Fazekas Mihály: Biography

Fazekas Mihály (Debrecen, 1765. december vége/1766. január 6. – Debrecen, 1828. február 23.)
Költő, botanikus.

*

A 18–19. század fordulójának jelentős magyar írói közül az egyik legkülönösebb figura. Élete Debrecenhez kötődik, nemcsak születésének és halálának helyszíneként, hanem a követett irodalmi hagyományok miatt is; mégis minden bizonnyal egyik legfontosabb döntése az volt, amikor 1782-ben otthagyta a református Kollégiumot, ahol akkor már teológiai hallgató, ún. „tógátus” volt, és beállt közhuszárnak a Barco-ezredbe. Ez a választása nemcsak jövendő életformáját határozta meg alapvetően, nemcsak arról volt szó, hogy Fazekas református pap helyett katona lett: irodalmi működésében is döntőnek bizonyult. Jelentős műveltségének alapjait ugyan nyilvánvalóan a Kollégiumban szerezte, ám abban, hogy elkezdett szépirodalommal foglalkozni, és eljutott a versek publikálásáig, már a katonaság körülményei is szerepet játszottak. Fazekasra általában is jellemzőnek látszik, hogy azok az időszakok a legtermékenyebb évei, amikor közvetlen ismeretségben áll egy őt inspirálni képes irodalmárral; s furcsa módon éppen a huszárezredben találkozhatott össze először olyan személlyel, aki fölébreszthette írói ambícióit: Endrődy János, a tudós piarista költő tábori lelkészként szolgált az ezredben. Fazekas olyan időszakban katonáskodott, amikor sok háborús konfliktus adódott: az osztrák–török háborútól kezdve egészen a forradalmi Franciaország elleni hadjáratokig. Mindennek Fazekas költészetében is nyoma van: a háború fontos témája verseinek. A hadi helyzet és a vezénylések miatt a költő egyaránt megfordulhatott Moldvában és a nyugat-európai hadszíntereken is. Erről az időszakáról keveset tudunk; a németalföldi tartózkodás idejéből egy később lejegyzett, kevés konkrétumot tartalmazó anekdota azonban arról tudósít, hogy Fazekas egy engedélyezett szabadrablás alkalmával mindössze egy könyvet és néhány almát vitt magával az egyik polgárcsaládtól, amelyet egyébként megoltalmazott minden más atrocitástól. Fazekas mindenesetre jó katona lehetett: 14 év alatt közlegényből a főhadnagyságig emelkedett. Erre a címére utóbb is büszke volt: még a főművének szánt, 1807-ben megjelent Füvészkönyv elöljáró beszédét is „főhadnagy”-ként írta alá.
Miután 1796-ban leszerelt, visszatért Debrecenbe. Visszavonultan élt, birtokának és kertjének művelésével törődött elsősorban. Irodalmi működése, amelyet egész életében években mérhető kihagyások jellemeznek, most is látványos módon akkor kezdődött újra, amikor egy baráti kör késztette versírásra: Földi János és Csokonai Vitéz Mihály ösztönzése kellett ahhoz, hogy Fazekas – mind a versek számát, mind színvonalát tekintve – legtermékenyebb időszaka beköszöntsön. A Csokonaival folytatott esztétikai vita állhat legismertebb műve, a Lúdas Matyi keletkezésének a hátterében is: Csokonai 1804-ben megjelent szatirikus eposzáról, a Dorottyáról ugyanis két, rendkívül szellemes, álnéven jegyzett fiktív levélben fejtette ki ellenvéleményét (Két levél Csokonai Dorottyájáról, 1804), s az itt megfogalmazott esztétikai elvek harmonizálnak a Lúdas Matyiban sikerrel megvalósított morális és poétikai felfogással. Sokatmondó azonban, hogy Fazekas mennyire elvesztette az érdeklődését az irodalom iránt, mihelyt két barátja elhunyt: Földi 1801-es és Csokonai 1805-ös halála után majdhogynem föl is hagyott a költészettel, a Lúdas Matyi kiadása érdekében sem tett lépéseket, noha tudjuk, hogy a kéziratot elküldte Kazinczy Ferencnek is véleményezésre. Fazekas ekkortájt inkább praktikus dolgokkal kezdett el foglalkozni, mint akinek az irodalom nem létszükséglet: a városi tanács tagjaként Debrecen és a Kollégium pénzügyeit intézte, az 1802-ben leégett templom újjáépítésének megszervezésén fáradozott – egyéb ambíciói pedig a magyar nyelvű botanika megteremtésében teljesedtek ki. Tíz év elteltével dolgozta csak át a Lúdas Matyit, ám ennek a végleges változatnak a közrebocsátásához is szükség volt arra a külső nyomásra, hogy Kerekes Ferenc Bécsben (nem ismervén a szerző kilétét) egy másolat alapján megjelentette a korábbi verziót. Ráadásul a Fazekas által jóváhagyott 1817-es, második kiadás szintén nem tartalmazta a szerző nevét, csak a monogramját…
Fazekas ezután annak a kiadványtípusnak szentelte írói energiáit, amely a legnagyobb tömeghatással rendelkezett: megindította és haláláig szerkesztette a Debreceni Magyar Kalendáriumot – s ez együtt járt azzal is, hogy alkalmilag több közleményt (prózafordítást, tudománynépszerűsítő cikket) és verset írt a kalendárium számára. Annak azonban semmi nyoma, hogy kísérletet tett volna saját költői életművének összegyűjtésére és rendszerezésére: ez a soha meg nem nősülő, egyes visszaemlékezések szerint – huszár mivoltának megfelelően – hirtelen haragú és olykor durva, magának való nyugalmazott katonatiszt úgy halt meg 1828. február 23-án, hogy a kortársak aligha ismerték valódi költői rangját: verseinek kötetét csak 1836-ban adta ki Lovász Imre.
Pedig Fazekas Mihály viszonylag kis terjedelmű irodalmi életműve (mely teljes anyagát tekintve is elfér egy átlagos méretű kötetben) a korszak legfontosabb teljesítményei közé tartozik. Paradox módon azonban mai ismertségét mégis inkább egy olyan epikus művének köszönheti (Lúdas Matyi), amelyet egyrészt halálakor a nekrológok fontosnak sem tartottak megemlíteni, másrészt pedig ez a csodálatos elbeszélő költeménye is inkább átdolgozásokban ismeretes a számunkra, és nem a költő eredeti kompozíciójában.

Az életrajzot Szilágyi Márton írta.