Mándy Iván: Biography

Mándy Iván (Budapest, 1918. december 23. – Budapest, 1995. október 6.)

Kossuth- és József Attila-díjas író. A Digitális Irodalmi Akadémia 1998-ban posztumusz tagjává választotta.

*

„Mándy Ivánt a Jézuska hozta”, mondta róla egy kritikusa, mivel közvetlenül karácsony előtt, 1918. december 23-án született, Budapesten. Az Iván keresztnevet apja kedvenc írója, Ivan Turgenyev után kapta. Miután azonban a család egy barátja felháborodott, hogy egy magyar gyereket miként nevezhetnek Ivánnak, otthon és a család baráti körében Jancsinak hívták. Apja, Mándy Gyula újságíró, többek között az Esti Kurírban és a Népszavában közölt cikkeket, de verseket is írt Kiss József A Hét című folyóiratába, majd a Kassák Lajos szerkesztette Új Időkbe. Két verseskötete jelent meg (Ó, hangulat!, Mándy Gyula verseskönyve). Anyja, Alfay Ilona tanítóképzőt végzett. Miután Mándy Gyulával elváltak, tisztviselőként helyezkedett el az Országos Társadalombiztosítási Intézetnél – így kaphatott később lakást a Fiumei út 25. szám alatti OTI-házban. Mándy Iván a Fiumei úton, a Teleki tér tőszomszédságában élt leghosszabb ideig, 1941-től 1984-ig. Prózájában gyakran meg is jelenik a Teleki, az Árusok tere, akárcsak életének más emblematikus helyszínei, mint például a Mátyás tér és az egykori Tisza Kálmán tér.

Mire a Fiumei útra költöztek, Mándy Iván már sok helyen lakott. Kezdetben a Gyár utca 1. szám alatt, később pedig szállodákban (a „szálloda-korszakot” többek között a Francia kulcs című regényében írta meg), a Gutenberg-otthonban, valamint a Mátyás téren. Bár megbízhatatlan apjával mindvégig feszült volt a viszonya, ő maga is elismerte, hogy íróként nagyon sokat köszönhet neki, hiszen amit később papírra vetett, annak nem kis részét az ő életformájából merítette. A modell című novellájában így ír Mándy Gyuláról: „Akárhogy is, belőle nyílt meg minden. Utcák és terek, kapualjak és udvarok, kávéházak, mozik, futballpályák és szerkesztőségi folyosók. Pincérek és hírlapírók keringtek körülötte. Pengeárusok, ügynökök, ácsorgók és bámészkodók. És nők! Mennyi nő!” Ahogy az írástechnika alapjait is tőle tanulta: „nem kell mindent olyan aprólékos részletességgel leírni.”

A négyéves elemi iskolát a Baross utcában kezdte, a Pongrác úton folytatta, majd a Bezerédi utcában fejezte be az örökös költözések miatt. A gimnázium 1. évét a Lónyay utcai református gimnáziumban végezte el, majd – egy tanév (1930/31) kihagyását követően – a 2-4. osztályt a Madách Gimnáziumban. 2. osztályban megbukott rajzból, és csak a javítóvizsgán ment át. Éveken át rengeteget hiányzott az iskolából, míg végül az 1934/35-ös tanévben az 5. osztályt abbahagyta apja beleegyezésével. Ekkor már írt novellákat, 1937-től publikált. Első könyve, a szüleinek ajánlott A csőszház 1943-ban látott napvilágot. A második világháborút az apja segítségével vészelte át, aki előbb a János kórházban, majd a Csengery utcai Charité kórházban helyezte el őt. Fiatalkori barátság fűzte Vidor Miklóshoz, majd Rába Györgyhöz. Velük együtt jelentette meg 1944-ben a rövid életű Betű folyóiratot. A háború után az akkor induló Újhold folyóirat köréhez tartozott. Kis ideig a prózarovat szerkesztője volt, de hamar kiderült, hogy nem illik hozzá a szerkesztői munka.

Prózájának előzményei közt feltétlenül meg kell említeni Gelléri Andor Endre és Krúdy Gyula életművét. Az 1949-ben kezdődő szilenciumig 5 könyve jelent meg (A csőszház, Az enyedi diák, A huszonegyedik utca, Francia kulcs, Vendégek a Palackban). A betiltás évei alatt a Magyar Rádió számára készített dramatizálásokat, s a Népművészeti Intézet munkatársaként (1950–1954) vidéken tartott irodalmi előadásokat. Az erről az időszakról szóló könyve az Előadók, társszerzők, mely csak jóval később, 1970-ben jelenhetett meg. Az elhallgattatás éveiben a törzshelye a Károlyi-kerthez közeli Darling eszpresszó volt, ahová a többi margóra szorított íróval, költővel (többek között Határ Győzővel, Kálnoky Lászlóval, Kormos Istvánnal, Lakatos Istvánnal, Rába Györggyel, Rubin Szilárddal, Végh Györggyel és Vidor Miklóssal) járt. 1959-ben megjelent könyvét, a Fabulya feleségeit a Darling „kulcsregényeként” (is) tartják számon. 1954-től szabadfoglalkozású író, állást többé nem vállalt.

