Tóth Krisztina: Életrajz

Tóth Krisztina (Budapest, 1967. december 5. –)

József Attila-díjas költő, író, műfordító. 2020-tól a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1967 december 5-én született Budapesten. Anyja Baranyai Éva, ötvös, az Óra és Ékszer Vállalatnál készített ékszereket, később magánvállalkozó lett. Apja Tóth János, kereskedő, zöldséges üzlete volt. A család a zuglói Bánki Donát utcában élt, majd Újpalotára költöztek. Tanulmányait egy francia nyelvet is oktató hatodik kerületi iskolában kezdte meg. Bár a költő későbbi életét és pályaképét a francia nyelv és irodalom sokban meghatározta, iskolai éveinek hangulatáról sem írásai, sem visszaemlékezései nem mutatnak pozitív képet. Tolltartó című novellájának hangulata a Szív utcai iskola hangulatát tükrözi.

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, közismertebb nevén a kisképzőbe járt, 1986-ban érettségizett szobrász szakon. Bár a rajz és számos képzőművészeti tevékenység, főleg a fényképezés és az ólomüveg-készítés azóta is közel áll hozzá, harmadikos korában úgy döntött, hogy a Képzőművészeti Főiskola helyett az ELTE Bölcsészkarán kívánja folytatni tanulmányait.

Az érettségit követő évben a Nemzeti Múzeumban dolgozott gyakornokként, majd magyar–történelem szakos hallgató lett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Tanulmányait megszakítva Párizsba ment, ahol alkalmi munkákból élt, majd Tempus-ösztöndíjat kapott. Nemcsak francia irodalmat fordított, de személyes ismeretséget is kötött olyan jelentős francia költőkkel, mint Alain Bosquet, Lionel Ray vagy Pierre Oster.

1992-ben hazatért, és egyetemi tanulmányait magyar szakon fejezte be. Szakdolgozatát Nemes Nagy Ágnes költészetéből írta. 1994-től a Budapesti Francia Intézet munkatársaként kortárs képzőművészeti kiállításokat szervezett.

1998 óta szabadúszó író. Verseket, novellákat, tárcákat, regényeket ír, lírai és epikai munkái mellett több gyermekkönyve és egy drámája megjelent. Műfordítóként Dominique Fernandez, Alain Bosquet, Lionel Ray és Benno Barnard verseit ültette át franciáról magyarra. Kreatív írást tanít.

Két gyermeke van. Fia, az 1998-ban született Marcell zenész, a népzene és a kortárs zenei műfajok kapcsolódási pontjait keresi. Lánya, Lili 2012-ben született.

*

Pályaképe a magyar irodalom tradíciójába egyszerre szervesen illeszkedő, ugyanakkor azt megújító látás- és beszédmódok ívét rajzolja ki.

A Nyugat verselési formái, a huszadik századi és kortárs költészetre való utalások, a tárcák pillanatfelvételei vagy a novellák és regények megszólalásai együtt haladnak a nyelv és a kommunikáció problémáira alapozott irodalomfelfogással.

Az akusztikailag kimunkált versek a szavakat akusztikai, szinte mágikus rendszerbe helyezik el, eltávolítva azok nyelvétől minden ideológiát vagy előzetes koncepciót.

A hangsúlyosan szövegalkotó és nem világábrázoló elbeszélői mód, az ábrázolt világ és a létrehozott szöveg határainak elbizonytalanodása, a nyelv iránti kétely tudatosítása, a töredezett vagy rizomatikus szerkezet alkalmazásával, a vendégszövegek felhasználása megőrzik a posztmodern paradigmáit. Ugyanakkor a versekben a lírai én megteremthetősége, a megszólalási mód esetében a fentebb stíl és a beszélt nyelv együttese, az epikai művekben pedig a történetmesélés, az etikai alapú megszólalás vállalása miatti stabil nézőpont visszatérése meg is haladják azokat.

Tóth Krisztina művei sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a női megszólalás mind a férfiszemléletű irodalom, mind a gender studies keretein felülemelkedjen, s ne érdekesség, hanem természetes hang legyen a magyar irodalomban. Írásai kapcsán a női perspektíva és megszólalásmód ténymegállapításként, nem pedig szűkítő vagy a partikularitást mutató jelzőként említhető.

A szerző szövegei a hétköznapokban észrevétlen, de mindenkire érvényes léthelyzetekre való ráismerés katarzisát, vagy annak a katarzissal felérő hiányát nyújtják az olvasóknak. Az életműben a huszadik és huszonegyedik századi magyar és európai irodalmi tradíciók egyszerre vannak jelen. Tóth Krisztina művei beleillenek abba az epimodernnek nevezhető irányzatba, amely nem csupán ellentétnek, de egy felső nézőpontból ugyanazon folyamat részeinek is látja a modern és posztmodern egymást váltó szakaszait.

