[...] „Minek csinálja, mama…?”
Valamit csak kell csinálni. Ha már nem jó sem a kávé, sem a túrós bukta. A tévé a legidegesítőbb. Túl gyors a hang, a kép is összefolyik.
Mit lehet ezen élvezni, ezen az egészen? Az unokák! Két vadember. Ez már betegség: most is nevetnek. Ennyit tudnak csak, hároméves korukra.
Azért nekem is lehetne – gondolta sóváran, és belecsapta a szivacsot a mocskos lébe –, nekem is lehetne egyszer egy szép délutánom.
Összekulcsolta göbös ujjait a dézsa fenekén.
– Egy szép délutánt, Uram – mondta félhangosan, meggyőződés nélkül.
„Maga folyton nyűgösködik. Azt sem tudja már, mit akar…” – hallotta Maca fölényes, ingerült hangját.
„Egy szép délutánt. Nekem is kijár.” [...]