Sajó László: Életrajz

Sajó László (1956, Sátoraljaújhely)
Déry Tibor-, Nagy Gáspár- és Zelk Zoltán-díjas költő, író. 2020-tól Térey János-ösztöndíjas.

1956 március elején szénszünet volt az iskolában, hóban vitte a mentő anyámat (apámat és engem) Tolcsváról, hogy kijöjjön a trocheus: Sátoraljaújhelyen születtem.

Elütöttünk egy nyulat, egyenesen a holdról ugrott elénk.

A sofőr kiszállt, holnap vacsorára nyúlpaprikás.

És ment tovább a mentő a csillagos ég / és rákosi mátyás uralma alatt.

Kastélyba vittek haza, pedagógus szüleim az iskolában, a Szirmay-Waldbott kastélyban laktak.

A forradalomban (is) beszartam.

Születésem után nyolc hónappal, november 4-én visszajöttek az oroszok, ki se mentek. Eldőlt, a létező szocializmusban fogok élni.

Tízévesen Ottlik Iskolájába kerültem, az Országos Logopédiai Intézetbe, egy évig én is koptattam a lépcsőket.

Az iskolát nagyon utáltam, legalább valami szakma legyen a kezedben, Miskolcon (ide költöztünk) elvégeztem a Közgazdasági Szakközépiskola pénzügyi tagozatát. Ezt a tévedést az ELTE BTK magyar–népművelés szakán korrigáltam.

A Budaörsi úti kollégiumban ismertem meg két gyermekem két anyját, lányomét és fiamét. Első kötetemet (Napkeleti pályaudvar, 1986) lelkesen mutattam a szülészeten bágyadtan mosolygó feleségemnek.

Azóta huszonöt könyvem jelent meg, a legutóbbi: Költők a teraszon, 2023.

Érettségi tétel vagyok, földrajzból (A Sajó és mellékfolyói). Már életemben falut neveztek el rólam: Sajólászlófalva, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 474 lakosú település a Pitypalatty-völgyben.

Voltam úttörő, faliújság-felelős, hírlapkézbesítő, MSA bepárló kezelő, könyvtáros, könyvklubvezető, rokkantnyugdíjas.

Most nagyon rendes nyugdíjas vagyok.

A BEAC Veterán, a Zempléni Főnix oszlopos cserecsatára, MTK-drukker.

Leszek jó barát, a legjobb apa, legeslegjobb szerető, halott.

…no de hát ne búsuljatok.

(Sajó László, 2023)