Rákos Sándor: Életrajz

Rákos Sándor (Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.)

Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

1921. november 25-én született Kálmánházán, 1999. december 25-én hunyt el Budapesten. Gyermekkorát a szűkös anyagi körülmények határozták meg (édesapja tanyai tanító volt). Gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson (1932–37), illetve Nyíregyházán (1937–1940) végezte. 1942-től 1944-ig a Közgazdasági Egyetem hallgatója volt.

Első versei 1940-ben, a Szabolcsi Szemlében jelentek meg. 1944 decemberétől 1945 májusáig a Nyírségi Magyar Nép munkatársa volt. 1946 nyarán költözött Budapestre; a MOKÉP sajtóosztályán dolgozott 1949-ig. 1949-től 1951-ig munkahelye a Révai (majd Szépirodalmi) Könyvkiadó volt. 1951-től szabadfoglalkozású költő, műfordító, esszéíró.

1949-ben látott napvilágot első verseskötete (Az eb válaszol); ezt viszonylag hamar követte a második (Férfikor, 1952). Első köteteit a tragikus, lázadó hangnem, az élet reménytelenségének, sőt abszurditásának kifejezése jellemezte. A túlélés egyetlen esélyének a szigetszerűen elképzelt saját világ megteremtését látta. Majd – legalábbis a köteteket tekintve – többéves hallgatás következett, s csak 1957-től publikálhatta több-kevesebb rendszerességgel vers-, műfordítás- és prózagyűjteményeit.

Költészetére kezdettől jellemző a formai és hangütésbeli sokféleség. Fáradhatatlan, sokoldalú kísérletező. Akár egyik mesteréről, Füst Milánról írta, maga is az örök változást tartotta alapelvének. „Aki egyetlen elvhez kötné magát, erőszakot követne el az örökmozgó, örökváltozó életen.” Ennek a – költészetfilozófiai szintre emelt – elvnek a jegyében kísérelte meg nyomon követni és lírailag kifejezni a világban és önmagában zajló szakadatlan változást. Alapélménye a múló idővel és az ellenséges világgal folytatott reménytelen, de az emberi méltóságot megalapozó küzdelem. Ennek az élménynek talán a hosszú vers általa kifejlesztett változata felel meg a legjobban. Sokáig ebben a belső sokféleségnek teret adó műfajban volt képes a leginkább megvalósítani költői célkitűzését: a belső sűrítettség és a részletező kiterjedtség egységét, a töredékesség felfokozottságának, valamint a hosszú felsorolások mindent bekebelező és költészetté emelő gesztusának szintézisét. Jól illeszkedett ehhez fiatalkori lírájának másik jellegzetes hangütése, amely mindgvégig elválaszthatatlan volt költészetétől: a protestáns zsoltáros hang, a jeremiád, a próféciák panaszszava.

A zsoltárok világában való otthonossága tette fogékonnyá a mítosz és az ősköltészet iránt. Az ötvenes évek végétől fogott hozzá az ékírásos akkád eposzok, majd a versek lefordításához (Gilgames, 1960; Agyagtáblák üzenete, 1963). Érdeklődésének ezt a vonulatát folytatta a Táncol a hullámsapkás tenger (1976) című kötet, amelyben Óceánia népeinek költészetét tolmácsolta. Másrészt e műfordítói munkát gyümölcsöztette saját lírájában.

Világának szélesedését mutatták újabb verseskötetei: Táguló körök (1965); Kiáltásnyi csönd (1969); Az emlék jelene (1973). A hetvenes évek második felétől a „maszkos” szerepjáték egyik szólama vált uralkodóvá verseiben. A Társasmonológban (1982) a szereplíra új válfaját hozta létre. A maszkköltő, a halál ellen lázadó gesztus folytatódott a Többedmagam (1986) és a Szólítások (1988) című kötetekben. A Csörte (1991), valamint a Senki úr Semmibe indul (1995) verseiben az öregséggel birkózva formálta polifon hangzásvilággá egy élet summázatát. Életművéről 1998-ban kiadott Válogatott versei nyújtanak átfogó képet.

1947-től haláláig tagja volt a Magyar Írószövetségnek, több éven át elnöke az Írószövetség Műfordítói Szakosztályának.

Fontosabb díjak, elismerések:

1958, 1963, 1975 – József Attila-díj

1971 – a Munka Érdemrend ezüst fokozata

1978 – a Munka Érdemrend arany fokozata

1981 – Füst Milán-jutalom

1988 – Déry Tibor-jutalom

1990 – a Művészeti Alap Irodalmi Nagydíja

1991 – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

1995 – Weöres Sándor-díj (Soros Alapítvány)

1996 – Kortárs-díj

1996 – Arany János-díj

1998 – a Soros Alapítvány Alkotói Díja

1998 – Kossuth-díj

Az életrajzot Angyalosi Gergely írta.