Végh Attila: Életrajz

Végh Attila (1962, Budapest)
József Attila-díjas költő, író, esszéista. 2020-tól Térey János-ösztöndíjas.

„Rövid bemutatkozó szöveg.” Mi jut erről eszembe? „Az ember megáll, bemutatkozik. / Megáldja a gázrezsót, a szobrot. / Ordítja: csakazértis boldog. / Agyában hizlalt érvek. / Mi is az, hogy élet? / Szóhülye felismerés, mintha angyal, alászáll. / És az ember választ fogalmaz / a fogalmak ravatalánál.” Ezt a verset költőgyerekkoromban írtam. Kissé túloztam akkor. Nem a ravatalnál, csak a fogalmak halálos ágyánál állok. Állunk. Ez a végső fekhely persze bizonyos szempontból mi magunk vagyunk. Bennünk haldokolnak. Pedig fiatalkorukban úgy volt, bármit elérhetnek. Igyekeztek hát az égig cseperedni. Ha sikerül, és fejüket felüthetik a szellem napvilágán, az lesz a nagy happy end, gondolták. Akkor majd a szellem emberei megmutatják, milyen az a létsík, ahonnan bennünket ide, a létezők világába küldött a Semmi. A világ végső, átfogó magyarázatát, racionális átvilágítását persze némileg akadályozta a világ. Voltak gikszerek. Voltaire például a szellem nevében föllázadt a lisszaboni földrengés ellen. A halált sokan botránynak, elfogadhatatlan szégyennek nevezték. Hát igen, bizonyos szellemi öntudat birtokában nem könnyű megemészteni azt, ami megemészt. Pedig talán épp ez volna létfeladatunk. Ha van, ha lehet egyáltalán bármilyen létfeladatunk. Szerintem nincs. De ha világbíró kedvünk – fogalmainkkal együtt – haldoklik is, azért itt vannak nekünk a szavak. Első szavunkat szüleinktől tanuljuk. Utolsó szavunkat – jó esetben – utódaink hallják. Szavak szőnek bele bennünket a lét szövetébe. Őrt állnak a kezdet és a vég tengerpartján. Fogalmam sincs róla, honnan jöttem, hová megyek. Egyetlen magányos mondat az élet. Vagy talán dallam. Talán nem költőnek, hanem zenésznek kellett volna lennem.

(Végh Attila, 2023)