1950 és 1952 között Somogyi Panni (házasságkötése után Román Panni) volt a barátnője, a ’60-as évek első felében pedig Tóth Judit (későbbi, férjezett nevén Judit Guillaume) költő. 1966-ban ismerkedett meg dr. Simon Judit fül-orr-gégész orvosnővel, akivel 1967-ben házasságot kötöttek. Simon Judit védett, békés otthont teremtett az írónak az otthontalanság évtizedei után. Kaló Flórián, Mándy egyik barátja szerint az író egyszer azt mondta a feleségéről: „Ő a legjobb, ami történt velem az életben”. 1984-ben költöztek el a Józsefvárosból az V. kerületi Aulich utcába, ahol ablakuk a Batthyány-örökmécsesre nézett.

Az ’50-es évek második felétől folyamatosan jelentek meg a könyvei. 1969-ben, több mint 50 évesen kapta meg a József Attila-díjat, majd a ’70-es évek végétől haláláig számos elismeréssel, köztük Kossuth-díjjal (1988) jutalmazták. Ekkorra már az egyik legjelentősebb magyar novellistaként tartották számon. Filmbeli vágásokhoz hasonlatos, gyors váltásai és kifinomult párbeszédtechnikája is radikálisan újnak számított a magyar prózában. Írásainak védjegyévé vált a személyesség, talán senki sem írt addig prózában olyan közelségből a szüleiről, mint ő. Különösen az apja személyisége foglalkoztatta egész életében. A Mi az, öreg?-ben (1972) állított legmaradandóbb emléket az akkor már halott Mándy Gyulának és Alfay Ilonának.

A rendszerváltás után sem csatlakozott egyetlen politikai erőhöz sem. 1989-től a Holmi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja lett. „Iván volt a mi fő prózaírónk, én a legnagyobb prózaírónak tartottam, és az egyik legszebb korszaka volt, amíg nálunk publikált” – mondta róla a Holmi főszerkesztője, Réz Pál. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett.

Különösen szerette a némafilmeket, Buster Keatont és Jacques Tatit, a futballt, a Budai 33-at és az FTC-t, a városokat, elsősorban Pestet, de Bécset is, valamint a bécsi szeletet – és természetesen a presszókávét, tej és cukor nélkül. „Bustert látni, és meghalni!” – jelentette ki 1995. október 5-én Buster Keaton filmjeit megnézve a Toldi moziban – majd másnap virradóra, álmában érte a halál. Azon a napon, október 6-án halt meg, ami a kedvenc napja volt a Batthyány-örökmécsesnél lévő hangulat, az égő mécsesek és a csönd miatt.

1992-ben Erdődy Edit (Mándy Iván címen), 2003-ban Hózsa Éva (A novella új neve. Mándy Iván novelláinak tipológiája és szövegközi értelmezése címen) írt róla monográfiát. Halála után a Holmi 1996/4-es különszámában és az In memoriam Mándy Iván (1997) című könyvben állítottak neki emléket, majd Darvasi Ferenc a Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról című interjúkötetében (2015). Posztumusz jelent meg A légyvadász című novellagyűjteménye (1996), A pálya elején. Az első novellák (1942–1944) [1998-ban], valamint az 1937 és 1945 között írt kisprózákat tartalmazó Ma este Gizi énekel. Novellák és karcolatok (2013). Életművét az utóbbi években a Palatinus és a Holnap Kiadó gondozta.

Fontosabb díjak, elismerések:

1948 – Baumgarten-díj

1969 – József Attila-díj

1978 – Állami Ifjúsági Nívódíj

1978 – a Magvető Kiadó Nívódíja

1978 – az MTV Nívódíja

1978 – a Munka Érdemrend arany fokozata

1981 – a Magyar Rádió Nívódíja (ezt a díjat 1982-ben, 1984-ben és 1986-ban is megkapta)

1982 – Kritikusok Díja

1985 – Déry Tibor-jutalom

1988 – Kossuth-díj

1989 – Új Magyar Hangjáték Díj

1991 – Getz Corporation irodalmi díj

1992 – Budapest díszpolgára

1992 – Az Év Könyve-jutalom

1992 – a Soros Alapítvány Életműdíja

1993 – Üveggolyó-díj (Írók Boltja)

1994 – a Soros Alapítvány Alkotói Díja

1996 – Márai Sándor-díj (posztumusz)

Az életrajzot Darvasi Ferenc írta.