Hervay Gizella: Biography

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10. – Budapest, 1982. július 2.)

Költő, író és műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

*

Hervay Gizella tekintélyes makói családban született, nagyapja, Hervay István (1861–1938) a századfordulón rövid ideig főjegyző, majd évtizedeken át vármegyei alispán volt Makón, édesapja, Hervay Tamás (1900–1973) takarékpénztári igazgatóként, majd könyvelőként dolgozott. A család másik, kevésbé vagyonos ága erdélyi gyökerekkel rendelkezett. Édesanyja Sipos Lily Julianna (1914–2001).

1941-ben az apa elveszítette az állását, a már korábban is gondokkal küszködő család szétszóródott. Hervay Gizellát nagyanyja nevelte Budapesten; a nagymama halálát követően, Budapest ostromának idején ideiglenesen apjánál, majd nagynénjénél lakott. Tizenkét éves korában anyja hívására a Szilágyságba, Romániába telepedett át, ahol anyja időközben új családot alapított.

Középiskolai tanulmányait Zilahon végezte, 1952-ben érettségizett, majd főiskolai tanulmányokat kezdett Kolozsváron, az ottani színművészeti főiskolán (1952‒53). Egy év után átiratkozott a bölcsészkarra, és a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos diákjaként államvizsgázott 1956-ban.

1953-ban kezdett verseket publikálni a kolozsvári Utunkban. 1957-ben férjhez ment Csiky Gáborhoz, a bukaresti Előre újságírójához. Rövid ideig éltek együtt Bukarestben, Hervay ebben az időszakban az Ifjúmunkás munkatársaként dolgozott, verseket és cikkeket publikált a lapban, pályakezdő szerzők kéziratait gondozta. 1959–1961 között a bukaresti magyar líceum tanára volt.

1959-től találkoztak és intenzív levelezésbe kezdtek Szilágyi Domokossal, 1960 őszén összeházasodtak. 1961. szeptember 21-én megszületett fiuk, Szilágyi Attila, a majdani Kobak könyve „főhőse”. Két évig laktak egy fürdőszoba nélküli bolthelyiségben, nehéz körülmények között, meg-megújuló konfliktusokkal. 1963 őszén elváltak.

1963 decemberében megjelent Hervay első verseskötete, a Virág a végtelenben, Méliusz József előszavával. Irodalmi tevékenysége fokozatosan egyre elismertebbé vált. 1964–1966 között a Művelődés folyóirat belső munkatársaként dolgozott. 1964 szeptemberétől kezdte közölni a Kobak-meséket a kolozsvári Napsugár gyermeklapban, 1966-ban, Reggeltől halálig című verseskötetével egyazon évben jelent meg a mesék első gyűjteménye, a Kobak könyve.

1968–1971 között újra az Ifjúmunkásnál dolgozott, riportokat és jegyzeteket írt, feladatokat vállalt az irodalmi tehetséggondozásban. Ezt követően évekig hasztalanul próbált lakáscserével Bukarestből Kolozsvárra költözni. Irodalmi elismertségének egyik fontos dokumentuma viszont ehhez az időszakhoz kötődik: 1973-as, Űrlap című kötete elnyerte a Romániai Írók Szövetsége költészeti díját.

1976 szeptemberében volt férje, Szilágyi Domokos öngyilkosságot követett el. 1976-tól Hervay Magyarországon élt, a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársaként dolgozott. Azt tervezték, hogy a következő évtől fia, Attila is Magyarországra érkezik, addig barátoknál, ismerősöknél lakott. 1977 márciusában, tizenöt éves korában, egy hónappal a tervezett költözés előtt a bukaresti földrengésben Attila életét vesztette. Az 1978-ban megjelent Kettészelt madár című Hervay-verseskötet Szilágyi Domokosnak és Szilágyi Attilának állított emléket.

Magyarországon Hervay Gizella kereste a beilleszkedés lehetőségét a korabeli irodalmi életbe. Műveit tárgyalta ugyan a korabeli kritika, de a szerző ismétlődő benyomása az volt, hogy nem teljesen érthető a magyarországi közeg számára, amiről és ahogyan versben beszél. Ebben az időszakban körvonalazódott jellegzetes kései traumaköltészete, amely egyszerre szólt egyéni és közösségi tapasztalatokról, a diktatúrák kelet-európai életérzéséről. Jó kapcsolatokat alakított ki a korabeli fiatal irodalom szerzőivel.

