Bella István: Életrajz

Bella István (Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. 2003-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron, ám az ugyancsak Fejér megyei Sárkeresztúr a gyermekkor színhelye, s a majdani költő élményeinek első forrásvidéke. Édesapja ebben a faluban volt tanító, tehát nyilvánvalóan tekintélyes ember.

A gyermekkori idill azonban csakhamar véget ért, hiszen idősebb Bella István karpaszományos tizedesként vonult be a második világháborúban, és kisújszállási hadifogságba esése után, 1944 novemberét követően meghalt. Halálának körülményei bizonytalanok. Költőnk jelentős versei közé tartozik a Halotti beszéd, amely e korai tragikus élménynek is tükröződése. Az apa hiánya haláláig elkíséri Bella Istvánt, ám édesanyján kívül a sors melléje rendelt több nagyszerű embert. Közöttük pl. Tanka Jánost, a költőt és tanítót, aki sokat segített az ifjún.

Még csak 14 éves, amikor Hazafelé című verse megjelenik a Fejér megyei napilapban. Középiskolás éveit a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban tölti. Ebben az időben a család nehéz körülmények között él, az anya betanított munkás, s az ő fizetése meg a nagymama özvegyi nyugdíja a szerény megélhetés alapja. Már a sárkeresztúri iskolában a fiatal fiú kezébe kerül az Irodalmi Újság, a Csillag és az Új Hang, tehát igen korán olvassa az irodalmi sajtót. A gimnáziumban egyre inkább elmélyül érdeklődése. Elérkezik 1956, s a forradalom történései megragadják. Verset is ír, de – szerencséjére – nem közlik. Részt vesz több megmozdulásban, például a megyeszékhelyhez közeli Csórra élelmiszert és ruhát visz, és gyűjt a Pesten küzdőknek.

Először nem veszik föl az egyetemre, később azonban megkezdheti tanulmányait az ELTE magyar–könyvtár szakán. Egyre közelebb kerül az irodalmi élethez, a 60-as évek közepén része van a Tiszta szívvel című antológia megszületésében. Verseit közli az Új Írás és a Napjaink, s csakhamar kialakul az a szellemi közeg, amely a „Hetek” néven lesz ismert a magyar költészetben. Bellán kívül ide tartozik Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. Az ő számukra a József Attila-i hagyomány épp oly fontos mind morális, mind esztétikai értelemben, mint a közvetlen elődjüknek tekintett Illyés Gyula, majd Nagy László vagy Juhász Ferenc lírája. Közöttük Bella István költészetében különösen fontos a népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelv valamint a modern, huszadik századi irányzatok együttes hatása. Értéket jelent a nyelvteremtő erő, a dal folyamatos jelenléte.

Bella István első verseskötete, a Szaggatott világ 1966-ban jelenik meg. Ebben már fölfedezhetők az imént hangsúlyozott minőségek, persze még a falusi gyerekkor alaprétegei, az árvaság és a nehéz sors dominálnak elsősorban. S aztán sorjáznak kötetei, bár vannak a pályán „üresjáratok”, már ami a publikációk rendszerességét illeti. És vannak különösen emlékezetes versei, a már jelzetteken kívül pl. a Sárkeresztúri ének, a Testamentom, a Szeretkezéseink, az Önarckép vagy az Igék és igák. Különös színt képviselnek pályáján a gyermekversek, a különféle, zenéhez kötődő művek, legfőképpen talán a Margit-passió. Ugyancsak fontos része az életműnek a műfordítás, különösen a finnugor népek folklórjának közvetítése és a lengyel irodalom több alakjának szolgálata.

S ami még az életrajzot illeti: 1971 és 1977 között Bella István üzemi újságíró a Magyar Papírnál, s közben a Papíripari Vállalat népművelője. Ám volt könyvtáros is a Ganz–MÁVAG-nál, s hogy egész mást mondjunk: főszerkesztő a székesfehérvári Városi Televíziónál a 90-es években. Hosszú időt töltött az Élet és Irodalom szerkesztőségében, tagja volt az Árgus című folyóirat szerkesztőségének, valamint munkatársa a Magyar Naplónak. A rendszerváltás után pedig a Beza Bt. keretein belül könyvkiadással is foglalkozott.

Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.

2006. április 20-ára virradó éjjel elhunyt.

 

Fontosabb díjak, elismerések:

1969 – KISZ-díj

1970, 1986 – József Attila-díj

1988 – Déry Tibor-díj

1988 – Az Év Könyve díj

1992 – Magyar Művészetért Díj

1994 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

1996 – Horizont-díj

2001 – Kossuth-díj

 

Az életrajzot Bakonyi István írta.