[...] Apám nagybátyja az öreg, apai nagyapám testvére. Nálunk élt, özvegyen és némileg elhanyagoltan – mindig úgy valahogy gondoltam, hogy a kegyelemkenyerünkön; csak nemrég tudtam meg, egy véletlen beszélgetésben került elő úgy mellékesen a súlytalan adat, hogy a ház tulajdonképp az övé lett volna. A családtalan nagybátyjától örökölte, akinek húsz éven át úgyszólván cselédje volt. Aztán, hogy gyereke nem született és a felesége meghalt, odaköltözött hozzá az unokaöccse, az apám.