Kései éveiben, számos személyes veszteségének feldolgozásával küszködve, Hervay Gizella több alkalommal részesült pszichiátriai kezelésben.

1982. július 2-án öngyilkosságot követett el Budapesten.

Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben nyugszik, Szilágyi Domokossal és Szilágyi Attilával közös sírban.

*

Hervay Gizella korai publikációit az 1950-es évek szocialista realizmusa befolyásolta, de 1957-től, a bukaresti Ifjúmunkásban közölt versekkel kezdődően körvonalazódik költészetében az a köznapiságra, személyes megéltségre építő poétika, amely utóbb lírájának meghatározó elemévé válik. Első kötete megjelenésétől kezdődően műveinek értékelése összekapcsolódik a nemzedéktársak megítélésével: a hatvanas évek erdélyi magyar irodalmának poétikai-szemléleti megújulása kötődik fellépésükhöz. A kritika és az irodalomtörténetírás kezdetben „Forrás-nemzedék”, utóbb „első Forrás-nemzedék” megnevezéssel illeti Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Hervay Gizella verseit, Szilágyi István vagy Bálint Tibor prózáját. Hervay költészete a köznapiságában, depoetizált jellegében szakít a szocreál korábban domináns poétikájával.

Noha 1978-as válogatott kötetébe egyáltalán nem vesz fel verseket első, Virág a végtelenben (1963) című kötetéből, nincs lényegi poétikai törés az első kötet és a későbbiek között ‒ leginkább hangulati elemek, a komorabb, groteszk hangnem felerősödése jelent újdonságot a további kötetekben. A Kobak könyve meséinek alulnézetes perspektívájú, olykor groteszkbe hajló gyermektörténeteivel egyidőben alakítja ki azt a versnyelvet, amely leginkább a Tőmondatok (1968) és az Űrlap (1973) című kötetekben meghatározó. Szikár, lecsupaszított, tárgyias, ugyanakkor szenvedélyes nyelv szólal meg ezekben a könyvekben, a későmodern magyar költészet egyik egyéni, jól felismerhető változataként. Erdélyben ezekkel a könyvekkel éri el legjelentősebb sikereit, amelyek az Űrlap írószövetségi díjában csúcsosodnak ki. Műfordításokat is készít ebben az időszakban, teljes kötetnyit fordít a korabeli román költészet poétikai megújulásában részt vállaló Ana Blandianától.

Az 1970-es években poétikai kísérletezésbe fog: töredékes nagykompozíciókat épít, amelyeknek első prototípusa az 1974-ben befejezett Zuhanások, amely majd 1978-ban jelenik meg önálló kötetként. Oratóriumszerű, párbeszédes költészeti forma ez, amely több előadóművészt is arra ösztönöz, hogy előadássá formálja a Zuhanásokat.

A Zuhanásokkal kezdődően, Magyarországra települését követően születő további könyvei erős ciklusszerkezettel, összefüggő kötetekként épülnek fel. A Kettészelt madár (1978), a Száműzött szivárvány (1980), és a saját összeállítású, de már posztumusz megjelenő Lódenkabát Keleteurópa szegén (1983) szövegeit sűrű szövésű motívumháló kapcsolja össze. A tragikus hangnem, a személyes és közösségi veszteségek megírása, a zsoltáros megformáltság, amely egyaránt elmozdulást jelent a korábbi szikár szabadversek, illetve a töredékesebb oratórium nyelvétől, összekapcsolják az utolsó három Hervay-kötet verseit. A női test kiszolgáltatottságát, politikai alávetettségét, a traumanyelv karakteres megformálását színre vivő könyveket a kritika egyediségükben ragadta meg és értékelte. A későbbi évtizedek során körvonalazhatóbbá vált a kelet-európai női traumatapasztalatok irodalmi tipológiájában az, hogy Hervay korántsem magányos abban, ahogyan és amiről beszél utolsó könyveiben.

A 2010-es évektől kezdődően költészetét egyre nyilvánvalóbban fedezi fel és gondolja tovább a kortárs fiatal irodalom. A nőiségre vonatkozó illúziótlan reflexió, a tárgyias, de mégis szenvedélyes hangnem, az emlékezetkultúrával, kimondhatósággal, traumanyelvvel való kísérletezés a kortárs magyar költészet egyik fontos elődjévé avatják őt.

Fontosabb díjak, elismerések:

1973 – A Román Írószövetség Díja (1973)

1993 – Magyar Művészetért díj (posztumusz)

Az életrajzot Balázs Imre József írta.