Szécsi Margit: Életrajz

Szécsi Margit (Budapest, 1928. május 28. – Budapest, 1990. november 23.)

Háromszoros József Attila-díjas költő. A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

*

Szélig Margit néven született 1928. május 28-án Pestszentlőrincen Szélig Ferenc asztalosmester és Pálfi Margit gyermekeként. Előbb a Rendessy-telepi iskolában, majd a Pestszentlőrinci Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskolában tanult.

1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, és három éven keresztül tisztségviselőként dolgozott. 1948-ban beiratkozott a budapesti bölcsészkarra. Első versei az Új Időkben jelentek meg, majd a Csillagban kezdett rendszeresen publikálni. Tagja lett a népi kollégiumok mozgalmának.

1949-ben politikus nagybátyja, Szélig Imre emigrálását követően Szécsire változtatta családnevét. 1951-ben félbeszakította egyetemi tanulmányait, és a Csillag szerkesztője lett. Ugyanebben az évben az Írószövetség megbízásából fizikai munkát vállalt a Dunai Vasmű építésénél. 1952-ben a Magyar Írók Szövetsége Fiatal Írók Munkaközösségének tagja, valamint rövid ideig a pécsi kultúrház vezetője lett. 1952. augusztusában házasságot kötött Nagy Lászlóval, akivel már Budapesten költöztek össze. 1952 októberében kilépett a pártból. 1953. január 25-én megszületett fia, András. Ez évtől kezdve írásaiból élt.

1955-ben Zuglóba költöztek, és Március címmel megjelent az első verseskötete. 1957-ben József Attila-díjjal tüntették ki. 1959-ben a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja Irodalmi Szakosztályának tagja lett. 1967-től Óbudán éltek. 1968-ban és 1977-ben ismét József Attila-díjat kapott.

1978-ban meghalt a férje, hagyatékának gondozását magára vállalta. Az 1980-as években a Magyar Írószövetség Választmányának tagja volt, valamint részt vett az ellenzékiek által szervezett lakiteleki találkozón. 1988-ban Magyar Művészetért-díjjal tüntették ki. 1990. november 22-én hunyt el Budapesten.

*

Szécsi Margit verseit formai alapon két kategóriára lehet osztani: rövidebb és hosszabb versekre. Míg rövidebb verseire a kötött forma, addig a hosszabbakra (az életmű elejét és végét leszámítva) a szabadverses szerkezet a jellemző. A rövidebb és a hosszabb versek nem csak formailag, hanem retorikai-poétikai értelemben is élesen elkülönülnek egymástól. Szécsi rövidebb, rendszerint vidéki miliőket, természeti képeket megjelenítő verseinek metaforikus-allegorikus nyelvezete leginkább a korai modernek (pl. Juhász Gyula) stílusát idézi. Ezzel szemben a hosszúversek szürrealista képalkotása Kassák Lajos és Juhász Ferenc hatásáról tanúskodik. Egy-egy radikálisabb darabban pedig még az amerikai beatnemzedék poétikai jegyei is felismerhetők (pl. Pörlekedés az ifjúságért). Mindezek mellett a rövidebb és hosszabb versek nyilvánvaló közös metszete a frekventált szerelmi tematika.

Szécsi első három kötetében (Március, 1955; Angyalok strandja, 1956; Páva a tűzfalon, 1958) a költői perspektíva a személytelenre és a közösségire irányul. Rövidebb versei természeti erők és ember előtti tájak játékát viszi színre, míg hosszabb szövegei közösségi tapasztalatokat jelenítenek meg. Első kötetének Reflektorfényben című ciklusa például a Dunai Vasmű építésének körülményeit dokumentálja, szociografikus és szürreális-látomásos elemeket vegyítve egymással.

Szécsi költői fókusza az 1965-ös A trombitákat összesöprik című kötettel változik meg, és személyes problémák irányába tolódik. Lírája innentől egy hangsúlyosan individuális költői póz köré szerveződik. Ennek a póznak az erkölcsi következetességből fakadó kívülállás, kirekesztettség az alapképzete, különböző modalitásai pedig a profetikusságtól egészen a sértődöttségig terjednek. E kívülállás személyes referenciái rejtve maradnak, ám politikai síkján viszonylag nyilvánvalóan a népi mozgalmak kiüresedése és elfojtottsága problematizálódik.

Szécsi lírájának ellen- és kívülálló, már-már önvédelmi hangoltságát a hetvenes évek végére mitikus-filozofikus tartalmak kezdik oldani. Az elvont fogalmi struktúrák és absztrakt képzetek sűrűsödésével párhuzamosan szinte teljesen eltűnik verseiből az a karakteresen anyagias (talán József Attilától örökölt) szemlélet, amely lírájának sokáig meghatározó (és a kortársaktól talán a leginkább elütő) összetevője volt. Kései köteteiben a szegénység tárgyi kirekesztettségéről végleg a mellőzöttség szimbolikus kirekesztettségére kerül át a hangsúly.

2008-ban a Holnap Kiadó gondozásában jelentek meg Szécsi összegyűjtött prózai munkái: a Tenger véled! című kötet visszaemlékezéseket, életrajzi feljegyzéseket, költői elmélkedéseket, műhelyjegyzeteket, cikkeket, valamint interjúkat tartalmaz.
 

Fontosabb díjak, elismerések:

1957, 1968, 1977 – József Attila-díj

1979 – Radnóti-díj

2005 – Magyar Örökség díj

Az életrajzot Csete Soma írta.