Tersánszky Józsi Jenő: Biography

Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.)

Kossuth-díjas író. A Digitális Irodalmi Akadémia 1999-ben posztumusz tagjává választotta.

*

Nagybányán született (ma Baia Mare) 1888. szeptember 12-én, kiegyensúlyozott életet élő, egzisztenciájában időnként mégis meg-megingó polgári családban. 1906-ban szülővárosában érettségizett.

Kamaszkorától kacérkodott a bohém élettel. A helybeli művésztelep hatására festőművésznek készült. A szülői akaratra hallgatva 1906–07-ben jegyzőgyakornok Szapáryfalván, egy évvel később joggyakornok Nagybányán. 1908-tól előbb Eperjesen a jogakadémiával, majd Budapesten a jogi egyetemmel próbálkozott, de (tandíját elmulatva) szinte semmit sem végzett.

1910-ben a Nyugat közölte Firona című novelláját, 1911-ben megjelent első novelláskötete. 1914 és 1918 között katona, 1918 szeptemberétől hadifogoly; 1919 augusztusában tért haza. Ekkor már, főleg 1916-os, Viszontlátásra, drága… című regényének köszönhetően, elismert író. Nélkülözései miatt 1921. június 16-án a Dunába ugorva öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsés megmenekülésének újsághírét olvasva kezdett vele levelezni a literátus ambíciójú Molnár Sári, akit 1921. szeptember 8-án feleségül vett. Ebben az évben megjelent fő műve, a Kakuk Marci első kötete. 1922 nyarától a Nyugat főmunkatársa. 1923-ban mutatkozott be színházi szerzőként. 1927-ben három évvel korábban írt A céda és a szűz című kisregényének „szeméremsértő” voltáért két hónap börtönbüntetésre ítélték, ennek egy részét le is töltötte. 1930 táján saját regös együttesével lépett föl, 1932-ben megalakította sajátságos „színházát”, a Képeskönyv Kabaré társulatát, majd fellépett zenehumoristaként is.

1940-től a Híd című hetilap munkatársa. Budapest ostroma alatt tevékenyen bújtatta és mentette az üldözötteket. 1947-ben felújította kabaréját, bárokban szórakoztatta a közönséget, a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának dolgozott – még ekkor, idősödvén sem tett le arról, hogy artistaként, hangszervirtuózként vagy feltalálóként lesz világhírű (technikai újításai nem váltak be, zenetörténeti elképzelései értetlenségbe ütköztek). 1948-tól állami évjáradékban részesült, ekkor már egy nagy élményt jelentő (1947-es) párizsi út is mögötte volt.

Egyéni, kópés, szabados témakezelése és hangvétele, számos legendaszerű történetben is megörökített örökfiatal, szoknyabolond, a kocsmai és piaci társaságot kedvelő egyénisége 1950-től esztendőkig kiszorította az irodalmi életből, ekkor főleg báb- és mesejátékokat írt. 1955 után ismét megjelenhettek könyvei. 1960-ban elvesztette sokáig betegeskedő, példás odaadással általa ápolt feleségét. 1965 nyarán nősült újra, második felesége Szántó Margit. Utolsó éveire az edzett, inas test erői elfogytak, a betegségtől az író szelleme is eltompult. Bár semmiképp sem akarta elhagyni Avar utcai, évtizedek óta lakott, nevezetessé lett kis otthonát, a János Kórházban érte a halál 1969. június 12-én.

Névváltozatai: Tersánszky J. Jenő (a becéző, illetve a rövidített alakos névformák látszólag véletlenszerűen váltakoznak kötetein. A rövidített névalak a gyakoribb, de valamennyi jelentősebb lexikonunk a Józsi névelemet tartalmazó címszó alatt tárgyalja az életművet, s az 1984-ben kiadott Díjasok és kitüntetettek adattára szerint is Tersánszky Józsi Jenőként kapta a Kossuth-díjat); T. Józsi Jenő, T. Josi Jenő (pályakezdésekor). Valószínűleg használt álnevet ún. nemesponyvái írásakor, még valószínűbben az angol nyelvből dolgozó műfordítóként – ezeket a föltételezett álneveket azonban a kutatások, valamint álnévlexikonjaink nem tették egyértelművé.

Fontosabb díjak, elismerések:

1929, 1930, 1931, 1934 – Baumgarten-díj

1949 – Kossuth-díj

Az életrajzot Tarján Tamás írta.