Márton László: Életrajz

Márton László (Budapest, 1959. ápr. 23.–)

Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjas író, műfordító. 2020–2021-ben Térey János-ösztöndíjas. 2021-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

Márton László 1959 április 23-án született Budapesten, egy zuglói kórházban. Apja Márton István fogtechnikus (1923–1998), anyja Huppert Mária gyógyszerész (1929–1974) volt. Szülei első gyereke; négy és fél évvel utána született húga, Márton Zsuzsanna (1963), akivel azonban sohasem volt jó a viszonya, az apa halála óta pedig semmilyen kapcsolatot nem tart fenn vele.Az első évek után a szülők házassága megromlott, az anya több sikertelen kísérlet után öngyilkos lett. Az apa egy évvel később újra megnősült, és ez a kamaszodó Márton Lászlóra nézve az életviszonyok átmeneti rendeződését jelentette.

A gimnáziumot a Radnóti Miklós Gyakorló Iskolában végezte (1973–1977). Thomas Mann Tonio Krögeréről írt elemzésével 1976-ban az országos középiskolai tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el, és ez – osztályidegen származása ellenére – megnyitotta előtte az utat a pesti egyetem bölcsészkarára. Mindig is író akart lenni: már 10-12 évesen írt novellákat. Serdülőként versekkel is próbálkozott, de erről egy felnőtt barátja lebeszélte. Később, műfordítóként, ekkor szerzett verselési gyakorlatának mégiscsak hasznát vette.

Egy év katonai szolgálat után (Hódmezővásárhely, 1977–78), amikor megírta első regényét (nem jelent meg), és megismerkedett évfolyamtársai egy részével, megkezdte tanulmányait magyar–német szakon az ELTE-n (1978-1984). Harmadik szaknak felvette az éppen akkor újra engedélyezett szociológiát. Barátaival együtt bízott benne, hogy a társadalmi folyamatok tanulmányozása fellazítja a diktatúrát, és közelebb visz a demokráciához. Miután az 1981-es Jaruzelski-puccs meghazudtolta ezt a reményt, érdeklődése részint a német barokk költészet, részint a színház felé fordult. Eleinte abszurd szkeccseket írt; az Avvakum protopópa szenvedéseiről szóló egyfelvonásos megjelent a „régi” Mozgó Világ 1981/3–4-es számában. Ez volt első publikációja. Az Avvakum című darabot később, 1993-ban rendezte meg Bagó Bertalan a budapesti Kolibri Pincében. 

1979-ben a felfedezés szándékával utazott Erdélybe, ahol megismerkedett Bretter Zoltánnal. Ő mutatta be az akkori kolozsvári kulturális élet számos kiválóságának, többek között Egyed Péternek és Szőcs Gézának. A Nagyváradon megjelenő Ellenpontok című szamizdat folyóirat felgöngyölítéséig rendszeresen járt Erdélybe. (A Securitate 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit, és többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket. A nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt.) Márton a rendszerváltozásig nem ment Romániába, de azóta rendszeresen visszajár.

1979 nyarán ismerkedett meg Gulyás Judittal, akivel 1983 őszén összeházasodtak. Három gyerekük van: Lili (1984), Lőrinc (1985) és Simon (1991).

1982-ben a Vígszínház megbízta Spiró György Az Ikszek című regényének adaptációjával. Ugyanekkor az újjáalakult Helikon Kiadó felkérte Luther asztali beszélgetéseinek válogatására és fordítására. Márton újrafordította a már megjelent részeket is, hogy egy kevésbé veretes, a mai olvasó számára is élvezhető és szórakoztató nyelven tolmácsolja a wittenbergi egyetem diákjaival folytatott, vacsora utáni beszélgetéseket. A Luther-kötet sikerének köszönhetően 1983-ban a Helikon Kiadó szerkesztője lett, és ott dolgozott a kiadó privatizálásáig (1990).

1979 és 1982 között írt novelláiban a barokk sztoicizmuson átszűrődött antik hagyomány és a romantikus iróniával telített fantasztikum között átívelő formával kísérletezett. 1984-ben a Magvető Kiadó elfogadta és kiadta első kötetének kéziratát: a Nagy-budapesti Rém-üldözés ugyanakkor látott napvilágot, mint Mártonék első gyereke. Innentől fogva Márton befutott írónak számított: Radnóti Sándor írt kimerítő elemzést róla a Kortársban. Novellái rövidre zárt, látszólag kisebb fesztávú formákban viszonylag komplex eseménysorokat, tudati folyamatokat írnak le  a sűrítés, kihagyás eszközeivel. A ’80-as évekkel véget ért az az időszak, amikor elsősorban képi meg nyelvi fantáziából dolgozva alakította ki az elbeszéléseit. A novellákról átterelődött a figyelme a dráma és a nagy építmények, regénykonstrukciók irányába. Könyvei sorra jelentek meg, 1987 elején pedig egyszerre két színművét is bemutatták: a Lepkék a kalapont Verebes István rendezésében a Radnóti Miklós Színházban, A kínkastélyt Csizmadia Tibor rendezésében Szolnokon.

