Foszlik az álom, akár a degeszre dagasztott
kalács béle az ujjadon, íme, s fogaid vetélőjében; –
fújtad a mérget, erre is úgy-ahogy emlékszel épp csak,
anyád a tükörajtóban, rémlik, hogy kifelé készült,
ám, amint szokta volt, elakadt ott a nikotinszomja
folytán… Hogyan? Hirtelen nem is tudod, utánagondolnod
pedig későre jár, ott hagytad félbe, hogy nyitotta volna
elmenet anyád az ajtót, mikor rátört a nikotinéhség,
melyet homályos okból keversz a szomjúsággal, s valamit még
szólhatott is, igen, de arcával nem fordult hátra, feléd,