Cholnoky László: Életrajz

Cholnoky László (Csolnokosi, Veszprém, 1879. július 11. – Budapest, 1929. április 21.)

Prózaíró.

*

A századelő magyar elbeszélő irodalmának méltatlanul elfeledett ködlovagja, tehetős dunántúli földbirtokos családból származott; apja, a „zseniális, de erkölcstelen: kicsapongó, iszákos, vétkesen könnyelmű, de mindezek mellett végtelenül jó” ember, harminckét éven át volt Veszprém városának tiszti főügyésze, s gondtalan, zavartalan életet biztosított népes családjának, melyből hárman is országos nevet szereztek maguknak. (Cholnoky Jenő földrajztudós lett, tizenegy esztendővel idősebb bátyja, Viktor pedig ugyancsak író, Kosztolányi Dezső jellemzése szerint „modern kísértetlátó”.) Cholnoky László a veszprémi piarista gimnáziumban érettségizett, s egyik korai írása (Régi ismerős, 1921) önjellemzése értelmében álomvilágát, a benne élő nosztalgiákat sohasem tudta egyeztetni a valósággal, a reális környezettel. Céltalan életű dzsentrifiú volt, akiben nosztalgiák és magasabb igények éltek, de ezeket nem tudta megvalósítani. Érettségi után Pestre került és beiratkozott a Kereskedelmi Akadémiára, de tanulmányait hamar abbahagyta, és rövid tisztviselősködés után véglegesen lemondott hivatali állásáról, „jóllehet csak huszonhét éves voltam, eléggé ismerték a nevemet, és úgy gondoltam, hogy magából az írásból is megélhetek. De elfelejtkeztem róla, hogy az akaratom gyenge, és a hányattatások kedvemet szegik”. Tragikusan egyensúlyvesztetté vált, és – mint naplójában írja – belesodródott „a legcsodálatosabb hányattatásoknak nem egészen hófehér áradatába”. Az éjszakázások, ivások, szerelmek és megalázó kölcsönkérések korszaka következett, majd a megdöbbentő nyomorúságé: a lakástalanságé. – Cholnoky László a szó szoros értelmében hajléktalanná vált: „Ha volt esténként egy-egy koronám, a Knézich vagy a Bem utcai éjjeli menedékhelyen húzódtam meg… ha nem volt, hát kimentem a Ligetbe, és az Iparcsarnok tövében, Tattersall valamelyik elhagyott bokszában, egy-egy rejtettebb padon, esetleg hozzáférhető pincében aludtam”.
Életének mindenható ura, sorsának zsarnoki alakítója „mister Alkohol” volt, „különös, rejtelmes életet él – emlékezett vissza alakjára Schöpflin Aladár –, évek óta sohasem láttam mással, mindig csak egyedül, nem jár semmi olyan társaságba, ahol írók szoktak találkozni”. S barátja, Krúdy Gyula szerint írásaiban is „a lélek, a mámor, az emberfölöttiségek detektívregényeivel bajlódott”.
Kisregényeinek (Bertalan éjszakája, 1916, Prikk mennyei útja, 1916) kizárólagos mondanivalója a szenvedélybetegség írói ábrázolása, nyomában az azonosságtudat megzavarodásának és a személyiség szétfoszlásának a rajzával, nagyvárosi lumpen-környezetben. „A Prikk mennyei útja az alkoholista lelkiállapotnak olyan mély és hiteles ábrázolása, amilyen talán az egész világirodalomban sincs”, írta róla a Nyugatban Schöpflin Aladár, s valóban: a lucidus őrület skizofréniájának, amely a narkomán nyomorúság és függés megoldására egyetlen választ ismer csupán – az öngyilkosságot, döbbenetes módon Cholnoky László személyes életének sorsképét is magába zárja. Oscar Wilde frivol aforizmája szerint az élet hajlamos utánozni a művészetet, és Cholnoky László sorsa mintha ennek az igazságát példázná. Egy nappal halála előtt felkereste Izabella utcai albérletében Tersánszky Józsi Jenőt, és azt mondta neki: „Bútoraim az árverés előtt az udvarra kerültek. Feleségem bőg az üres lakásunkban, és felváltva őrzi négy gyermekemmel a bútorainkat.” Erre a szintén koldusszegény Tersánszky, aki egyébként a nyomor elől 1921. június 18-án kísérelt meg öngyilkosságot, amikor az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát, kapásból felajánlotta Cholnokynak összvagyona felét: tíz pengőt. „Hát akkor gyerünk a sarki csapszékbe, megiszunk egy fröccsöt, mert föl kell váltanom a húszast! De a tízest egyben megkapod tőlem! – A fröccsöket lehajtottuk, Cholnoky valami olyan tekintettel, mint a gyönge visszfény verődik vissza az üvegről, kézfogás után megölelt és megcsókolt. Sohasem tette ezt! Ezzel elrohant.” (Tersánszky Józsi Jenő: Nagy árnyakról bizalmasan.) Az Összekötő Vasúti hídról a Dunába vetette magát. „Lefüggönyzött irodalmi munkásságáról” a fátylat mostanában lebbenti föl utókora feltámadt érdeklődése.

Az életrajzot Domokos Mátyás írta.