Devecseri Gábor: Életrajz

Devecseri Gábor (Budapest, 1917. február 27. – Budapest, 1971. július 31.)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, klasszika-filológus. A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

*

Devecseri Gábor 1917. február 27-én született Budapesten. Édesapja Devecseri Emil jogász, banktisztviselő (1889–1951), édesanyja Guthi Erzsébet (1892–1965) műfordító, anyai nagyapja Guthi Soma (1866–1930), a századforduló ismert publicistája és színműírója. Szülőháza a Lágymányosi utcában található, ahol a folyamatos anyagi gondokkal küzdő család évekig albérletben élt. (Első otthonának emlékét A Lágymányosi utca és a Bicskei utca sarkán című versében is felidézi.) Devecseri Gábor számos költözést élt meg gyermekkorában, de sosem hagyták el a környéket, a mai Bartók Béla út vonzáskörzetét. Szülei révén kisgyerekkorától személyes ismeretség fűzte a Nyugat nagy nemzedékének íróihoz. Szülei a Hadik kávéházbeli Karinthy-asztaltársasághoz tartoztak, édesanyja Karinthy Frigyesné Böhm Aranka egyik legjobb barátnője volt. Devecseri Gábor (és korán elhunyt öccse, Péter) kamaszkori baráti körét mások mellett Karinthy Gábor, Karinthy Ferenc és Kertész Tamás, Szilágyi Endre és Szilágyi János György, Zolnay Vilmos, Benedek István és Benedek András, Szendrő József, Somlyó György alkották.

Gyerekkorától fogva költőnek készült, legkorábbi példaképe Somlyó Zoltán, „az elátkozott költő” volt, aki első, Karinthy Gáborral közösen megjelentetett kötetének előszavát is írta. (Devecseri Gábor és Karinthy Gábor versei, 1932 – a kötet megjelenését Devecseri Emil finanszírozta.) A könyvről Sárközi György közölt méltatást a Nyugatban, bár valószínűsíthető, hogy a meglepően érett korai versekre fordított figyelem inkább a szerzők szülei iránti udvariassági gesztus volt. Későbbi visszaemlékezéseiben Devecseri részletesen felidézi gyerekkora költő-példaképeihez fűződő személyes emlékeit, irodalmi szocializációjának fontos színtereit. Ez utóbbiakhoz tartoztak például a Nyugat és a Vajda János Társaság estjei a harmincas évek elején, valamint a PTOE (Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete) Kun Zsigmond által szervezett irodalmi rendezvényei a Gresham-palotában, amelyek erősen hatottak a kamasz Devecseri irodalomszemléletére. 1932 körül küldte el a verseit Babits Mihálynak, aki, bár biztatta a fiatal költőt a további versírásra, 1935 júniusáig nem közölte műveit a Nyugatban. Első önálló kötete viszont már a Nyugat Kiadó gondozásában jelent meg 1936-ban, A mulatságos tenger címen. Devecseri Gábort a Nyugat harmadik nemzedékéhez szokás sorolni (Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Vas István, Zelk Zoltán és mások társaságában), korai költészetének legfontosabb fóruma azonban a Szép Szó volt, a lap állandó munkatársai és estjeinek rendszeres résztvevői közé tartozott.

Gimnáziumi tanulmányait a Budapesti (később Lónyay Utcai) Református Gimnáziumban végezte. 1934-ben érettségizett, majd egy évig magántisztviselőként dolgozott. 1935-ben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakpárjára, 1939-ben szerzett diplomát. Az egyetemen többek között Marót Károly, Kerényi Károly és Moravcsik Gyula órái voltak rá nagy hatással, visszaemlékezései szerint az egymással állandó vitában álló kitűnő klasszika-filológusok lényegi pontokon különböző nézetei egyszerre formálták gondolkodását az antikvitásról. 1941-ben doktorált, A művészi tudatosság Kallimakhosz költészetében című disszertációját Moravcsik Gyula témavezetésével írta. Kerényi Károly szellemi hatását egyebek mellett a Stemma-kör találkozóinak rendszeres látogatása, az Argonauták című folyóiratban, valamint az 1935 és 1939 között megjelent Sziget-antológiákban való szereplése is bizonyítja.

