Európa, aki föníciai származásra utaló nevével a történet előtti idők homályából lép elő, s akinek nevét Téthüsz és Ókeanosz negyven idősebb leánya és Zeusz négy felesége között említi Hésziodosz, természetesen nem ír és nem olvas. A nevét viselő földrészen élő emberek úgy tartják ugyan, hogy írni mindenki tud, aki a betűvetést megtanulja. Valószínűleg e kínos hiedelmük akadályozza őket, hogy valamikor tényleg megtanuljanak. Európa az idők kezdete óta állatiasságban szunnyadó, ködös agyú szörnyeteg.
Olykor felnyög, fújtat, hánykolódik a nagy tengerek közé szorított büdös fekhelyén.
Európa lehelete egyes mondák szerint sáfrányillatú. Rubens vadul hájas nőszemélyként festi meg, aki elrablása pillanatában egy párduc bőrét szorítja magára. Európának mindig több a zsírja és az aranya, mint amennyi tudásra szüksége lenne. Európa örök idők óta analfabéta, s az idők végezetéig az marad. Ezen nem segít, hogy egyes személyek megtanulják a betűvetést, és néhányan közülük még olvasnak is. Talán nem fölösleges megemlíteni, hogy a görögök nyelvén a szó olyan személyeket jelöl, akik nemhogy az ábécét nem ismerik, hanem a törvénykezésben is járatlanok. Nem tudnak szerződést kötni, jogaikat nem tudják a bíróság előtt megvédeni. Fújtató háziállatok. Már az antikvitásban nagy tehertétel lehetett egy ilyen történelem előtti személy vagy állapot, kolonc a társadalom nyakában. A bíróság csak azon körülményeket vehette az ítélet alapjaként figyelembe, amelyeket a pereskedő felek írásban adtak elő. Quod non est in actis, non est in mundo. Ami nincs az iratokban, az nem létezik. [...]