Szőke hajú, piros kislány voltam. Azt mondták, ragyogok, mint a tükör, ha rám sütött a nap. Nem tudom, mit szerettek annyira rajtam, de szerettek. Szőke voltam, piros arcú. Kinn laktunk Rákosfalván. Egy nagy földszintes házban, a konyhája akkora volt, hogy a tűzhely egészen elveszett benne. A konyhát szerettem a legjobban, a konyha köveit hol hatszögűnek láttam, hol négyszögűnek. Ezzel sokat játszottam, míg vártam, hogy valaki hazajöjjön. Ott ültem a nagy konyhában, lábamat lógáztam, és vártam valakit a családból. S várni jó.