Budapest. Május elseje.
Mint játszó gyermek perselye,
arany-krajcárral van tele
szívem. Hadd rázzam kifele.

A május újra felkavart
belsőmben gondot és avart.
Csábít a fényes Dunapart,
lábom kószálva arra tart.

Kilenc kubikus talyiga,
húzza kilenc volt-paripa,
egymás mögött, mint a liba,
nyakukban vénség s vasiga.

Ballagnak búsan, kócosan,
mellettük meg gyalogosan
kilenc kubikos álmosan,
szegényen, szürkén, rongyosan.