Barnás Ferenc: Biography

Barnás Ferenc (1959, Debrecen)
Márai Sándor-díjas író. 2022-től Térey János-ösztöndíjas.
 

Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben. 1966-tól 1978-ig a soknemzetiségű Pomázon élt családjával. Középiskolai tanulmányait a Szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. 1978-tól fizikai munkásként dolgozott többek között az oroszlányi szénbányáknál, a tatabányai szénbányáknál, majd nevelőtanár lett a Kömlődi Értelmi Fogyatékosok Intézetében. 1982-1988 között egyetemi tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Münchenben, magánúton pedig zenét tanult. 1988-ban diplomázott magyar–esztétika szakon az ELTE-n, 1991-ben doktori fokozatot szerzett ugyanott, disszertációja címe Hermann Hesse világképe volt. 1988–1994 között budapesti művészeti iskolákban irodalmat és esztétikát, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén zeneesztétikát tanított. 18 éven keresztül járta Nyugat-Európát, ahol utcazenészként játszott, így biztosítva megélhetését. 2000–2015 között múzeumi teremőr volt. Eddig öt regénye jelent meg, melyekért jelentős szakmai elismerésekben részesült: Márai Sándor-díj, Déry Tibor-díj, Aegon Művészeti Díj, Füst Milán-díj. Könyvei elnyerték a PEN America és a National Endowment for the Creative Arts (USA) fordítói díjait. Több neves artist-in-residence program meghívottja volt az Egyesült Államokban (MacDowell, Yaddo, Edward F. Albee Foundation), illetve Franciaországban (Maison des Écrivains Étrangers et des Traducteurs). 2022-től Térey János-ösztöndíjas. Művei angol, német, francia, szerb, cseh, horvát, olasz és indonéz nyelven jelentek meg fordításban. Jelenleg Budapesten él a feleségével.  

 

Személyes honlap: www.ferencbarnas.hu