Szerkesztő
CD I/23. Szenesvíz elkészítése (hiedelem)
Figyeljen ide!
Még ma is él ez nálunk. Az én anyám hetvenöt éves, de amikor bfjön hozzánk - van egy nagyon szép kisonokám -, akkor nem meri nézni sokáig. Azt mondja hogy: Vigyétek már innen el, mert a gyermeknek megárt a szem, az ő szeme. Utána hiába mondom: Anyám, ez nem igaz! De ez így van, gyermekem, én tudom, mert nekem egy gyerekem abba’ halt meg, szemverésbe’. És akkor sír a gyermek. Azt mondja: Csináljunk neki szenesvizet! Aztán meg tudom, hogy hogy’ kell csinálni, mert ténylegesen csináltam az enyémeknek is, anyám hát nem hagyott békén. Akkor oda kell venni egy bádogba, vagy bögrébe vizet, odaül az ember a sparhet elibé. Eg a tűz. A parázsbul mindig egy-egy kockát levesz az ember, beleteszi a vízbe, és annak a nevét is hozzágondolja, akit gondolja, hogy nohát az megnézte a gyereket. És akkor azt mondja: „sem egy”. Beleteszi a bögrébe, letakarja. Mikor az a sistergés már elmúllik, akkor veszi a másikat. „Sem kettő, sem három”, „sem kilencig”-ig elszámol, annyit belerak, de mindég megnézi az ember, hogy akinek a nevét odagondolta, hogy az leszállt-e. Ha az leszállt, akkor az megnézte, annak a szeme megártott nekie, a többi fent marad a víz tetején. No, azt mondja, látod, hogy, azt mondja, ez meg ez - mondja a nevét - nézd meg, hogy az megnézte, mert azok leszálltak. S akkor odamegy a gyerekhez, oszt akkor megmossa. Ad először is háromszor a szájába. Háromszor a kis tenyerét megmossa, mind a kettőt, s háromszor a kis homlokát is megmossa, de a keze fonákával csinálja eztet, mindent. Belemárti a vízbe. No, most akkor az asszony kifordítja a kombinéját a keze fonákán, így, és akkor megtörüli a gyerek homlokát vele, az arcát, a kis kezét, és akkor az ajtósarokba kell háromszorra kiönteni azt a vizet, a szenesvizet. No, ilyenkor, eredetileg tapasztaltam mán, hogy elhallgat a gyermek.
- És mér’ a... mér’ a sarokba, mér’ az ajtó mögé öntik?
- Hát ezt már... én ezt... ennek nem tudok magyarázatot adni. Csak az öregek azt mondják, hogy azt oda kell önteni, akkor oda kell önteni. És odaöncsük. No, mostan, azt hiszem, azér’, hogy azon ne járjanak. Nehogy rátapossanak. Úgy be a sarokba. Érti?... Ahol nem járnak. Egy ilyen ajtósarokba’ már nem járnak, nem mennek oda be. Saját tapasztalatom, tíz gyermeket szültem, tizennégy onokám van, hogy vót olyan dolog, amikor szenesvizet csináltam - mert nagyon szép gyermekeim vótak, mind ilyen kövérek, nagyon szépek - s amikor megcsináltam neki a szenesvizet, addig ájult el a sírástul, még szopni se kelletett neki. Mikor megcsináltam a szenesvizet, és így ezt a műveletet megcsináltam vele, letörültem a gyereket, letettem, abba’ a pillanatba’ elaludt. Na, azt mondja, ugye hogy hát szemverésbe’ vót a gyermek! Megnézték, megártott a szem. Sok, sok ilyen tapasztalatom vót.
- És a... mit mondott az az öreg testvére, vagy rokona?
- A sógorom.
- A sógora ?...
- Az meg olyan, hogy az a szép gyerekeket nem meri megnézni. Hát nézze mán, sógor, Pityu sógor, nézze mán ezt a gyereket! Ott mutogati neki az ember. Oszt néz egy kicsit rá’. Azt mondja: Vigyetek innen el! Hát miér’, Pityu sógor? Azér’, azt mondja, mikor nekem itt megfájul - ide nyúl a két szeme közé, így megfogja - itt nekem megfájul, akkor mán tudom, hogy a gyereknek megártott a szemem. Azt mondja, tovább már én nem nézhetem a gyereket, mer’ akkor mán megbetegszik.
BANDOR ZOLTÁNNÉ (magyarcigány), sz. 1936. Karcsa-Becsked,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye (M)
Gyűjtés: 1986