Fontos műfordításokat adott közre, gyakran műhelymunka keretében. A Grimm testvérek mesegyűjteményének teljes, szöveghű magyar változatát Adamik Lajossal együtt ültette át (először 1989, aztán sok újabb kiadás), az ötkötetes, teljes magyar Heinrich von Kleist-kiadást (1995–1999) Forgách Andrással és Földényi F. Lászlóval közösen hozta létre. Ugyanakkor műfordítóként egyénileg is teljesített, példa erre a Faust, A Nibelung-ének és Walther von der Vogelweide összes verseinek fordítása. Az 1989-ben induló Holmi a kezdettől 2014-es megszűnéséig rendszeresen közölte kritikáit, esszéit, tanulmányait.

Ezek az eredmények nem palástolhatják el az írói pálya azon buktatóit, amelyeket Mártonnak az 1990-es évektől tapasztalnia kellett. Fiatalkori főművét, az Átkelés az üvegen című regényt (1992), amelyen hat éven át dolgozott, a kritikusok és az olvasók többnyire értetlenül fogadták. A szerkezet áttekinthetetlenségét és a fantázia túlburjánzását vetették a szemére. Ezek után évekig tartó írói válság következett, Mártona továbblépés lehetőségeit kereste elbeszélőként.Közben drámaíróként is mindinkább elutasítottá vált. Ennek egyik oka A nagyratörő című erdélyi tárgyú drámatrilógia volt. Ezt egyesek azért nem kedvelték, mert Márton a szereplőket, főleg Báthory Zsigmond fejedelmet belső ellentmondásaiban igyekezett megragadni (ahelyett, hogy a hősi magyar múlt követendő példáit alkotta volna meg, főleg Bocskai István alakjából), és abszurd mozzanatokat épített a színjátékba. Mások pedig azt kifogásolták, hogy komolyan veszi a magyar történelmet, annak minden abszurditásával együtt, . Külön kifogás volt, hogy pesti létére erdélyi témához nyúlt. Furcsa módon egy siker is hozzájárult a drámaírói zsákutcához. 1993-ban Ruszt József megrendezte a Kolibri Pincében Márton 1979-ben írt farce-át, A római hullazsinatot. A szöveg gyermeteg módon tobzódott a rémségekben, viszont Ruszt kitűnő előadást csinált belőle. Ennek hatására Márton nekiállt újraírni a régi rémdrámát. Egész estés, komoly színjátékot akart létrehozni belőle. A színpadi cselekmény szétesett, az 1994-es változat torzó maradt. Ennek a kudarcnak a keserű következményeként Márton húsz évig nem írt drámát, és következetesen nem beszélt színházról a nyilvánosság előtt. Ez a 2010-es években változott meg, a teljes Nagyratörő-trilógia egri bemutatója (rendező: Csizmadia Tibor) és a teljes Faust pesti színrevitele után (rendező: Schilling Árpád). A trilógia dramaturgja Radnóti Zsuzsa volt, aki pályakezdőként is segítette Mártont. Legutóbbi drámakötete, a Bátor Csikó 2021-ben jelent meg, a címadó darabot Csizmadia Tibor rendezte volna a budapesti Bábszínházban, de a színház vezetősége az olvasópróba után leállította a próbafolyamatot. Márton hangjátékokat és forgatókönyveket is írt, utóbbiak közül megvalósult Kamondi Zoltán rendezésében a Tudatalatti megálló (1990), és szintén az ő rendezésében a Halj már meg! (2016).

Márton első köteteit a Magvető adta ki, Kardos György és Jovánovics Miklós igazgatósága alatt. Jovánovics 1990-es bukása után Márton nemkívánatos személy lett a kiadónál, Átkelés az üvegen című regényét 1991-ben visszautasították. A művet a kevéssel azelőtt kiadóvá alakult Jelenkor, azaz Csordás Gábor adta ki, ahogy Márton további köteteit is. (Volt egy rövid epizód a Holnap Kiadónál is, eredménye két kötet, a Tudatalatti megálló című regény és Mérimée Carmen című kisregényének drámaadaptációja.) Könyvei 2012 óta a Kalligramnál jelennek meg.

