Amikor William kifáradt, és pihenni vágyott, főként amikor végleg megunta a komédiázást, felszámolta vállalkozását, és Londonból visszaköltözött szülőfalujába, Stratfordba. Földet vásárolt, hogy vadászhasson és gazdálkodhassék, mint ahogy az illett már az ő korában. A nagy, vörös téglából épített házat rendbe hozatta – még nagyapja építette ezt a hodályt annak idején, zömök, fehérre meszelt kéményeivel és a tűztől, füsttől feketére mart kandallóival. A ház a falun kívül feküdt, az Avon folyó egy kanyarulatánál, az évszakok szerint váltakozó, tömött, zöld vagy deresedő, fagyott rétek végiben, egy gyér lombú nyárfaerdőcske szomszédságában. Fából ácsolt híd vezetett át itt a folyón, a sűrű, törpe bokrokkal benőtt dombok felé, ahonnan tiszta időben, ha köd nem lepte be éppen a tájat, végig lehetett látni a falut, a folyót és az egész vidéket.
Olvasgatott, gazdálkodott, vadászgatott. Esténként, ha leszállt a köd, beballagott a faluba, a Crawford-féle kocsmába, hogy megigya a pohárka égetett szeszét és egy pint erjesztett, habzó sört agyagkancsóban, és elbeszélgessen a szomszédokkal. Vastag, tömött bajusza, hegyesre nyírt szakálla ekkor már jócskán deresedett, veres haja pedig rondán megkopott, úgyhogy szinte már csak komédiája volt magának, még inkább pedig annak a nagyhangú, széles mozdulatú férfiúnak, aki bársonyban, selyemben, palásttal vállán és karddal oldalán annyi hőst, királyt, herceget, gyilkost, koldust és árulót alakított, szárnyaló verseket szavalva annak idején a londoni Globe színpadán. Órák hosszat elüldögélt az alacsony boltozatú Crawford-féle kocsmában, melynek zömök, széles ablakait színes üvegekből kirakott hattyú ékesítette – de az igazat bevallva, az összegyűlt népek, ez a zubbonyokba, dolmányokba, gyűrött, vastag, bőrből szabott zekékbe öltözött szomszédság soha nem pendült egy húron vele, szüntelenül és változatlanul úgy tekintették, mint aki nem egészen közéjük való. Egyszerűen idegen volt tőlük mindaz a zagyva, érthetetlen, gyanús komédiázás, amit hírek szerint William különböző londoni kocsmaudvarokon, később pedig valami fából összetákolt, Globe színháznak nevezett hodályban véghezvitt, mindaddig, míg le nem égett szerencsére a hodály, benne a teméntelen ronggyal, haszontalan hulladékkal. A szomszédság közül az öregebbek még jól visszaemlékeztek, hogy Williamnak a királyi paranccsal tiltott vadhajtásért menekülnie kellett a faluból annak idején, és csak úgy menthette bőrét a rablánc, a kaloda, a börtön vagy esetleg hosszú évekre kiszabott gályarabság elől, hogy hagyott csapot-papot, Londonba menekült, és hónapokig ott bujkált, éhezett és nyomorgott a királyi székhely iszapos, patkányokkal teli külvárosában...