Dobos László: Életrajz

Dobos László (Királyhelmec, 1930. október 28. – Pozsonypüspöki, 2014. július 25.)

Kossuth-díjas író, szerkesztő, műkritikus, politikus. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Királyhelmecen született 1930. október 28-án.

A királyhelmeci elemi és polgári iskola elvégzése után, 1945–1949-ben a sárospataki tanítóképző diákja. 1950–1951-ben Királyhelmecen tanít. 1951-től 1955-ig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola hallgatója magyar–történelem–polgári nevelés szakon. 1955–1960-ban a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanársegéde.

1956–1958-ban a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának titkáraként meghatározó szerepet vállal az Irodalmi Szemle létrehozásában. 1958–1968-ig az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 1967–1968-ban a Tatran Kiadó Magyar Üzemének a vezetője. 1968–1971 között a Csemadok elnöke. 1969. január 1-től 1970. április 28-ig, leváltásáig a Szlovák Szocialista Köztársaság tárca nélküli minisztere.

1970 augusztusától a Madách Könyvkiadó igazgatója, 1972-től műszaki, képzőművészeti és gyártási részlegének vezetője, 1990. január 1-től ismét igazgatója. 1994-től a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatója. 1989-től a Csemadok tiszteletbeli elnöke. 1989–1991-ig a Magyarok Világszövetsége társelnöke, 1992–1996 között a Kárpát-medence képviseletében alelnöke, 1996–2000 között régióelnöke. 1990 és 1994 között az Együttélés politikai mozgalom jelöltjeként nemzetgyűlési képviselő.

2007-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Hosszú betegség után hunyt el Pozsonypüspökiben, 2014. július 25-én.

*

Irodalomelméleti tankönyvek írásával kezdte pályáját, de az ötvenes évek végére már kritikusként és irodalomszervezőként vált ismertté. Abban, hogy a szlovákiai magyar irodalom a hatvanas évek folyamán kinőtt a sematizmusból és provincializmusból, Dobos Lászlónak igen nagy szerepe volt. Az Irodalmi Szemlét ő szervezte meg, és egy évtizeden keresztül irányította. Színvonalas, tág horizontú folyóirattá tette.

Szépprózai műveiben a realista epikát reflexiv elemekkel újította meg. Trilógiává összeálló első három regénye egyre táguló térben és időben mutatja be a szlovákiai magyarság történelmét. Regényeiben plasztikusan jelenik meg a szlovákiai magyar kisember, aki körülményei ellenére próbált tisztességes maradni a sokszor változó történelemben, de csak „bakatörténelem” jutott neki, idegen érdekek áldozata lett, ellenségeinek bűneit is rajta kérték számon.

Messze voltak a csillagok című emlékezés-regényében a háborúba kényszerített csehszlovákiai magyar kisember kálváriáját mutatta be belső monológ formájában.

A Földönfutók a csehszlovákiai magyarság második világháború utáni diszkriminációs időszakának bemutatása. Balladákra emlékeztető tömbökből, filmszerű képsorok mozaikjaiból bontja ki a „megtűrtek és megalázottak” élettörténetét. E nemzetiségnek a regény címében is megfogalmazott sorsképét kelet-európai érvényű példázattá emeli. A történelem tanulságaival való szembenézés szükségességét az idősíkok váltogató szembesítésével és motivikus szerkesztéssel nyomatékosítja. Elevenen rajzolja meg a történelem kegyetlen eseményeit, a kiszolgáltatottság kínját és demoralizáló hatását is, de a tényeket magasabb perspektívából is láttatja. Művészi hitelességével és problémafelvető bátorságával ez a regény irányította először a figyelmet a magyar nemzeti kisebbségek sorskérdéseire.

A trilógia harmadik könyve, az Egy szál ingben a szlovákiai magyarság teljes történelmét átfogó szintézisregény. Térben és időben a teljes szlovákiai magyar múlt és jelenkor felmérésére vállalkozik. Egyik síkja a mai, falusiból városivá, parasztból értelmiségivé lett, a közép-kelet-európai kisnépek nemzetiségi életének modelljét próbálgató emberét mutatja meg szinte riportszerűen, a másik pedig ennek tudatán, élményein keresztül a szlovákiai magyarság történelmével vet számot 1918-tól az ötvenes évekig. Így a szlovákiai magyar múlt és jelen, falu és város, paraszti és értelmiségi életforma szembesül a regény világában. Epikailag a mítoszt és a riportot, a múltat és a jelent kapcsolja össze a regényben médium-szerepben megjelenő író. A hagyományos nagyepika és a modern idősíkváltó próza eszközeit egyszerre kamatoztatja.

