[...]A következő pillanatban ismét megragadták a könyörtelen, gépies kezek, s vitték, emelték, lódították ellenállhatatlan erővel. Volt ebben a sodródásban valami halálosan kéjes. Mellét csiklandozta a kéj, mint mikor hintázik, s lefelé suhan, s nyomban azután megint fölfelé. Majd a csontos kéz megint lecsattant, mintha a csontjait akarná összetörni, nem is a csontjait, hanem ami azon belül, legbelül van, s ami az apát a tébolyodásig dühíti.