*

Tóth Krisztina már tízéves korában verseket írt, középiskolás éveiben pedig publikált is. Verseit az Ifjúsági Magazin publikálta először 1983-ban, két évvel később pedig versírás kategóriában megnyerte a Sárvári Diákírók és Diákköltők pályázatát. Az egyetemen Lator László költői szemináriumát látogatta.

Középiskolai képzőművészeti tanulmányai, a plasztikus művészetek és a vizuális ábrázolások különböző formái – benne a fényképezés mint a látvány kiválasztásának és megszerkesztésének módszere – erős hatás gyakorolt költészetére.

Irodalmi indulását a modern francia költészet, azon belül főleg Apollinaire, a magyar szerzők közül pedig Kormos István, Csorba Győző, Petri György, Vas István, Orbán Ottó határozták meg.

Huszonegy éves korában jelent meg első kötete, az Őszi kabátlobogás, amely 1989-ben a Radnóti Irodalmi Társaság első kötetes szerzőknek járó díját is megkapta.

Költészetét a Nyugat hagyománya és a hetvenes-nyolcvanas évek költészetének szintézise határozza meg. Vári György szerint „versei úgy tudnak a magyar költészet legnemesebb hagyományainak közelében maradni, hogy közben folyton távolságteremtő gesztusokat tesznek. Egyszerre vallják és tagadják a Nyugat vers és formaeszményét, leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy az esztétista nemzedék Petrin és nemzedékén átszűrve jelenik meg ezekben a versekben, másrészt a Petri-féle versbeszéd a dalszerű megszólalás tiszta hangzásával dúsul.”

Horváth Kornélia későmodern költőként értékeli Tóth Krisztinát, „akinek versei ‒ nem elsősorban a versforma, hanem a versformai variabilitás, virtuozitás, egyben a következetes metrikai szigorúság, másfelől a versben »mondottak« mélyen ontológiai-egzisztenciális hangoltsága okán ‒ nagyon erősen kötődnek Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes és Weöres költészetén túl akár Petri Györgyéhez is.”

Verseiben különösen fontos a fogalmi síkkal összefüggő zeneiség, a nyelv akusztikája. „Leginkább a dallam, a zene vonzott a költészetben, mert ott, az alatt sejtettem a titkot” – mondta a szó és a hangzás viszonyáról. Versei többsége az apró képek szintjétől halad a látvány szerkezetének teljessége felé. A kompozíció elgondolása a Pixel című epikus műve szerkezetéhez és nézőpontjához hasonló mozaikhatást mutat.

Első prózai kötete a 2004-ben megjelent Fény, viszony, amely Csortos Szabó Sándor 14 fotójához kapcsolt írásokat tartalmaz, mely egyszerre mutatja a későbbi novellák, karcolatok, illetve a regények lehetőségét.

A 2006-os Vonalkód tizenöt története egy kivételével egyes szám első személyben íródott. A mai magyar környezetben játszódó, különböző életkorú női nézőpontot elbeszélők különböző hangokon szólalnak meg, de általánosan jellemzi őket, hogy a felnőtt narrátor a saját jelenével tükröztet egy gyerekkori történetet. A kötetben jól megfigyelhető a látszólag egységes elbeszélőt feltételező „sajáttá tett történetek” technikája. Első olvasásra a narrátorok neme, életkora, társadalmi helyzete, az ezekből fakadó élettapasztalatok azt az illúziót nyújtják, hogy a történetek összeolvashatóak; ugyanakkor az egyes szám első személy nyelvtani megoldása sem a tizenöt történet azonos elbeszélőjét, sem az önéletrajzi elbeszélés lehetőségét nem érvényesíti. A szövegek a cselekmények elmesélése közben az elbeszélői ént is olyan hitelesen építik fel, hogy a novellák narrátorát olykor nemcsak az olvasók, de a kritikusok is a szerzőhöz kapcsolták.

A 2009-es Hazaviszlek, jó? tárcanovelláinak és publicisztikai műveinek első gyűjteménye. Tóth Krisztina eredetileg újságokban és hetilapokban megjelent egyéni nézőpontú írásai folytatják a műfaj gazdag irodalmi hagyományait, s fanyar humorral, melankolikus lemondással, ám olykor elkeseredett igazságkereséssel a kortárs Magyarország önállóan is érvényes kis cserepeit nagy mozaikká rendezik.

A rendszerré építés igényét mutatja, hogy az első kötet huszonötödik évfordulójára kiadott Pillanatragasztó a rendszerváltás utáni Magyarország huszonöt pillanatfelvétele, a Párducpompa című tárcakötet pedig ötven történet a szerző ötvenedik születésnapjára.

A tárcanovellák rövid, villanásszerű történetei hosszabb cselekménnyé is kibonthatóak lennének, de a viszonylag kis terjedelem egy teljes emberi sorsot sűrít, s így viszonylag hosszú történetet lesz képes felvillantani.

A tárcanovellák alakjai típusok. Döntéseiket befolyásolja az a politikai–történelmi korszak, amelyben élnek, ám Tóth Krisztinát azok az ütközések érdeklik, melyek az egyén lehetőségei és szabadsága, a normakövetésesen alapuló alkalmazkodás és a személyiség feladása, illetve felvállalása érdekli. Ráadásul az írások hősei egyszerre szenvednek attól a hatalomtól, amelynek maguk is próbálnak részesei lenni.

