Kalász Márton: Életrajz

Kalász Márton (Somberek, 1934. szeptember 8. – Budapest, 2021. december 30.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító. 2019-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1934. szeptember 8-án született Krisztmann Márton néven a Baranya megyei Sombereken, sváb parasztcsaládban. Nővére Krisztmann Katalin (1929–2014). A sombereki elemi iskolába jár; tízéves koráig csak németül beszél. (A költő nevét ma a Sombereki Kalász Márton Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola őrzi.) Édesapja, Krisztmann József 1948-ban meghal, a család szegénységben él. Középfokon Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában tanul (tanulmányait a rendi iskola betiltása miatt levelező formában fejezi be; 1952-ben érettségizik). Irodalmi affinitása már ekkor nyilvánvaló; tehetségét Ágoston Julián ciszterci tanár, költő gyámolítja. A Vigilia folyóiratban közöl először verset. Bekapcsolódik a pécsi irodalmi életbe, szorosan kötődik a Dunántúl című laphoz. („Ez a szerkesztőség oázis volt az ötvenes évek szellemi sivárságában” – mondja később egy interjúban.) 1953-tól Kalász néven publikál. Mestere, Csorba Győző támogatásával jelenik meg első kötete (Hajnali szekerek, 1955), mely a falusi világot és a városi létformát szembesíti. 1954-ben meghal édesanyja, Michelisz Erzsébet is.

1953-tól falusi anyagkönyvelő az Ormánságban, a Kelemenligeti Állami Gazdaság alkalmazásában. Siklóson, Villányban, majd 1956-tól Szigetváron népművelési előadó, és művelődési házat is igazgat. 1957 őszén Budapestre kerül; Kormos István veszi pártfogásába. 1958-tól 1970-ig a Falurádió című műsor riportere, külső munkatársa; 1960–63 között az Európa Könyvkiadónál korrektor, majd német lektor.

1958-ban megnősül (felesége Kállai Eszter Etelka tanár), 1959-ben megszületik István fiuk (Kalász István író, tanár, szerkesztő). Egy budapesti albérlet után a nyírségi Ramocsaházán, majd 1963-tól Dunaújvárosban élnek. 1964-ben megszületik Orsolya lányuk. (Kalász Orsolya Németországban élő költő, műfordító.)

1961-ben tanulmányúton három hónapot, majd 1964–65 során ösztöndíjjal egy évet Kelet-Berlinben tölt. Tagja lesz a PEN-nek, az írók nemzetközi szövetségének. Sokat fordít németből, és megismerkedik az új német – elsősorban NDK-s – irodalommal. (Günter Kunert, Franz Fühmann vagy Günter Grass tolmácsolása saját versnyelvének alakulására is hatással lesz.) (1968-ban családjával Székesfehérvárra költözik, részt vesz a helyi írócsoport munkájában; közben 1967–85 között a budapesti Új Írás munkatársa (1970-től a lap rovatvezetője). 1971-ben József Attila-díjat kap. 1971–74 között a kelet-berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársa (ekkor már családja is elkíséri); ezután egy tanéven át óraadó magyar- és némettanár a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban.

1983-tól feleségével Budapesten él (felnőtt gyermekeiket követik a fővárosba). Az évtized közepétől haláláig a Vigilia, 1987–91 között a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottságának tagja. 1988-ban elválik; ugyanez évben feleségül veszi Filippinyi Éva (1947–2016) rádiós szerkesztő-riportert. 1988–91 között a székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnöke; 1990–94-ig a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója. További két esztendeig ösztöndíjjal még Németországban marad, műfordítóként dolgozik. (Monográfusa, Bartusz-Dobosi László hangsúlyozza egy interjúban, hogy a Kalászra ható magyar költők mellett „azokat az éveket sem szabad figyelmen kívül hagynunk, amikor lehetősége volt előbb az NDK-ban, majd később már az egyesült Németországban éveket eltölteni. Ezen alkalmakkor olyan német, lengyel, angol, amerikai költők baráti körébe csöppent, mint Günter Kunert, Reiner Kunze, Sarah Kirsch, Johannes Bobrowski, Peter Huchel, Lawrence Ferlinghetti, Christopher Middleton, Zbigniew Herbert vagy a műfordító Paul Kárpáti.”) 1997-től mintegy két évtizeden át tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen. 

