Tamás Gáspár Miklós: Életrajz

Tamás Gáspár Miklós (Kolozsvár, 1948. november 28. – Budapest, 2023. január 15.)

Filozófus, publicista, politikus, egyetemi oktató. A Digitális Irodalmi Akadémia 2023-ban posztumusz tagjává választotta.

A portréfotót Dudás Szabolcs készítette.

*

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron (Cluj, Románia). Édesapja Tamás Gáspár író, újságíró, 1956–1959 között a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, édesanyja Tamás (született Krausz) Erzsébet műtősnő; 1945-ig mindketten az illegális kommunista mozgalom tagjai voltak. Miközben a munkásmozgalom emlékezetét áhítatosan őrizték, távolságtartással viszonyultak a második világháború után Kelet-Európában kialakuló politikai berendezkedésekhez.

Tamás Gáspár Miklós iskoláit Kolozsváron végezte, majd filozófiát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, klasszika-filológiát pedig a Bukaresti Egyetemen tanult; fiatalkorában legfontosabb olvasmányai közé tartozott a klasszikus német filozófia, Nietzsche és az Újszövetség, Platón, valamint a 19. századi magyar liberális irodalom. 1972 és 1978 között az Utunk című kolozsvári hetilap munkatársa volt. Miután nem kötötte meg az elvárt politikai kompromisszumokat, a szerkesztőségben csak nyomdai korrektorként folytathatta a munkáját, és ki volt téve a Securitate zaklatásainak. Univerzális szellemi tájékozódásában sem nyelvi, sem gyakorlati korlátokat nem ismert; Kolozsváron írt filozófiai esszéinek és irodalmi tárgyú kritikáinak jelentős része A teória esélyei című gyűjteményes kötetében olvasható (Bukarest, Kriterion, 1975). Már ebben az időszakban is szoros kapcsolatot tartott fent a Budapesti Iskola tagjaival.

Miután 1978-ban áttelepült Magyarországra, filozófiát taníthatott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahonnan 1981-ben politikai okokból elbocsátották; 1982 és 1989 között munkanélküli volt. 1981-ben kiutasították Romániából, ahová 1989-ig nem térhetett vissza. A demokratikus ellenzék meghatározó tagjaként írásait a rendszerváltásig szamizdatban publikálta. A szem és a kéz című értekezése, melyben analitikus érveléssel az anarchizmus racionális elméletét alkotta meg, az AB Független Kiadónál jelent meg 1983-ban; a nacionalizmus elméletéről szóló Idola tribus című kötete a párizsi Magyar Füzetek könyvsorozatában láthatott napvilágot 1989-ben. Első nyugati útjára 1986-ban került sor, amikor a Soros Alapítvány ösztöndíjának köszönhetően a New York-i Columbia Egyetem vendégkutatója lehetett. Később – részben még a rendszerváltás előtt, részben azt követően – az Oxfordi Egyetem, az École des Hautes Études en Sciences Sociales, a Chicagói Egyetem, a Georgetowni Egyetem, a Yale, a New School, a Dickinson College, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem vendégtanára, a Wilson Center, a Wissenschaftskolleg zu Berlin, az Institut für die Wissenschaften vom Menschen (Bécs) vendégkutatója.

A magyar szabadelvűség hagyományait felelevenítő liberális gondolkodóként és politikusként a rendszerváltás egyik meghatározó alakja, tüntetések rendszeres szónoka, tiltakozások szervezője. 1988. június 16-án a Batthyány-örökmécsesnél a Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 30. évfordulója alkalmából szervezett, hatósági intézkedéssel félbeszakított megemlékezés szónoka; a rendőrök másokkal együtt megverték és őrizetbe vették. A Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének a megalapításától fogva tagja, eleinte egyik vezetője (1988–1990 között az Ügyvivői Testület tagja, 1992–1994 között az Országos Tanács elnöke; a pártból csak 2000-ben lépett ki). 1989-ben az egységes ellenzék jelöltjeként egy időközi választáson bekerül a még éppen pártállami Országgyűlésbe; 1990–1994 között az SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság tagja. 1994-ben jelent meg Másvilág című gyűjteményes kötete (Budapest, Új Mandátum), mely addigi politikai filozófiai írásaiból és publicisztikáiból válogat; ugyanebben az évben – politikai és alkati okokból – búcsút int a hivatalos politikának, hogy aztán haláláig publicistaként, közéleti szereplőként, a hazai és nemzetközi politikai diskurzus kritikus résztvevőjeként vállaljon nem intézményes értelemben vett politikai szerepet.

