DIA

[Fodor András: Szomjúság] Takáts Gyulának

Világos alkonyat.
Felhők szárnyatövéből
egyenletesen
    ferdén zuhog a zápor.
Szálai nikkel sürüjén
nehéz bazalthegyek
    fordulnak ki a tájból.
És mintha villám futna körbe,
felgyújtja színeit a föld:
ágaskodón és tündökölve
    mindent betölt.

Dobog a sínek üteme, dobog.
Sugárzanak a hamvas kavicsok.

Póznák zuhogó feketéje
dobálja üszkeit a rétre.

Zengeti millió dühödt
növénye fűnyelvét a rög.