2001–2007 között a Magyar Írószövetség elnöke, 2007-től elnökségi tagja. 2008-tól a Bella István-díj kuratóriumának, 2009-től a Magyar Művészeti Akadémiának a tagja. 2016-ban – számos egyéb, jelentős elismerést követően – a Nemzet Művésze lesz. 

Budapesten éri a halál, 2021. december 30-án.

*

1955-ben jelent meg Kalász Márton első kötete, a Hajnali szekerek; 2021-ben a legutóbbi, a Virrasztó – távol című posztumusz versanyag. Hatvan-hetven év távlatából a korai munkák képviseleti beszédmódja, küldetéstudatos alanyisága – ha rokonszenvet kelt is – versérzékünk számára némiképp idegenül hat. De már a pályanyitány vidéki életképeket sorakoztató lírai realizmusa is a népies tájköltészet gondolati igényű és tárgyias irányú megújításának szándékáról vall. A látványelemekből építkező élménylíra már a fiatalkori művekben sem nélkülözte az árnyalt közelítés, a reflexiós földolgozás versnyelvi műveleteit – igaz, csak a hatvanas–hetvenes évek költői világában bontakoznak ki s szerveződnek rendbe azok a poétikai jellegzetességek, amelyeket ma is a Kalász-líra megkülönböztető jegyeiként tartunk számon.

Mire gondolhatunk? Az epikus karaktert átható alanyiságra egyfelől, a személyesből az egyetemes felé tájékozódó intellektualitásra másfelől. A meditatív versbeszéd grammatikai fegyelmére, a metafizikus jelképek létértelmező összefüggéseire, az elvontan enigmatikus fogalmazás szép bonyolultságára. (Kalász művei kapcsán Zsille Gábor „meditatív intellektualizmus”-ról és „metafizikai szabadságélmény”-ről beszél, Kelemen Lajos „delejes hermetizmus”-t említ.) Hogy e költészet – szinte szakadatlanul – derűsen elégikus tud lenni, bizonyosan a keresztényi alapállásnak köszönhető. A szeretet, a szabadság, a békesség és a hála Kalásznál nem pusztán érzelmi: legalább annyira erkölcsi kategóriák is. Művei a létfilozófiai felelősség terhét veszik magukra, s ehhez a versnyelvtan szelíd ereje nyújt segítséget: a sokrétűen választékos szókészlet (a tájnyelvi kifejezésektől a német nyelvű vendégszövegekig), a kortárs költészetünkben szokatlanul összetett mondattan (a hiányos és töredékes szintaxist szólamváltó közbevetések fogják egybe), a központozás lírikusoknál oly ritka műgondja s a kikísérletezett versformákból rendre kötetnyi ciklust építő poétika.

Kalász Márton költészete egyszerre több hagyományból táplálkozik. Éppúgy köze van a német nyelvű irodalom nagy teljesítményeihez (Hölderlin, Rilke, Celan stb.), ahogy magyar klasszikusok (például Babits, Illyés, József Attila, Csorba Győző) hatása is fölmérhető nála. (Köztudott: Kalász első anyanyelve a német volt, irodalmárként pedig műfordításokban és kultúraszervezésben egyaránt sokat tett a két ország műveltségi kapcsolatáért. S nem feledhetjük a Sötét seb című, 1996-ban megjelent verseskötetet, mely szerepjátékos hommage-ok sorában adózik Hölderlin emlékének.) Ezzel függ össze a terjedelmes életmű kísérletező formanyelve, a puha pátosz és a még puhább irónia aggályos egyensúlya, a nyelvi-poétikai többirányúság: a népies kezdetektől a tárgyias fokozatokon át elért elvont-intellektuális líranyelvig.