Egyetemi szakválasztását és tudományos érdeklődését elsősorban műfordítói ambíciói határozták meg. Első komoly munkája Catullus összes verseinek magyarra fordítása volt, a kétnyelvű gyűjtemény Kerényi Károly előszavával látott napvilágot 1938-ban (a második, bővített kiadás 1942-es). A „szép hűtlenség”, vagyis a nyugatos fordításeszmény hatását tükröző interpretációt élesen kritizálta Csengery János, Catullus korábbi, klasszika-filológus fordítója. Az ókori szerzők tolmácsolásával kapcsolatos viták jóformán élete végéig elkísérték a rendkívüli jelentőségű és terjedelmű műfordítói életművet létrehozó Devecseri Gábort, annak ellenére is, hogy szakmai elvei a későbbiekben lényegi pontokon változtak. 1939-ben Baumgarten-jutalomban részesült. Barátaimhoz című 1939-es kötetének versein már jól érzékelhető az antikvitás költészetének egyre erősödő hatása. 1941-ben ugyancsak Kerényi Károly előszavával jelent meg a Homérosi himnuszok második, Devecseri által fordított kötete, 1942-ben pedig Plautus A hetvenkedő katona és Három ezüst című vígjátékainak magyarítása. Ugyanebben az évben publikálta Ál-állatkereskedő vagy Az Igaz Szerelem Diadala című verses komédiáját, a kötetet Bernáth Aurél rajzai illusztrálták.

1941-ben feleségül vette Huszár Klárát (1919–2010), aki később operarendezőként és műfordítóként vált ismertté. 1944-ben született egyetlen gyermekük, János. Devecseri Gábor 1942 és 1945 között a Baumgarten Könyvtár könyvtárosaként dolgozott. A második világháború idején rövid ideig munkaszolgálatos volt, családjával az utolsó hónapokat a fővárosban vészelte át.

Nem sokkal a háború befejeződése után, 1945 augusztusában jelent meg Az élő Kosztolányi című esszékötete, amelyben az ugyancsak személyesen ismert költőelőd néhány művét elemzi. Ugyancsak 1945-ben adta ki az Officina Devecseri 1939 óta írt verseinek gyűjteményét Margitszigeti elégia címmel, valamint Állatkerti útmutató című gyermekverskötetét. A következő évben az addigi lírai életművéből válogatást adó Levél a hegyről című kötet, valamint a Budapest Tündérváros című esszégyűjtemény is napvilágot látott. 1946-ban második alkalommal is Baumgarten-jutalmat érdemelt ki. 1946–1947-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Görög Filológiai Intézetének tanársegédeként dolgozott, ezzel egyidőben pedig az Országos Magyar Színművészeti Akadémián tanított művészettörténetet.

1947-ben érkezett el műfordítói pályája egyik legfontosabb állomásához: az Odüsszeia ekkor publikált fordítása mind a mai napig a homéroszi eposz kanonikus magyar változatának számít. Devecseri Gábor műfordítói módszere alapjaiban változott a korai munkáihoz képest. A „magyar Homérosz” nyelvének megalkotása során a modern költészet eszköztárának elemeit is felhasználta (ami például az enjambement-ok gyakori használatában mutatkozik meg), ugyanakkor a formai hűség, az időmértékes verselés pontos és hibátlan érvényesítése megkérdőjelezhetetlen alapelve volt a fordításnak. Szintén 1947-ben, Trencsényi-Waldapfel Imrével közösen adta ki a Görög versek című fordításgyűjteményt, amely az Odüsszeiához hasonló szakmai megfontolások szem előtt tartásával jött létre.

Devecseri Gábor világlátásának és művészetfelfogásának fordulata egybeesik az 1948–1949-re befejeződő kommunista hatalomátvétellel. 1947 nyarán belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1948 júniusától a Magyar Néphadsereg szolgálatába állt, ahol előbb a Petőfi Nevelőtiszti Akadémia irodalomtanáraként dolgozott, később a honvédség kiadásában megjelenő kulturális lapok (Néphadsereg, Szabad Hazánkért) szerkesztésében vett részt. Illés Béla, Rideg Sándor, Gergely Sándor és mások mellett tagja volt a Néphadsereg írócsoportjának (századosi, őrnagyi, majd alezredesi rangban). 1949 és 1951 között a Magyar Írók Szövetsége főtitkári teendőit is ellátta. Ekkoriban megjelent, számos esetben agitatív alkalmi versei mellett irodalomközéleti megnyilvánulásai is jelzik a szakítást korábbi világnézetével. Emlékezetes a Lukács-vitához fűzött hozzászólása a Szabad Nép 1949. november 27-i számában, amely nagyban hozzájárult a filozófus elleni lejárató kampány sikerességéhez.

1950-ben és 1952-ben József Attila-díjat vehetett át. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején írt verseinek két gyűjteménye jelent meg, a Terjed a fény 1950-ben, a Jövendő tükre 1954-ben. A szovjet blokk és Jugoszlávia viszonyának elmérgesedését követően, 1951-ben publikálta Önkéntes határőr című, négyütemű tizennégyes sorokban írt elbeszélő költeményét, amely a déli határnál leselkedő ellenséggel szembeni éberség fontosságára hívta fel a figyelmet. Ezzel párhuzamosan Homérosz művészetével is behatóan foglalkozott: 1952-ben jelent meg másik műfordítói főműve, az Iliász magyarítása, amelyért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1954 novemberében–decemberében a Szovjetunióba látogatott, élményeit verses útinapló formájában dolgozta fel Három hét egy esztendő címmel.

