Tatay Sándor: Életrajz

Tatay Sándor (Bakonytamási, 1910. május 6. – Budapest, 1991. december 2.) Kossuth- és József Attila-díjas író.
A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

*

Tatay Sándor 1910. május 6-án született Bakonytamásiban, édesanyja Varga Teréz, édesapja a dunántúli középnemesi családból származó Tatay Lajos evangélikus lelkész. Szülei a hetedik gyermekükként világra jött Sándornak is ezt a pályát szánták, mivel a családban generációkra visszamenően nagy hagyománya volt a lelkészi hivatás gyakorlásának. Tanulmányait azonban – főként a család egyre szűkösebbé váló anyagi lehetőségei miatt – eleinte nem evangélikus felekezetű iskolákban végezte. A gimnázium első két évében a tatai piaristák által működtetett Kegyesrendi Reálgimnáziumba járt (a helyszín és az időpont egyébként jól beazonosítható Tatay Sándor 1960-ban megjelent, máig egyik legismertebb művében, a Puskák és galambok című ifjúsági regényben). Ezután négy tanévet töltött a pápai református kollégiumban, az utolsó két évfolyamot pedig a szarvasi evangélikus gimnáziumban végezte el. Az érettségi bizonyítvány 1929-es megszerzése után, a családi hagyományt követve, a soproni Evangélikus Teológiai Akadémiára iratkozott be.

Kései visszaemlékezései szerint Tatay Sándor a kezdetektől fogva nem érzett elhivatottságot az egyházi pálya iránt (ahogy egy interjúban fogalmazott: „Hitbéli aggályaim voltak”), így már az első évben otthagyta a soproni teológiát. Az iskola megkezdésével párhuzamosan állt munkába a Hortikultúra Magtermelő és Értékesítő Szövetkezet alkalmazottjaként, fő feladata a kapcsolattartás volt a vállalattal együttműködő térségbeli gazdákkal. Itt szerzett tapasztalatai ihlették első, Az eke című 1931-es regényét, amelyet magánkiadásban jelentetett meg Sopronban. A könyv fogadtatása igencsak vegyes volt: Kardos László például a Nyugatban „gyönge regénynek” nevezte és Szabó Dezső Az elsodort falujának halvány utánzataként jellemezte. A Tatay elmondása szerint tudatosan megcélzott, elsősorban műveletlenebb vidéki olvasóközönség viszont a jelek szerint értékelte a meglehetősen tendenciózus regényt, ezt a szerző önéletírása mellett az a tény is alátámasztja, hogy alig egy évvel később a második kiadás is napvilágot látott. Az eke után Tatay mintegy nyolc éven át nem jelentetett meg önálló kötetet.

A hittudományi fakultás elhagyása után előbb nyugat-európai vándorútra ment (több korai novellája – mint például az 1937-ben keletkezett Jelek a porban vagy a Kelet Népében ugyanekkor folytatásokban közölt Egy csavargó naplójából – építkezik ezekből a tapasztalatokból), majd ideiglenesen Bécsben telepedett le. Itt szerzett oklevelet grafológiából, ezt követően visszaköltözött Magyarországra. 1933-ban grafológusi praxist indított Kőszegen, hamar kiterjedt vendégkörre tett szert, néhány hónap után mégis továbbállt a nyugat-magyarországi kisvárosból. Budapesten felvették az Ódry Árpád vezette Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia rendező szakára, de – ismét anyagi okokból – mégsem itt folytatta a tanulmányait.

