Krasznahorkai László minden kötete olvasható a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján.
Fotók, videók, szakirodalom, életrajz és sok-sok színes tartalom elérhető itt:
https://dia.hu/dia-szerzok/krasznahorkai-laszlo
Kiválasztottunk 5+1 idézetet az életműből, amelyek belépőpontok lehetnek Krasznahorkai szerteágazó szövegvilágába.
| "Utoljára vagyok itt. A Théseus-általános |
Kertész Imrével, Berlinben, 2008-ban
| "[V]issza se nézett, csak futott az ellenkező irányba, el innen, zakatolt benne, minél messzebb, minél távolabb, zihálta, egy volt csak fontos, hogy az irányt ne tévessze el a nagy rohanásban, a belvárosi irányt, hisz az volt a cél, Budapest belvárosa, s ott valamilyen éjszakai hely, ahol meghúzhatja magát, ahol fölmelegedhet, ahol ehet egy keveset, vagy nem, mindenesetre szállásra volt szüksége, ingyenes éjszakai férőhelyre, mert pénzt azt nem költhetett, […] csak rohant és rohant, amíg bírta, csak ment és ment a sűrűbb fény felé, gyalogolt a fáradtságtól és a félelemtől már teljesen kikészülve, s nem is érdekelte, mit szólnak hozzá, szart rá, mondta, hogy vajon nem épp az üldözőibe rohan-e bele így, csak nézte merőn a szembejövőket, csak bámult bele a tekintetek közepébe, keresvén azt az egyetlen embert, akit neki, aki itt áll kiéhezve és elcsigázva, érdemes volna megszólítani." Háború és háború |
Bukta Imre: Krasznahorkai László olvas (olaj, vászon, MNMKK PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár, 2007.108.1.)
| "Vékony volt, mint egy vízimadár, a háta görnyedt, a feje kopasz, s ijesztően beesett arcában két mélybarna, tiszta szem égett – két égő, tiszta szem, de mint amelyek nem valami belső tűztől égnek, hanem mint amelyek csak visszaverik, akár két mozdulatlan tükör, hogy odakint valami ég." Seiobo járt odalent – Odakint valami ég |
Krasznahorkai László Hegedűs 2 László kiállításának megnyitóján (Képek, könyvek, szövegek, Kierkegaard és Esterházy idézetek kiállítás, PIM, 1994)
| "Nézte a helyet, ahol az imént járt. Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó |
Krasznahorkai László Kenzaburo Oe Nobel-díjas íróval Berlinben, 2008 október
| A fáradtságtól még mindig kábultan hevertünk, midőn leszállt egy újabb éjszaka, s csak tompa morgás fogadta, amikor egyikőnk hirtelen felkapta a fejét, feltápászkodott, hátrament a hajó végébe, majd a koromsötétbe borult, most már mindörökre eltűnő tájra mutatva keserű megkönnyebbüléssel így kiáltott fel: „Emberek. Az volt ott Magyarország.” Az utolsó hajó |
Jaume Vallcorbával, spanyol kiadójával 2001-ben, Barcelonában
| "Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja… és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül – rangjelzések és kitüntetések nélkül – lecsupaszítva a halottmosók kezére adja egy szárazon pattogó ítélet, a dolgos bőrnyúzók röhejébe, ahol aztán irgalmatlanul látnia kell az emberi dolgok mértékét, anélkül hogy akár csak egyetlen ösvény is visszavezesse, mert akkor már azt is tudni fogja, hogy olyan partiba keveredett a hamiskártyásokkal, amely már jó előre le van játszva, s amelynek végén utolsó fegyverétől is megfosztják, a reménytől, hogy egyszer még hazatalál." |
