Mészöly Miklós: Életrajz

Mészöly Miklós (Szekszárd, 1921. január 19. – Budapest, 2001. július 22.)

Kossuth-díjas író. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Molnár Miklós 1921-ben született Szekszárdon; édesanyja Szászy Jolán (1898–1983), édesapja Molnár Sándor (1888–1947) mérnök, bátyja Molnár Dénes (1919–2004) orvos. A szerzői nevet az apai nagyanyától, Mészöly Herminától veszi át, hivatalosan az 1950-es évektől viseli. Középiskolai tanulmányait a szekszárdi Garay János Gimnáziumban végzi, a francia nyelv és kultúra iránti érdeklődését elmondása szerint magyar–francia–filozófia szakos tanárának, Hencze Bélának (Hencze Tamás festőművész édesapjának) köszönheti. Ugyancsak meghatározó tanárához kötődnek kamaszkorban írt zsengéi. Mészöly 1995-ös életútinterjújában a következőképpen vall a ’30-as évek közepén keletkezett irodalmi kísérleteiről: „Firkák voltak, amit aztán később, kicsit érettebb fejjel megsemmisítettem. Egy kofferra való. […] [Hencze Béla] biztatott, nagyon erős kritikával volt, teljesen jogos kritikával. A szabadvers és a próza között ingáztak ezek a korai írásaim, amelyek az első impressziók olyan rögzítései voltak, amelyekre tényleg nem lehetett mást mondani, mint kezdeménynek elkönyvelni, és amin hamar túl kellett esni. De ennek a túlesésnek az időszaka mégiscsak igényelte az aktív megírásnak a csődjeit.”

Az első írói hangpróbákat követő munkáit az 1940-es években publikálja. A legkorábbi megjelenés a Sorsunk folyóirat 1943. áprilisi számában (még a szerző születési nevén) közölt Bridge és a nyúl, az első Mészöly néven megjelent írás a Tolna Megyei Kis Újság 1947. május 17-i számában szerepelt. Mészöly első kötete az 1948-as, a pécsi Batsányi Társaság kiadásában közzétett Vadvizek.

1938 és 1942 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán tanul, summa cum laude minősítéssel diplomázik, majd Szekszárdon ügyvédbojtár; tanulmányait a Sorbonne-on szeretné folytatni, terve a háború miatt sosem valósulhat meg. Mészölyt 1944-ben, jogi doktorrá avatásának évében besorozzák, Hajmáskéren, majd Gross Bornban tüzérkiképzésen vesz részt. 1944 és 1945 fordulóján több katonatársával dezertál; hadbíróság elé kerül, a halálbüntetéstől megmenekül, a déli fronton büntetőszázadba helyezik, ahonnan újra megszökik. A háború az életpálya korai szakaszának törését okozza, a kényszerű katonai szolgálatot számos későbbi Mészöly-mű  rögzíti (a Bunker, a Sötét jelek és a Jelentés öt egérről kötet darabjai). A téma irodalmi feldolgozása hosszú ideig foglalkoztatja, kísérleteiről a Szigeti Lászlóval 1994 és 1996 között folytatott beszélgetéseket közlő, 1999-ben publikált Párbeszédkísérletben vall: „gyakran visszatértem, szinte egész életemben küzdöttem a háború megírásával. Hetvenhét kísérletet tettem arra, hogy az egészet a maga teljességében, tablószerűbben megfogalmazzam, és igényeim szemszögéből minden kísérletem zsákutcának bizonyult”

1945 után Szekszárdon terménybegyűjtési és malomellenőr, 1947–1948 között a Szilágyi Dezsővel közösen szerkesztett, független lapként működő Tolna Megyei Kis Újság szerkesztője. 1948-ban Budapestre költözik. A következő év nyarán házasságot köt a pszichológus–tanatológus Polcz Alaine-nel (1922–2007), akivel élethosszig kitartanak egymás mellett. Közös életük történéseit a 2017-ben kiadott A bilincs a szabadság legyen című levelezéskötet részletezi. 1949-ben a házaspár – Basch Lóránt segítségével – lakáshoz jut a Városmajor utca 48-ban. Mészöly 1950 és 1954 között az Állami Bábszínház dramaturgja; az intézmény ekkor több mellőzött író, képzőművész megélhetését biztosítja. 1954-től szabadfoglalkozású író.

