Kun Árpád: Biography

Kun Árpád (Sopron, 1965. március 22. –)
József Attila- és Aegon-díjas író, költő, műfordító. 2025-től Térey János-ösztöndíjas.

 *

Életrajz fontos részletekkel
1965-ben születtem Sopronban, ahol a Magyar utca 5-ben nőttem fel egy poncichter házban, amelynek hosszú udvarán középtájt az ódon pince mélyén csendes borisszák szopogatták a kékfrankosukat. A mi lakásunk ajtaja az udvar hátsó traktusára nyílt. A két szoba közül a kisebbik volt az enyém, ahonnan egy ősöreg körtefára láttam, míg a másfél méter vastag, boltíves falak tövében salátalevélszerű köröket rajzolt ki a salétrom, emlékeztetve rá, hogy a helyiség sok nemzedékkel előttem az Orsolya-rendi apácák fürdője volt. 
1983-ban érettségiztem a Széchenyi István Gimnáziumban, ahol akkor már afféle helyi kuriózumnak számítottam, akinek a feleltetéséről kegyesen lemondtak a tanárok, és elnézték, hogy az órán a pad alatt végigolvasom a világirodalmat Szerb Antal csodálatos könyvét követve, vagy padtársam együttesének, a később nagymenő heavy metal rockzenekarnak, a Moby Dicknek dalszövegeket írok. Tanáraim kivételes toleranciáját annak köszönhettem, hogy akkor már megjelentek a verseim a Magyar Ifjúsági Magazinban, és a Sárvári Diákírók Találkozóján próza és vers kategóriában arany oklevelet nyertem.
1991-ben végeztem az ELTE magyar–történelem szakán. Ugyanebben az évben jelent meg az első verseskötetem, ahogy akkoriban már rendszeresen publikáltam az országos irodalmi lapokban. Köztük messze a legfontosabb a Holmi volt számomra. Addig az egyedüli irodalmi otthonom a csütörtökönként összejövő Sárvári Írókör volt. A Holminál akkor úgy érezhettem, hogy más is elismer és odafigyel arra, amit írok.
1995/96-ban elvégeztem egy kisdoktorit Párizsban a Sorbonne-on, és megjelent a JAK-füzetekben az első prózakötetem, az Esőkönyv, egy költői szövegekből álló novellaciklus.
2003 és 2005 között magyar lektorként Bordeaux-ban éltem, majd 2006-tól mindmáig Norvégiában.
Norvégiai éveim alatt megírtam egy verseskötet és három regényt, miközben a feleségemmel felneveltünk négy gyereket az Isten háta mögött egy fjordparti településen.
A Peer Gynt-i ősvilágból azóta visszatértünk a mába: egy kisvárosba költöztünk Oslo közelében. A gyerekek felcseperedtek, már csak két kamasz lakik itthon velünk. Magam a két haszontalan, magyar és francia bölcsészdiplomám után még egy szakmát is kitanultam, már nem házi kisegítőként takarítok norvég otthonokban, hanem egészségügyi szakápolóként dolgozom kábítószerfüggőkkel és lelki betegekkel. Ez mostanában nagy segítségemre van, amikor eltűnt görög istenekről írok a regényemben.

(2026)