1989 és 1991 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense, 1991 és 2010 között az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa, 1991 és 1995 között igazgatója; 2003-tól haláláig rendszeresen visszatérő vendégprofesszor a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nacionalizmus, illetve Társadalmi Nemek Programján, később Szociológia és Szociálantropológia Tanszékén.

Filozófiai és eszmetörténeti írásainak kétkötetes gyűjteménye Törzsi fogalmak címmel jelent meg (Budapest, Atlantisz, 1999). Ez a könyv lezárja liberális és konzervatív liberális korszakát, miközben jól mutatja nem szűnő elkötelezettségét a „honpolgári kultúra” megerősítése iránt. Az ezredfordulótól kezdve a marxista filozófia tágas területein és a munkásmozgalom történetének eszmei hagyományában találja meg szellemi otthonát, bár egy általános baloldali tájékozódás jelei gondolkodásában már az 1990-es évek közepétől érzékelhetőek voltak. Filozófiai felfogása Marx „tragikus” értelmezésén alapul; az egyetemes kizsákmányolás és a jogfosztást normalizáló posztfasizmus poklából kiutat nem lát, az egyenlőségre törekvő politikai programokat illúziónak tekinti, miközben mindennek ellenére helyesel minden olyan politikai praxist, amely az emberek szenvedésének enyhítését szolgálja.

Rövid mozgalmi kísérletek (Zöld Baloldal, Attac Magyarország), a független szakszervezetekkel való folyamatos együttműködés, „civil” akciók (pl. roma családok kilakoltatása elleni tiltakozások), valamint számtalan tüntetésen a szabadság, az emberi és szociális jogok, az emberi méltóság védelmében és a kirekesztés minden formája ellen tartott beszédek sora fémjelzi nem intézményes politikai aktivitását, miközben úttörő szerepet vállal a magyar és általában a kelet-európai baloldali gondolkodás és a marxista filozófia feltámasztásában. Magyarul és sok más nyelven megjelent írásaival, itthon és a világ számos országában a legkülönfélébb szervezetek (szakkollégiumok, NGO-k, egyetemek, kutatóintézetek és különféle politikai és művészcsoportok) meghívására tartott előadásaival, baloldali fiatalok, műhelyek és folyóiratok erkölcsi támogatásával haláláig azon dolgozott, hogy a szocializmus, ha politikailag halott is, szellemi értelemben eleven lehessen. A 2010 utáni magyarországi politikai berendezkedés egyik legfőbb kritikusa volt; holisztikus bírálatában kiemelt szerepet kapott az ellenzék jelentős része által is (pl. a menekültkérdésben) hallgatólagosan elfogadott politikai axiómák kritikája.

2018-ban, 70. születésnapja alkalmából a Mérce című internetes folyóirat TGM70 címmel tett közzé szabadon hozzáférhető válogatást az életművéből. Marxista korszakának legfontosabb politikai filozófiai írásait Antitézis címmel megjelent esszékötete gyűjti egybe (szerk. Sipos Balázs, Budapest, Kalligram, 2021).

Szülővárosával, valamint a romániai magyar és román értelmiséggel intenzív kapcsolatot ápolt, miközben szorosan kötődött amerikai, angol, német, osztrák, cseh, olasz, török, szlovén, szerb és vajdasági magyar, bosnyák, koszovói stb. baloldali értelmiségi csoportokhoz is.

Négy gyermeke (Ábel, 1981; Rebecca, 1988; Jonathan, 1991; Hanna, 2005) és életében egy unokája (Artúr, 2012) született.

2020-ban diagnosztizált súlyos betegségével két és fél éven át hősiesen küzdött. 2021-től visszatért fiatalkori érdeklődéséhez a klasszikus német filozófia és a magyar reformkor hagyományai iránt, ez tükröződik szellemi végrendeletként is olvasható, 2022 karácsonyán közzétett Öt tanács a hazának című írásában. Élete utolsó hetét leszámítva mindvégig elmélyülten dolgozott. 2023. január 15-én halt meg Budapesten.

Halála után a Kalligram Kiadónál elindult válogatott műveinek kiadása (Bp., 2023–); a Kijárat Kiadó kései filozófiai esszéit (A túlsó pólus, Bp., 2023), a Transtelex pedig erdélyi tárgyú írásait tette közzé (Kolozsvári esszék, Kolozsvár, 2024).

Fontosabb díjak, elismerések:

2001 – Roma Polgárjogi Díj

2003 – Soros-életműdíj

2005 – Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2016-ban visszaadta)

2021 – a Magyar Filozófiai Társaság életműdíja

2021 – Budapest díszpolgára

2022 – Baumgarten-emlékdíj

Az életrajzot Tamás Ábel írta.