A kalászi esztétikát a német nyelv és irodalom – mindenekelőtt pedig Hölderlin költészete – legalább két szinten befolyásolta. Egyrészt a látásmód metafizikai tágassága származtatható erről a történeti-európai horizontról (amely tágasságnak része a poézis valóságalapító hatalmába vetett orfikus bizalom); másrészt a beszédmód emelkedett-klasszicizáló szándékai (origójukban a versnyelvtan elliptikusan töredezett-törődött állagával) is e kontextusban vetkezhetik le az avíttasság gyanúját. Más szóval: Kalász a kétszáz év előtti szellemtársnak nemcsak agrammatikusságba hajló retorikai veretességét, de gondolati költészetté hangszerelt metafizikáját is saját munkásságába szervesítette; eközben Babitshoz, Illyéshez szinte a József Attila-i dallamformák megkerülésével nyúlt vissza. S mi az, amivel Kalász Márton megtoldja a hölderlini örökséget? Mindenekelőtt a bárányra függesztett tekintet békéjével, a kerti miliőben elnyert, pietás nyugalom alkalmaival, a lírai eszmélet katolicitásba rétegzett teorémáival. („Amíg Kalász Márton verseit olvassuk, »szentület van«” – mondja Szalai Zsolt. „Magaslati levegőt szívhatunk Kalász Márton köteteiből” – fogalmaz Rónay László.)

A versek, miközben hol alanyi számvetések, hol szerelmet valló vagy Istenhez kéredzkedő szólamok alakját öltik, gyakran történeteket cizellálnak lírává, szinte naplószerűen. A cselekményt gondolattá absztraháló nyelvtan szakrális tettnek mutatja az ilyen poézist. Művelődési-szellemtani hagyományokhoz is szorosan kötődik, de baráti viszonylatokat is sűrűn jelenít meg – azaz az időbeli és a közösségi létezés koordinátáira is minduntalan figyelmeztet Kalász. Ennek megfelelően él előszeretettel a mottók és ajánlások eszközével. De nemcsak emberi horizonton tájékozódik gyöngéd figyelemmel a lírai én: a növényi és főként az állati sorsokat is szívére veszi. A Kalász-féle verstudatban egybeér az ökotudatos empátia és a keresztényi egységélmény. Figyelemre méltó az is, hogy Kalász Márton létköltészetében a középponti alak nem a lírai hős, hanem Jézus (avagy a Bárány) és a kedves (a feleség). 

A legösszetettebb Kalász-kötetek alighanem azok, amelyek formasorozatban teljesednek ki. Ilyen volt elsőként a Viola d’amour (ez a Balassi-strófát modernizáló, számozott versfolyam 1969-ben), majd 1980-ban Az imádkozó sáska (az első kötet tisztán rímtelen szonettekből), s Az utolsó érintés (1989) kétquartinás füzére (ezek a szextett nélküli oktávák) is ebbe a rendbe illik. A Tört mi (1993) utolsó ciklusa még 4+4+3 soros költeményeket közöl, ezt követően azonban – 22 soros kísérletek után 14 sorban állapodva meg – a jellemzően rím nélküli, változékony sorhosszokkal élő, astrofikus angol szonettforma válik jellegadóvá, könyvről könyvre: Sötét seb (1996), A rózsafestő (2000), Kezdő haláltánc (2006), Annyi ábrándunk (2019), Virrasztó – távol (2021).