Mivel hivatalosan még mindig a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem karaként működő soproni Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója volt, külön felvételi eljárás nélkül átiratkozhatott az egyetem pécsi bölcsészkarára. 1933 őszén itt kezdte meg a tanulmányait magyar–német szakpáron, diplomát azonban nem szerzett. Pécsett ismerkedett meg és kötött barátságot a helyi bölcsészkar „nagy nemzedékének” tagjaival, Weöres Sándorral, Takáts Gyulával, Barátos Endrével és másokkal. Későbbi visszaemlékezéseiben Tatay a tanórák helyett inkább a kötetlen együttléteket, a baráti beszélgetéseket és éjszakázásokat említi mint az egyetemi időszak legfontosabb tapasztalatait. (Ezeknek az éveknek állít emléket Takáts Gyula A pécsi Flórián kocsmában című 1937-es verse is. A pécsi barátokkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy Tatay Eszter és a fajdkakas című, 1971-es regényét a csöngei Weöres-udvarházban tett, harmincas évekbeli látogatása inspirálta, a szereplőkben pedig jól felismerhetőek a Weöres család tagjai.) Tatayék mentora az ekkoriban az Egyetemi Könyvtárban dolgozó Várkonyi Nándor volt, akinek a közreműködésével folyóiratot szerettek volna indítani Öttorony címmel. Tervük végül nem valósult meg, a soha meg nem jelent lap történetét azonban az érintettek közül többen is megörökítették – Tatay a Lődörgések kora (1977) vonatkozó fejezetében.

Bár ifjúkori művészbarátai javarészt a Nyugat vonzáskörébe – annak „harmadik nemzedékéhez” – tartoztak, Tatay a harmincas évek közepétől egyre határozottabban a népi mozgalom fórumai felé tájékozódott. (A Nyugatban mindössze egyetlen, Bakonyi Tamás álnéven írt verse jelent meg 1934-ben.) Pécsi évei alatt a Sásdi Sándor szerkesztette Pécsi Napló közölte a fiatal író legtöbb (többek között a népi mozgalom korabeli slágertémájával, Észak-Baranya „elnémetesedésével” foglalkozó) cikkét és novelláját. Ekkoriban ismerkedett meg – előbb írásaikon keresztül, később személyesen is – a népi irodalom jelentős képviselőivel, Erdélyi Józseffel, Szabó Pállal, Veres Péterrel, Sinka Istvánnal és másokkal.

1935-ben Budapestre költözött, ahol közreműködött Erdélyi József rövidéletű folyóirata, a Fegyver szerkesztésében. 1936-ban jelent meg az első írása a Kelet Népében, és ettől az évtől a lap szerkesztésében is részt vett, sőt, nagyanyai örökségéből egy ideig a működés költségeit is ő biztosította. 1937-től Püski Sándor is betársult a lap megjelentetésébe, a később általa alapított Magyar Élet Könyvkiadó publikálta 1939-ben Tatay Sándor Jelek a porban című novellagyűjteményét. A könyv a frissen felállított cenzúrahivatal beavatkozásai nyomán súlyosan megcsonkítva jelenhetett csak meg. 1941-ben a Franklin Társulat adta ki Tatay második, Zápor című regényét, részben ennek a honoráriumából finanszírozta új vállalkozása, a budai vár tőszomszédságában, a Hunyadi János úton nyitott könyvkereskedés és kölcsönkönyvtár alaptőkéjét. A negyvenes évek elején Püski Sándorral és a Bolyai Akadémia alapítójával, Kovách Aladárral együttműködve bekapcsolódott a Bolyai-könyvek című, mások mellett Sinka István, Veres Péter, Kodolányi János, Szabédi László, Cseres Tibor és Németh László műveit megjelentető könyvsorozat kiadásába (Tatay Csipke című 1942-es novelláskötete, valamint 1943-as regénye, a Húshagyókedd is a sorozatban jelent meg), könyvkereskedése pedig a Bolyai Könyvesbolt nevet vette fel.

1944 tavaszán – Gárdonyi Géza novellája, a Hegyen égő tűz alapján – forgatókönyvet készített Szőts István Tűz a hegyen című, végül befejezetlenül maradt filmjéhez. A badacsonyi forgatás szokatlanul sokáig, mintegy nyolc hónapig tartott, ezalatt Tatay végig a stábbal maradt, mivel a produkcióban való részvétel mentesítette a katonai szolgálat alól. Ekkor ismerkedett meg a badacsonytördemici Rodostó turistaház gondnokával, Takács Máriával, akivel 1944 végén házasságot kötött. Egy lányuk született, Ágota (1947). 1953-ig látták el a turistaház gondnoki teendőit, 1947-ben saját ház építésébe kezdtek ugyancsak a badacsonyi hegyoldalban. Tatay Sándor egészen a haláláig itt töltötte az ideje legnagyobb részét: írói tevékenysége mellett szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkozott, nyaranta a hazai művészeti élet számos ismert alakját látta vendégül az elkövetkező évtizedekben. 1945 után keletkezett művei jelentős része játszódik ebben a környezetben, közülük a legismertebb a Ház a sziklák alatt című 1947-es novella, amelyből Makk Károly rendezett nagy sikerű filmet 1958-ban. A térség zárt szociokulturális miliőjét mutatja be a Vulkán című 1958-as kisregény is, amely egy itt élő házaspárt követve enged betekintést a környék háború utáni mindennapjaiba. Tatay Sándor életművének badacsonyi vonulatához tartozik egyebek mellett az Ének a szőlőhegyről című elbeszélésgyűjtemény (1955), a Bujdosásunk története című ifjúsági regény (1967), A szerelem szőnyege (1970), illetve részben a Fehér hintó című regény (1960) is, amely a Ház a sziklák alatt Zsuzsájának történetét írja tovább.