A pályakezdő Mészöly korán hallgatásra kényszerül, ám a hatalom nyomásának ellenálló, megalkuvást nem tűrő attitűd mindvégig meghatározó személyiségjegye. A szilencium idején álnevek alatt közli munkáit; rádiójátékokat, bábdarabokat, színházi adaptációkat ír, (gyakran feleségével együtt, Molnár Ilona álnéven) meséken dolgozik. Statisztaként számos filmben feltűnik, például Jancsó Miklós Halhatatlanságában (1959) és Oldás és kötésében (1963) vagy Bácskai Lauró István Igézet (1963) című rövidfilmjében. Az elhallgattatás időszakában megjelent meséiről (A bánatos medve [1954], Hétalvó puttonyocska [1955], Fekete gólya [1960], A hiú Cserép-királykisasszony [1964], Az elvarázsolt tűzoltózenekar [1965]) visszaemlékezéseiben számos alkalommal szól. A szerzői vallomás szerint a meseírástól eleinte idegenkedő, ám a műfaj mellett a későbbi pályaszakaszokban is kitartó Mészöly első gyerekirodalmi szövegeit egyfajta kompenzációként hozta létre: „botcsinálta meseírónak érzem magamat. Első meséimet inkább rábeszélésre írtam, mint belső ösztönzésre. Ez még az ötvenes évek elején történt. Valahányszor visszautasították egy novellámat, önvigasztalásul írtam egy mesét. […] Tény-való, hogy nagyon kellett akkoriban valami gyógyszerpótlék.”. A szilenciumot az 1957-ben kiadott Sötét jelek rövid időre megtöri, a kötet publikálását a forradalom leverését követően felügyelet nélkül maradt Magvető Kiadó és igazgatója, Bodnár György közbenjárása teszi lehetővé.

1960-as évek elején Mészöly Az atléta halála című regényén dolgozik a Porkoláb-völgyben. Bunker című darabjával 1962-ben készül el, a szöveg közlését a Kortárs folyóirat elutasítja. Az ablakmosó már szerepelhet a Miskolci Nemzeti Színház repertoárján, a darabot 1963. március 15-én be is mutatják, ugyanazon év szeptemberében és októberében a Jelenkor is közli a drámaszöveget és Mészöly jegyzetét. A színművet azonban két előadás után betiltják, a folyóirat akkori szerkesztőjét, Tüskés Tibort pedig – a közlés miatt kirobbant botrány folyományaként – menesztik.

Mészöly első regénye, a többször indexre tett Az atléta halála előbb franciául jelenik meg a Seuil Kiadónál – a külföldi publikálás 1966-ban lehetővé teszi (sietteti és kikényszeríti) a korabeli prózát tekintve rendhagyó mű magyarországi kiadását. A következő években a szerzői életpálya kedvező irányt vesz. Mészöly számos országban megfordul (többek között: Ausztria, Németország, Hollandia, Svájc, Jugoszlávia, Csehország; később Franciaország, USA, Izrael), kapcsolatot épít külföldi szerzőkkel, kiadókkal. A ’60-as évek második felétől több jelentős munkája jelenik meg (pl.: Jelentés öt egérről, 1967; Saulus, 1968), műveiből fordítások, filmes adaptációk készülnek: Az atléta halála cseh, dán, német, lengyel, a Saulus német, lengyel és francia nyelven; a Gaál István által rendezett Magasiskolát 1970-ben, Az állatforgalminál Bódy Gábor-féle adaptációját 1973-ban mutatják be.