Márton László 1982-től 1994-ig, az akkori felső korhatár betöltéséig tagja volt a József Attila Körnek. 1984-től 2004-ig (amikor egy politikai botrány miatt kilépett) tagja volt a Magyar Írószövetségnek. Alapító tagja a Szépírók Társaságának. 2017-ben felvételt nyert a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. Székfoglaló előadását Walther von der Vogelweide költészetéről tartotta. 2022 óta tagja a Darmstadti Német Nyelvi és Költészeti Akadémiának.

Márton az 1997-es megjelenésű Jacob Wunschwitz igaz története megírása óta tartja magát regényírónak. A címszereplőre előző Kleist-fordítása közben figyelt fel, amikor rájött, hogy a regénycsírát egy mellékszereplőben is észre lehet venni és ki lehet bontani. A regényhez Berlinben kutatott, és a Wannsee partján írta meg, ahol Kleist utolsó éjszakáját töltötte. Következő regénye, az Árnyas főutca (1999) terjedelmileg rövid, ám jelentős fordulat a korábbi művek távolabb eső történeteihez képest: a második világháború előtt játszódik. Márton a történelemmel való irodalmi birkózásnak állít emléket, az Ács Irén fotóművész birtokában levő zsidó embereket ábrázoló fényképek rekonstrukcióival. Új technikát alkalmaz: elbizonytalanítja az elbeszélő pozícióját (az elbeszélői önkény pártatlansága), és tömöríti az időt, amivel az anekdotákat drámai erővel ruházza fel. 

Márton életművében nehéz személyes vonatkozású műveket találni, de 2012-es kisregényében, az M. L., a gyilkosban a katonai szolgálat emlékeit dolgozza fel. 2022-es A kárpótlás című regényének is lehetséges referenciális olvasata, a benne ábrázolt családi viszonyok önéletrajzi ihletésűek. Maga a szerző korrajzzal kombinált lélektani fejlődésregényként aposztrofálta művét. Fókuszában az örökölt veszteség, dinamikáját az elhárítások és elhallgatások adják. Akárcsak történelmi vonatkozású művei esetében, a személyes dokumentumból is fikció válik.

Ha ebben utazás vagy betegség nem akadályozza, Márton reggeltől délig dolgozik, ír vagy fordít, esetleg a korábban elkészült szövegrészeket korrigálja. Ennek a munkatempónak köszönhetően évente jelentkezik különböző műfajú és műnemű kötetekkel. Legalább olyan aktív olvasó, mint író:az ókori klasszikusoktól kezdve a kortárs magyar- és világirodalomig, művészeti monográfiákat, filozófiát is fogyaszt. 1999-es gyűjteményes esszékötetében, Az áhítatos embergépben az írásról és az írókról alkotott véleményét fogalmazza meg.

 

 

Díjak, elismerések:

1988 – Füst Milán-jutalom

1989 – A Jövő Irodalmáért Díj

1990 – MTA-Soros-ösztöndíj

1991 – Déry Tibor-díj

1991 – Forintos-díj, megosztott

1992 – Kosztolányi Dezső-díj (Soros)

1992 – Mikes Kelemen Kör Díja

1992, 1993 – Szinnyei Júlia-emlékdíj

1992 – Vilmos-díj

1993 – Szép Ernő-jutalom

1994 – Az Év Könyve-jutalom

1995 – Madách Imre-díj (Soros)

1997 – József Attila-díj

1997–1998 – DAAD-ösztöndíj

1999 – Füst Milán-jutalom

1999 – A Jelenkor Kiadó Könyvdíja

2001 – Szépíró-díj

2003 – Irodalmi Jelen prózadíj (E-MIL, Erdélyi Magyar Írók Ligája)

2004 – Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj

2005 – Mészöly Miklós-díj

2005 – Radnóti Miklós antirasszista díj

2006 – A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje

2007 – Márai Sándor-díj

2008 – Látó-nívódíj

2009 – Palládium-díj

2013 – Janus Pannonius műfordítói díj

2015 – Színikritikusok Céhének díja (a Faust újrafordításáért)

2016 – Üveggolyó-díj

2017 – Friedrich Gundolf-díj

2020 – Baumgarten-díj

2020 – Térey János-ösztöndíj

2021 – Artisjus irodalmi nagydíj

2022 – Kortárs Magyar Dráma-díj

 

  

Az életrajzot Láng Orsolya írta.