Önéletírásában Tatay felidézi, hogy 1944 nyarán részt vett Füst Milán megmentésében: a jó kapcsolatokkal rendelkező Kovách Aladár hivatalos okiratot szerzett több zsidó származású művésznek, amely mentesítette őket a sárga csillag viselése alól, Füstnek pedig Tatay juttatta el a dokumentumot. (Gelléri Andor Endrét már nem tudta elérni.) A háború után csaknem tíz évig viszont éppen a korábbi jobboldali összeköttetései (és szimpátiái) miatt nem jelentethette meg a köteteit.

1955-ben látott napvilágot a Kinizsi Pál életét a Mátyás király-mondákra emlékeztető, meseszerű módon feldolgozó ifjúsági regénye (Kinizsi Pál), amely azóta is számos újrakiadást ért meg. Ugyanebben az évben jelent meg A Simeon-ház című ötkötetes regényfolyamának első része (a későbbi kiadásokban a Klára címet viselte a ciklusnyitó darab). A nagyszabású írói vállalkozást elsősorban Roger Martin du Gard A Thibault családja inspirálta: az első világháborútól egészen a hatvanas évek elejéig tartó cselekmény az egykori földbirtokos család három generációjának történetén keresztül modellezi a 20. századi Magyarország társadalmi átrendeződését. (A sorozat további darabjai: A második leány, 1956; Kenyér és virág, 1959; A nyugati kapu, 1962; Az ítélet napja, 1964.) A Simeon-ház, bár esztétikai értelemben nem ér fel a mintájául szolgáló huszadik századi nyugat-európai családregényekhez, a szocializmus korszakának magyar irodalmában szinte egyedülállónak tekinthető, hiszen Déry Tibor Felelet című, félbemaradt regényfolyamát leszámítva (1950–1952) nem sok kísérlet történt ekkoriban a klasszikus realista nagyregényforma kortárs adaptálására.

A hetvenes években keletkezett az életmű második legnagyobb terjedelmű – és talán legjelentősebb – regényciklusa, az összegyűjtött kötetekben Hét szűk évtized címen publikált önéletrajzi sorozat: a Meglepetéseim könyve (1974) a gyermekkor, a Lődörgések kora (1977) az ifjúkori csavargások és az írói indulás időszakát dolgozza fel, a Lyuk a tetőn (1980) pedig a háborús évektől a megírás jelen idejéig eleveníti fel a szerző életének fontosabbnak tartott állomásait.

1984 és 1990 között a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg Tatay Sándor összegyűjtött műveinek nyolc kötetét. Utolsó, még az életében publikált friss kötetei a Bakonyi krónika című szociográfia (1985) és a Palacsinta apróban című novellagyűjtemény (1986) voltak. Az újabb visszaemlékezéseket tartalmazó A szezon végét csak 1992-ben, Tatay Sándor halálát követően publikálta a Magvető Kiadó. Budapesten hunyt el 1991. december 2-án.

Fontosabb díjak, elismerések

1957, 1961, 1979 – József Attila-díj

1970 – Munka Érdemrend ezüst fokozata

1981 – A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja

1986 – Az Év Könyve Jutalom

1987 – SZOT-díj

1990 – Kortárs-díj

1991 – Kossuth-díj

Az életrajzot Reichert Gábor írta.