A 2011-ben megjelent Pixel az elmúlt hetven év Európájának története, amelynek önálló, de egymással kapcsolatban álló részei, számos helyszíne és szereplője ellentétben áll az ismétlődő emberi sorsokkal. A „szövegtest” alcím és a testrészek neveit viselő fejezetek az egységet sugallják, ám a szöveg lazább szerkezetű novellafüzérként is olvasható. A szöveg nyilvánvalóvá teszi az összefüggéseket, de nem egyértelműsíti. Minden fejezet és szereplő története egyformán fontos, de az olvasás folyamatában újra és újra átrendeződek a hangsúlyok, amelyek így középpont nélküli rizómaalakzatot rajzolnak ki. A véletlenszerű fókuszok miatt nem beszélhetünk a cselekményt továbblendítő igazi főszereplőről sem, aki a többi figurához képest nagyobb számú vagy fontosabb szálat befolyásolna.

Míg a Pixelnél a struktúra volt a tét, a 2013-ban megjelent Akvárium című regényben a szereplők alakjaira és történeteire került a hangsúly: képes-e az ember alakítani a sorsát, értelmezni vagy korrigálni családjának és személyes múltjának reakcióit. A regény levegőtlen, sűrű, víz alatti világa az 1940-es évektől az 1970-es évekig tartó időt mutatja meg. Szereplői úgy élik meg a deportálást, a háború utáni szegénységet, a negyvenes-ötvenes évek borzalmait, majd a hatvanas évek szürkeségét, hogy életük különböző típusú rabságát az élet természetes keretének veszik. A személyesség a történelemszemléletre is rávetül, a kollektív múlt kizárólag a hétköznapi élet szintjén jelenik meg. A korszak mindig az elbeszélő énjén keresztül szűrődik át, ám a visszaemlékezések éppen a személyes szűk keresztmetszet miatt a történelmi háttér ontológiai tapasztalattá váló vetületét is felidézi.

Tóth Krisztina szövegeiben a folyamatosan változó nézőpontok, az eltérő hangsúllyal visszatérő szereplők, a szereplők forgását biztosító helyszínek (városok, épületek, liftek, gazdát cserélő lakások) olyan világ képét mutatják, amelyben egy-egy pillanatra felcsillan az az erősebb lét, amelyet a mindennapi élet rutinja eltakar. A 2019-es Fehér farkas című elbeszéléskötet alakjai hétköznapi, kiszolgáltatott emberek, akik nem ismerik fel életük összefüggéseit. Több életszakaszon keresztül szenvednek attól, hogy nem képesek múltbeli traumáikkal szembenézni, sőt egész életük az elleplezés hamisságára épül. Az egymásba fonódó novellák összefüggései rejtettebbek, mint a korábbi kötetekben, ahogyan nehezebben rekonstruálhatóak a múlt feledni vágyott megrázkódtatásai is.

Fia, Marcell születése után kezdett gyermekverseket írni. A 2003-ban kiadott A londoni mackók című kötetével gyermekkönyv kategóriában elnyerte Az év könyve díjat. Az Anyát megoperálták (2015) egy mellrákos anya története; e téma a magyar gyerekirodalom számára addig tabunak számított. A lány, aki nem beszélt című meséje saját lánya, Lili örökbefogadás-történetén alapszik. Megzenésített gyermekversei 2017-ben Dalok reggeltől estig címmel jelentek meg Gryllus Vilmos előadásában; s a gyerekközönség számára írt Évek vándorát nagy sikerrel játszotta a Pécsi Nemzeti Színház.

2004-ben a szerző verseit Pelsőczy Réka adaptálta színpadra Bikinivonal címen a budapesti Katona József színház Sufnijában. A Pokémon Go! című darabot a Rózsavölgyi Szalon felolvasószínháza adta elő 2018-ban.

Műveit tizennyolc nyelvre fordították le, regényei és novellái olvashatók többek között német, francia, lengyel, finn, svéd, cseh és spanyol nyelven is.

 

Fontosabb díjak, elismerések:

1990 – Cosmopolitan-díj

1990 – Radnóti-díj

1994 – Illyés Gyula-díj

1996 – Déry Tibor-díj

1996 – Graves-díj

1996 – Zoltán Attila-díj

2000 – József Attila-díj

2001 – Vas István-díj

2002 – Palládium-díj

2005 – Gemini-díj

2005 – Salvatore Quasimodo-emlékdíj

2005 – Szépírók Társaságának Díja

2007 – Bertha Bulcsu-emlékdíj

2007 – Márai Sándor-díj

2009 – Magyar Köztársaság Babérkoszorúja

2014 – Alföld-díj (az Alföld folyóirat nívódíja)

2022 – Bertók László Költészeti Díj

 

Az életrajzot Horváth Csaba írta.