Szilágyi István: Életrajz

Szilágyi István (Kolozsvár, 1938. október 10. – Kolozsvár, 2024. március 13.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas író. 2010-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1938. október 10-én született Kolozsváron. Édesapja Szilágyi István tímármester, édesanyja Zemáncsek Margit. A család 1940 őszén visszatelepedett ősi lakhelyére, a szilágysági Zilahra. Ez a Meszes-alji kisváros volt gyermekkora színhelye. Apját 1942 tavaszán behívták katonának, majd szeptemberben egységét kivezényelték a Donhoz, ahol Szilágyi őrvezető az 1943. januári frontszakadást követően elpusztult. Az apa elvesztése súlyos megpróbáltatásokba sodorta a családot.

Iskoláit a zilahi Wesselényi kollégiumban kezdte, ahonnan 1952 őszén egy teherautó rakterén érkezett vissza Kolozsvárra. Beiratkozott a Vasúti Gépipari Középiskolába, mert az biztosabb megélhetést ígért. Harmadéves volt, mikor a magas színvonalú képzést biztosító iskola az akkor gyakori átszervezések következtében egyik napról a másikra megszűnt. A nagyváradi körfűtőház szerelőműhelyébe került, majd Váradról áthelyezték a szatmári fűtőházba. A Kölcsey Gimnázium esti tagozatán érettségi diplomát szerzett.

A hivatást kereső fiatalember sorscsapásként élte meg, hogy szemgyengeség miatt nem lehetett mozdonyvezető. 1958 őszén sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karára. Miközben a szocialista jog felsőbbrendűségéről szólt az egyetemi előadás, négyszáz kilométerrel odébb kivégezték Nagy Imrét, Kolozsváron pedig folytak a harmadik Bolyai-per vádlottjainak kihallgatásai. Bár 1963 nyarán megszerezte a jogászdiplomát, az ügyészi kinevezést nem fogadta el, és soha nem vállalt olyan állást, amelynek betöltéséhez jogi végzettségre lett volna szüksége.

Időközben novellákat, karcolatokat közölt a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóiratban, az Utunkban. 1960-ban megnyerte a folyóirat novella-pályázatának első díját az Ahol nem történik semmi című írásával.

1963-tól az Utunk belső munkatársa. A következő évben (1964) a Forrás-sorozatban megjelent első novelláskötete, Sorskovács címmel. A kor proletkultos, sablonos munkásábrázolásával szemben a kötet novelláinak friss életanyaga, érzelmi telítettsége s az élőbeszéd megjelenítő ereje újszerűen hatott. Ezekben és a következő kötetek novelláiban a lét határait feszegető küzdelem rendszerint valós helyzetekre épül.

Második novelláskötetét (Ezen a csillagon, 1966) nagyobb lélegzetű írásmű követte, az Üllő, dobszó, harang című regény (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969). Ezután jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Jámbor vadak című novelláskötet (1971), majd ugyanitt készült el 1975-ben a Kő hull apadó kútba című regény első kiadása, amelyet két további kiadás követett. A regény Magyarországon öt kiadást ért meg, és időközben megjelent németül, románul, szlovákul, lengyelül és oroszul. Mindmáig Szilágyi István legnépszerűbb, legolvasottabb műve.

A nyolcvanas években az Utunk Évkönyv-sorozatában közölte Szilágyi memorialisztikus esszéit. Ezekben az években, a diktatúra szorításában írta abszurd látomását az elembertelenedő világról. Az Agancsbozót című regény megjelenését a korabeli cenzúra nem engedélyezte. A könyv 1990 nyarán jelenhetett meg, a Kriterion Tiltott könyvek szabadon sorozatában.

2001-ben a Magvető Kiadónál jelent meg nagylélegzetű történelmi regénye, a Hollóidő. A monumentális alkotás a magyar múlt négy és fél évszázaddal ezelőtti, máig üzenetes jelenét kelti életre. Márkus Béla elemző tanulmánya szerint a „képzelet, létezés és az emberi élet titkait fürkésző” mű: „a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen”. 2009-ben, hetvenedik születésnapjára a Magvető kiadta Bolygó tüzek című novelláskötetét, mely negyven év rövidpróza-terméséből hoz válogatást.

Időközben, 1968-tól Szilágyi az Utunk helyettes vezetője, majd az 1989-es rendszerváltozást követően a lap örökébe lépő Helikon főszerkesztője.

1990-ben József Attila-díjjal jutalmazták. Ettől az évtől kezdődően tagja a Magyar Írószövetségnek, majd 2002-től a Magyar Művészeti Akadémiának.

2001. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.

2010. szeptember 16-án választották a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává.

Hosszú betegség után, életének 86. évében hunyt el Kolozsváron.

 

Fontosabb díjak, elismerések:

1972 – a romániai KISZ irodalmi díja

1975 – a Romániai Írószövetség Díja

1975 – Pezsgő-díj

1990 – József Attila-díj

1990 – a Romániai Írók Szövetségének Regény-díja

1991 – Ady Endre Szépirodalmi Díj (Soros Alapítvány)

1995 – Déry Tibor-jutalom

1995 – a Fundatia Culturalã Românã díja

1998 – a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje

1998 – a Getz Corporation díja

2001 – Kossuth-díj

2001 – a Romániai Írók Szövetségének Kisebbségi Irodalmi Díja

2002 – Az Év Könyve-jutalom

2002 – Magyar Irodalmi Díj (nem fogadja el)

2003 – Márai Sándor-díj

2003 – Kemény Zsigmond-díj (Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány)

2006 – az Alkotóművészek Országos Egyesülete Alkotói Nagydíja

2008 – Kölcsey Emlékplakett

2008 – az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány díja

2008 – Székelyföld-díj

2008 – Arany János-díj (Magyar Írószövetség)

2009 – Alföld-díj

2012 – Hazám-díj

2014 – a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal

2014 – a Nemzet Művésze-díj

2017 – Prima-díj

2020 – Erdélyért Életműdíj

 

Az életrajzot Szilágyi T. Júlia írta.