Az 1956 utáni időszak a közélettől való elfordulást hozta Devecseri Gábor számára. Ötvenes évekbeli poétikáját látványosan maga mögött hagyta, későbbi visszaemlékezéseiben is csak érintőlegesen említi ezeket az éveket. Figyelme egy ideig a színpadi műfajok felé irányult: 1957-ben E. T. A. Hoffmann regénye alapján írt operaszövegének illusztrált kiadásával jelentkezett (Anselmus diák), és ebben az évben fejezte be Odüsszeusz szerelmei című színművét is. A szöveget Sziget és tenger címmel nyújtotta be a Nemzeti Színháznak, de a bemutatóra csak 1961-ben került sor az Egyetemi Színpadon (a kötetbeli változat 1964-ben jött ki a nyomdából). Mindeközben sorra készítette műfordításait, az ókori latin és görög művek mellett későbbi korok angol, német, francia, orosz, sőt perzsa nyelvű szövegein is dolgozott (olykor mások által készített nyersfordításokból). 1959-ben publikálta a középkori perzsa költő, Firdauszí Királyok könyve című művének magyar változatát. Ezeknek az éveknek a legfontosabb fordítói vállalkozása azonban Horatius összes versének átültetése volt. Devecseri a nagyszabású – a korszak mintegy hetven műfordítójának és költőjének bevonásával megvalósított – kollektív munka egyik koordinátora volt a kötetet szerkesztő Borzsák István mellett. Az éveken át tartó műhelymunka eredményeként létrejött kétnyelvű kötet 1961-ben került a nyilvánosság elé. A könyv rendhagyó utószavát Devecseri jegyezte, aki játékos, a horatiusi költeményeket idéző modorban és formában számolt be azokról a műfordítói elvekről, amelyeket a közreműködők a fordítás során érvényesíteni igyekeztek. A könyv megjelenését – főként Vas István polemikus cikke nyomán – élénk vita kísérte az irodalmi sajtóban.

Bár évtizedek óta foglalkozott a görög kultúrával, első görögországi útjára egészen a hatvanas évek elejéig kellett várnia: ennek az élményei ihlették Homéroszi utazás című, 1961-es útirajzát. A hatvanas évek fontos antik fordításai közé tartozik Anakreón verseinek gyűjteménye (1962) és Ovidius Átváltozások című művének átültetése (1964).

1967-ben adta ki Lágymányosi istenek című esszégyűjteményét, amelyben gyermek- és ifjúkora példaképeinek, mestereinek állít emléket (a kötet darabjainak egy részét korábban a sajtóban is publikálta). 1968-ban jelent meg újra saját verseskötete Csak annyi meleget címmel. A hatvanas–hetvenes évek fordulóját a műfaji sokszínűség jellemzi a Devecseri-életműben: második, részben korábbi szövegeket újraközlő görögországi útinaplója (Epidauroszi tücskök, szóljatok, 1968) mellett Vajda Ernő fotóihoz készült versgyűjteményt (Öreg fák, 1969), oratóriumszöveget (Bikasirató, 1971) is publikált – ez utóbbi felesége, Huszár Klára rendezésében színre is került az Irodalmi Színpadon.

1970-ben rákkal diagnosztizálták, élete utolsó kilenc hónapját a Kútvölgyi úti kórházban töltötte. Munkakedve ekkor sem hagyta el, egyebek mellett új librettót írt Mozart Thamos, Egyiptom királya című kísérőzenéjéhez, illetve Menandrosz Ítéletkérők című művének fordításán is dolgozott. Magnóra mondott utolsó verseinek gyűjteménye (A mulandóság cáfolatául, 1972) már 1971. július 31-i halála után került az olvasók elé. A halálos ágyán újabb önéletrajzi munkába kezdett: A hasfelmetszés előnyei darabjait az Élet és Irodalom közölte még a szerző életében, a kötetváltozat 1974-ben jelent meg. Ugyanebben az évben indult el a Devecseri Gábor teljes életművét tartalmazó összkiadás megjelentetése – a saját alkotásoké a Magvető, a műfordításoké az Európa és a Magyar Helikon közös gondozásában.

Fontosabb díjak, elismerések:

1939, 1946 – Baumgarten-jutalom

1950, 1952 – József Attila-díj

1955 – Szocialista Munkáért Érdemérem 

1953 – Kossuth-díj

1970 – A Munka Érdemrend arany fokozata 

Az életrajzot Reichert Gábor írta.