Ezek a regények a szlovákiai magyarság magatartásformáló, öntudatosító számvetései: gondolatilag az emberhez méltatlan sors kibeszélésétől annak megtagadásáig, a történelemformálás jogának követeléséig vezetnek.

A Hólepedő is a küzdelem könyve, de amit a trilógia történelmi keretben vizsgál, az ebben jelenkori léthelyzetben jelenik meg. Egy magányos tanárnő létküzdelmének rajzában a lelki-erkölcsi felemelkedés, az emberi méltóságtudat megteremtésének folyamatát rajzolja meg. Gondolati elemzéssel teremti meg a lélekrajz és a társadalomkép egyensúlyát. Hősét a kilátástalanság súlyos életveszélybe sodorja, a testi-lelki nyomorúságból, önpusztításból emeli föl magát a „belső táj” tudatos kialakításával.

Sodrásban című regényében erős önéletrajzi és önironikusan vallomásos előadásban mutatja be az ötvenes évek csehszlovákiai magyar értelmiségi pályakezdőinek ellentmondásos helyzetét, naiv hitét és botladozását a gyorsan változó történelemben.

Elbeszéléseit gyűjtötte egybe Engedelmével című kötetében: hősei jellegzetes kisebbségi stigmáik ellenére egyetemes érvényű tanulságokat hordoznak. A megértés és az irónia társításával méri fel ez az elbeszéléskötet összetetten, kritikusan a szlovákiai magyar értelmiség újabb próbatételeit.

Tanulmányaiból, kritikai és publicisztikai írásaiból készült válogatása (Gondok könyve) a szlovákiai magyar irodalom „irodalmiasításáért” folytatott következetes munkálkodásának tükre. A kis viking című gyermekregényét Norvégiában született unokája ihlette. Ennek a meseregénynek a fő problémája a vegyes házasságból született gyermek kettős otthonossága és kettős hontalansága. A két, egymással ellentétes irányból kapott hatások lelki következménye.

1968 után nemcsak Dobos László nemzetiségi sorsot vigyázó politikai cselekvéséből esett ki húsz esztendő. A szlovákiai magyarság sorsának jobbra fordulása is késlekedett. Ez a hiányérzet, ez a kényszerűen elszalasztott idő ösztönözte Dobos Lászlót arra, hogy 1989-ben újra a közvetlen politikai cselekvést válassza. Úgy érezte, hogy ha a történelmi cselekvés megnyílt lehetőségét elmulasztja a szlovákiai magyarság, akkor soha vissza nem térő alkalmat veszít el. Ezért újra a politikai cselekvés színterére lépett, képviselőséget vállalt a szlovák parlamentben. A Magyarok Világszövetsége társelnökeként és régióelnökeként is a magyarság szellemi-lelki összetartozás tudatának erősítésén dolgozott. Két hivatásából megint a politikusi került előtérbe. Úgy érezte, azonnali cselekvésre van szükség. Ezért vállalta újra a politikai szereplést, de politikusként is a szellem embere maradt. A szlovákiai magyarság sorsának alakításában nagy szerepet tulajdonít a kultúrának. Meggyőződése, hogy a határon túli magyar kultúrák fontos szerepet vállalhatnak a nemzeti szétszórtságból az egységesülő nemzet felé vezető úton. Ennek a törekvésnek fél évszázad óta rendíthetetlen képviselője Dobos László íróként, szerkesztőként, politikusként, közéleti emberként egyaránt.

A kilencvenes évek elejétől kezdve minden idejét lekötötte a politika és a könyvkiadás, a közéleti szerepvállalás. Újabb szépirodalmi művel nem jelentkezett, publicisztikai írásaiból jelentetett meg kötetet (Teremtő küzdelem, Évgyűrűk hatalma). Szépíróként csak korábbi műveinek újabb kiadásaival volt jelen.

Fontosabb díjak, elismerések:

1964 – Madách-díj

1968 – a Csehszlovák Írószövetség Nemzetiségi Díja

1985 – Alföld-nívódíj

1988 – A Magyar Művészetért Alapítvány díja

1990 – a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje

1991 – Bethlen Gábor-díj

1994 – Kossuth-díj

2003 – Pribina-kereszt (a legmagasabb szlovák állami díj)

2003 – a Köztársasági Elnök Érdemérme

 

Az életrajzot Görömbei András írta.