[...]Egy tizenhárom-tizennégy esztendős forma sápadt, nagy szemű, sötét hajú leánykát találtam odabent: félig feküdt, félig ült az ágyban, a szeme csukva, két karja a feje fölött összefonva. Amikor beléptem, csodálkozva felnézett. – Hát te meg ki vagy? – kérdezte. Rámosolyogtam, leraktam a tálcát az ágya mellett álló asztalkára, a számra mutattam, és sajnálkozva széttártam a karomat, jelezve, hogy nem tudok beszélni. A leányka szeme elkerekedett a megdöbbenéstől. – Néma vagy? – kérdezte megilletődve. – De azért érted, amit mondanak neked? – Erre megint csak bólogattam.