Pályája utolsó szakaszában a költő a szonettkultúra egyetemes világát dúsította saját alaktani változatával: enigmatikus közlésmód, fogalmi vallomásrend és töredelmes nyelvtan tizennégy hosszan elnyújtott (még éppen jambusi) sorban, melyeket gyakran páros rímek pántolnak össze – a Kalász-szonett a gondolati-metafizikus költészet egészen egyéni változatát testesíti meg. S ugyancsak formanyelvi sajátosság a Kalász-líra motívumrendje: vissza-visszatérő képek, fogalmak, kulcsszavak (a Jézust jelölő báránytól a gyermekkort és az édent egyszerre megidéző kerten át a kedves fölmelengetett lábáig) biztosítják a korpusz egységességét – és tartalmasságát.

A kilencvenes évek szonettbeszédétől fogva az elégikus tónust a megengesztelődött békesség érzülete hatja át, amint a világkultúra távlatai kerti horizontra simultak, s a verstudat a korábbi, fájdalmas expresszivitások helyébe a kert, a szerelem és a hit bizalmi derűjét irányozta. A kritikai fogadtatás (recenziók, esszék, tanulmányok és monografikus áttekintések formájában is) jellemzően egyszerre nevesíti és méltányolja e líra gondolati karakterét, metafizikus hajlandóságát, keresztényi békességét és létbizalmi habitusát – valamint a versbeszéd kivételesen bonyolult mondattani állagát, a szókincs több stílusréteget játékba hozó gazdagságát, a jelentéstani műveletek leleményeit.

A költői életművel párhuzamosan Kalász Márton egyéb műfaji területeken is jelentős alkotónak bizonyult. A Fejér megyei képeskönyv (fotók: Gelencsér Ferenc; 1975) még kevéssé tartozik a művészi életműhöz; annál inkább kiemelendő Kalász egyetlen, de minden fórumon nagyra tartott, önéletrajzi ihletésű regénye, a magyarországi német kisebbség sorstörténetébe beavató Téli bárány (1986); továbbá költészeti tárgyú és memoáresszéisztikája. Az Atossza királynő álma (2006) irodalmi tanulmányokat, kritikákat, esszéket gyűjt egybe; a Tizedelőcédulák (1999) és a Berlin – zárt övezet (2010) dokumentumprózában dolgozza föl az elmúlt évtizedeket. A Morgató (1986) ifjúsági fabulájában és a Ki kap szamárkenyeret? (2016) mondókás poézisében a szerző gyermekirodalmi kitérőt tett; a Gyermek-Bábel (2015) című kötetben pedig saját gyerekkorának nyelvi kontextusait rajzolja újra (versek, novellák, tárcák formájában). Mindemellett nem hagyható említés nélkül a költő tanári, szerkesztői műfordítói elkötelezettsége sem.

 

Díjak, elismerések

1971 – József Attila-díj

1983 – Európa Könyvkiadó nívódíja

1984 – Európa Könyvkiadó nívódíja

1984 – SZOT ösztöndíj

1985 – Radnóti-díj (Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, Győr)

1987 – József Attila-díj

1987 – IBBY-díj (a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Szekciójának nívódíja)

1991 – IRAT-nívódíj (az Írók Szakszervezete – IRAT Alapítvány díja)

1994 – Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje

1995 – Weöres Sándor-díj

1996 – Artisjus Irodalmi Nagydíj

2000 – Arany Tisztelet tű díj

2001 – Arany János-díj (a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa díja)

2002 – Deák Dénes-díj

2004 – Somberek díszpolgára

2005 – Vár-díj

2006 – Prima díj

2007 – Stephanus-díj (a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány díja)

2008 – Szépirodalmi Figyelő-díj

2011 – Gundel művészeti életműdíj

2012 – Győri Könyvszalon Alkotói díja

2013 – Balassi Bálint-emlékkard

2013 – Kossuth-díj

2014 – Magyar Örökség díj (a Magyar Örökség és Európa Egyesület díja)

2014 – Salvatore Quasimodo-életműdíj

2016 – Nemzet Művésze díj

2018 – Újbuda díszpolgára 

 

Az életrajzot Halmai Tamás írta.