Az 1970-ben publikált Pontos történetek, útközben kötet az életmű korábbi darabjaira kevéssé jellemző prózapoétikai megoldásokat mutat. A regény a példázatos formálásmóddal szakító, irodalmi realizmussal kísérletező szöveg, mely Polcz Alaine utazásai során gyűjtött, magnószalagon rögzített történeteit írja újra. Mészöly 1971-től az életpálya alakulástörténetét meghatározó Filmen dolgozik; a kéziratot 1974-ben, nyugat-németországi ösztöndíja alatt fejezi be. Az 1976-ban publikált mű határkő, melynek radikalitását – a recepcióval összhangban – a szerzői analízis is hangsúlyozza: „valami olyan pont, ahonnan tovább nem vezet út. […] Hogy leszögezzem: egyáltalán nem kitérőnek érzem a Filmet, hanem valamilyen végállomásnak. Ahonnét újabb elágazást próbálok magamnak keresni, találni” (Alexa és Mészöly 1989). 1975-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó publikálja az életművet reprezentáló Alakulások című válogatáskötet. A következő években esszéit, naplójegyzeteit rendezi sajtó alá (A tágasság iskolája, 1977), megjelenik a Pontos történetek, útközben bővített kiadása (1977), 1979-ben pedig két drámája (Bunker, Az ablakmosó) már kötetben is hozzáférhető. Ugyanezen évben publikálja a – kritikai reflexiók szerint újabb pályaszakaszhoz tartozó – Szárnyas lovak darabjait.

A ’80-as évek elején versei jelennek meg (Esti térkép. Kiemelések, 1981). Az életmű kései szakaszának csúcsteljesítményeként jegyzett Megbocsátást 1984-ben, a Sutting ezredes tündöklése című elbeszéléskötet 1987-ben, az életmű rövidprózai remekeit magába foglaló Volt egyszer egy Közép-Európát 1989-ben, utolsó jelentős nagyepikai munkáját, a beszélyként definiált Családáradást pedig 1995-ben publikálja. Mészöly a kiforrott prózai munkák megírásával egyidőben – a kísérletező szerzői attitűdre jellemző módon – más műfajokban is alkotott. Itt említendők a recepció által kevéssé vizsgált versek (például az említett Esti térkép vagy az 1991-es Az én Pannóniám és Elégia című kötet darabjai), a Lassan minden (1994) és a Színházon kívül (2010) című kiadványban is megjelent színpadi darabok, illetve a folyóirat-publikációkban, gyűjteményes kötetekben közzétett esszék, publicisztikák (például A tágasság iskolája [1977], az Érintések [1980], A pille magánya [1989], A negyedik út [1990] vagy az Otthon és világ [1994] kötetek darabjai). Az életmű lényegi jellemzője a sematizmus elutasítása, a rendre újabb poétikai megoldások érvényesítésének igénye. Mészöly korszakos munkái, a mindvégig megújulni képes életpálya a következő írónemzedékek számára mintaként szolgál.

Mészöly Miklós 2001. július 22-én hunyt el Budapesten. Hamvainak egy részét 2001. augusztus 23-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben, másik részét a házaspár kisoroszi kertjében és Trieszt partján szórták szét.

Polcz Alaine az író halála után megalapította a Mészöly Miklós Egyesületet, mely a szerzői hagyatékot gondozó, az életműhöz kapcsolódó irodalmi kontextusok kutatását támogató szervezetként 2002-ben kezdte meg működését. Az Egyesület 2004-ben Mészöly Miklós-díjat hozott létre, melyet azóta minden évben az író születése napján, a szekszárdi Mészöly-emléknapon adnak át.

Tagságok:

1981 – a Magyar Írószövetség elnökségi tagja

1985 – a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának elnöke

1989 – a Magyar Helsinki Bizottság első elnöke

1989 – a Soros Alapítvány Szépirodalmi Kuratóriumának tagja

1991 – a Budapesti Magisztrátus tagja

1991 – a Magyar Lettre Internationale Alapítvány alapító tagja

1991–1994 – a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és első elnöke

1993 – a Független Gondolkodók Egyesülete alapító tagja

Fontosabb díjak, elismerések:

1982 – Aszú-díj (Mozgó Világ)

1986 – Déry Tibor-díj

1988 – Magyar Művészetért Díj

1988 – Örley-díj

1988, 1989, 1991 – Az Év Könyve-díj

1990 – Kossuth-díj

1990 – Kortárs-díj

1990 – Fitz József-díj

1991 – Szekszárd díszpolgára

1992 – a Nyitott Társadalom Alapítvány Díja

1992 – a Soros Alapítvány Életműdíja

1994 – Üveggolyó-díj (Írók Boltja)

1995 – a Soros Alapítvány Díja

1996 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal

1996 – Budapest díszpolgára

Az életrajzot Horváth-Márjánovics Diána írta.