Szerkesztő
CD I/26. Három hiedelem
- Nos, ez úgy történt...
- Hogy’ történt?
- Hogy a bátyám, amelyik most is él, kovácsmester. És hát fiatal legény vót még. Nem legény, mán nős ember vót, de fiatalember vót, nagyon huncut vót, ment Karosba. Karos meg Becsked között olyan három kilóméter távolság van. És akkor ahogy ment, útközbe’ elibe került egy ilyen forgószél. Megfogta a bicskáját, belevágta a közepébe, a forgószélnek. Ez a szél elvitte a bicskát. Úgyhogy nem lett meg a bicska. Csak harmadnapra, amikor egy házba be kellett neki menni parasztoknál. Azt mondta, hogy ő kívánkozott oda bemenni. S akkor ott feküdt egy öregasszony az ágyon. Azt mondta neki: Gyere csak ide, Árpád fiam! Odament hozzá. Felemelte az öregasszony a ruháját és bele vót neki a kés a, a farába bele vót vágva. Gyere, húzd ki! Tehát, amikor a forgószélbe vágta a kést, akkor az egy boszorkány vót, és ez a boszorkány egy öregasszony vót, és annak vágta bele a farába a kést. Ki is kellett neki belőle húzni.
Aztán a bátyám, a másik.
Ez is bátyám, meg keresztapám is. Ez meg neki az édestestvérje vót, Aladár bátyám. Ez is egy olyan öt éve, hogy meghalt, vagy hat. Az is beszélte, hogy paraszt özvegyasszony vót, öregasszony, parasztasszony. A
kertjébe’ egy nagy sütőtök vót. De ő mindégéi akarta azt lopni. Csak nem tudott rámenni, mer’ az öregasszony mindég otthol vót, amikor ment a kertbe. Eccer mégiscsak kileste, hogy az öregasszony egy vasárnap elment a templomba. No, a bátyám odament és akkor le akarta szakítani a tököt. Amikor leguggolt, hogy emeli fel, mer’ egy nagy nehéz vót, ő meg még gyerek. Akkor, azt mondja, mikor hozzányúlt, mind a két keze mintha odatapadt vóna a tökhöz. Nem tudta felemelni a kezét, nem tudta levenni egyszerűen rúla. És addig mindég ott kelletett neki ülni, amíg az öregasszony a templomból meg nem jött. Mikor hazajött az öregasszony, meglátta. Hát direkt ez az ő hatása alatt vót, hogy neki a kezét nem lehetett levenni. Akkor azt mondta neki: Most mán vidd el, te mocskos kutya! Tudom, hogy régen pályázol rá. De, azt mondja, én hol, nem mertem mán, azt mondja, leszakítani, mikor rám kiáltott. Hát majdnem hogy kiugrott a szivem, úgy megijedtem. Elmenekültem haza. Szóval, az öregasszony boszorkány vót, és azér’ ragadt oda a keze.
- És az a...
-...tehén, amikor a...
- Ja! Szintén úgy vót, hogy tehene vót, fejni járt a bátyámnak a felesége, de nem vót tej. Úgyhogy akkorába’ úgy mondták, hogy „ellopta a boszorkány, elvitte a tejet”. Ilyen dó gok. No, elvitte. És most a bátyám ment leskelődni, éccaka ment leskelődni az ólba, ahol a tehén vót. Hogy mégis meglesi mán, hogy hogy’ van ez, milyen boszorkány hordja a tejet. Eccer csak, amikor megyen, hát egy szekér... ilyen kerék gurul kifele a tehén alól. A bátyám megfogta a kereket és megvasalta. Kovácsmester vót. Megvasalta, és akkor úgy el hagyott neki gurulni, otthagyta az ólba’, majd egy idő múlva, azt mán nem tudom pontosan megmondani, hány nap múlva, szintén neki kelletett. Az öregasszonynak a lába vót megvasalva és le kellett neki rúla venni a patkót.
BANDOR ZOLTÁNNÉ (magyarcigány), sz. 1936.
Karcsa-Becsked, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (M)
Gyűjtés: 1986