Horváth Iván: Életrajz
Horváth Iván (Budapest, 1948. április 4. – Budapest, 2024. június 2.)
Irodalomtörténész, szerkesztő, az irodalomtudomány doktora, az ELTE Bölcsészettudományi Kar professor emeritusa. A Digitális Irodalmi Akadémia 2023-ban választotta tiszteletbeli tagjává.
*
Apja Horváth Márton (születési családneve Schiller, 1906–1987), politikus, országgyűlési képviselő, újságíró; anyja Rostás Gabriella (1923–1987) szerkesztő. Öccse Horváth Bálint újságíró, publicista; húga Horváth Mária (Cantu Mari) filmrendező. 1981-ben vette feleségül Hubert Gabriellát. Horváth Iván gyermekei: Lili (1982) filmrendező, Andor Márton (1985) DLA, digitális bölcsész, mozgókép-hangmester és Miklós (2010).
Horváth Iván már gimnazista korában elköteleződött a magyar irodalom iránt. Egyetemistaként leginkább József Attila költészete érdekelte, de a költőről írt tanulmányának elutasíttatása miatt a régi magyar irodalom felé fordult. Első tanulmányát egyetemista korában publikálta az Irodalomtudományi Közleményekben. (A Balassi-sor számmisztikai értelmezéséhez, 1970)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos középiskolai tanári oklevelet 1971-ben. Friss diplomásként került az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánszkutató Csoportjába, ahol az évek során gyakornokból főmunkatárs, majd csoportvezető lett. Kutatómunkája mellett óraadó tanárként régi magyar irodalmat tanított a szegedi, a pécsi és a budapesti tudományegyetemeken. 1980-ban kandidátusi fokozatot szerzett Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben című munkájával. 1992-ben MTA doktora címet nyert A vers. Három megközelítés című értekezésével, amely1991-ben jelent meg könyv formában. Az alcímében jelzett három megközelítés alatt Horváth a transzcendens, a grammatikus, illetve az irodalomtörténeti szempontú elemzést értette. Ahogy Schein Gábor írja, ez a három, egymástól jól elkülöníthető poétikai szemléletmód határozza meg „a versről való nemtudásunkat”.
1993-tól haláláig az ELTE Bölcsészettudományi Karán dolgozott, 1995-től habilitált egyetemi tanárként, 2002-től 2009-ig tanszékvezetőként. 2000-től két tanéven át az Université de la Sorbonne Nouvelle vendégtanáraként magyar irodalmat oktatott Párizsban.
Az ELTE oktatójaként 1993-ban megalapította a Reneszánszkutatások Posztgraduális Központját, majd 1997-ben létrehozta a Szegedi Számítógépes Munkacsoport jogutódját, az irodalmi szövegek számítógépes feldolgozásának magyarországi kutatóhelyét és oktatási központját, a Bölcsészettudományi Informatika Önálló Alapprogramot (BIÖP). Az ELTE Bölcsészettudományi Karán ő kezdeményezte és éveken át ő irányította a napjainkban is működő reneszánsz tanulmányok mesterszakot, illetve az arra épülő doktori képzést.
Életművének jelentős hányada három nagy téma: Balassi költészete és a régi magyar irodalom, József Attila munkássága, illetve az „informatikai irodalomtudomány” köré szerveződött – ez utóbbi módszertana alapjaiban határozta meg tudományos kutatási eredményeinek közzétételi módját.
Az 1982-ben megjelent Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben című monográfiájában azt fejtegette, hogy Balassi a magyar poézis kezdeményezője volt, aki „nemzetének mintegy megoldotta a nyelvét”. Miután Balassi költészetéhez alapvetően új szemlélettel közelített, voltak, akik elfogadták, voltak, akik elutasították Horváth irodalomszemléletét. Egyik kritikusát, Ács Pált a könyv azáltal nyerte meg, hogy „az öntudat és a nyitottság manapság ritka harmóniája valósul meg benne.” (Kortárs, 1983)
Tudomásunk szerint az egész világon az első online forráskiadás volt a Balassi Bálint verseit tartalmazó ún. Balassa-kódex, amelyet 1993-ban a tanítványaival közösen készített el. Ezt követte a források egybevetésével kialakított, 1998-ban hozzáférhetővé tett hálózati kritikai kiadás, a Balassi Bálint összes verse 1.0 változata, amely a maga nemében szintén világelső volt. A 2002-ben közreadott 2.0 változat Balassi Bálint teljes költői életművét, a megállapított kritikai szöveget és annak átírását, a forrásszövegek betűhű átírásait és fényképhasonmásait, a költemények részben újonnan megállapított sorrendjét, a Répertoire de la poésie hongroise ancienne (RPHA) kivonatait, valamint a szövegkritikai jegyzeteket és a szövegmagyarázatokat tartalmazza.
Horváth Iván a legelsők között ismerte föl, milyen hatalmas lehetőségeket nyújt az irodalomtudomány számára az informatika alkalmazása és az online közzétételi lehetőségek kiaknázása. Ezen a területen nemzetközi szinten is az úttörők és a legnagyobb szaktekintélyek közé tartozott. Az általa informatikai irodalomtudománynak elnevezett, napjainkban digitális bölcsészetnek hívott diszciplína feladatának mibenlétét híven tükrözi az egyetemi BIÖP program célkitűzése: „a nyomtatott betűn alapuló művelődés világát szakszerűen, a lehető legkisebb veszteséggel” átírni „a hálózat számjegyrejtjelzésű közegébe.” Horváth Iván meghatározása szerint „Az informatikai irodalomtudomány a tartalomipar elmélete.” Mint írja: „Kezdetben volt a gép. […] Aztán lett a program. […] Végül eljött a tartalom korszaka.” A magyarság számára az internethez való csatlakozás, a magyar kulturális örökség digitalizálása „sorskérdés”. (Magyarok Bábelben, 2000)
A szegedi tudományegyetemen 1976-ban kezdett hozzá a már említett adatbázis, a Régi magyar vers repertóriuma (RPHA) építéséhez. Kezdetben peremlyukkártyákra rögzítették az összes akkor ismert, 1601 előtt írt magyar vers bibliográfiai, irodalomtörténeti és poétikai adatait. Amint lehetőség adódott, 1979-ben már számítógépre vitték az adatokat, a World Wide Web nyilvános elérhetővé tételének évében, 1993-ban pedig a világhálón tették közzé az adatbázist. Ismereteink szerint az RPHA szintén a világ legelső ilyen tartamú szolgáltatása volt. Horváth Iván és munkatársai kutatómunkája számára komoly nemzetközi elismerést jelentett, hogy 1992-ben a repertórium nyomtatásban is megjelent Párizsban. 2024-ben a közel ötven éve folyamatosan bővülő adatbázisnak már a 7.4. kiadása érhető el az interneten.
Az RPHA munkálataiban Horváth Iván felesége és fia is jelentős részt vállalt. A DIA szempontjából kiemelésre méltó: dr. Hubert Gabriellának oroszlánrésze volt abban, hogy Esterházy Péter és Gitta könyvtára méltó körülmények közé került az Evangélikus Országos Gyűjteményben.
Horváth Iván jelentős eredményekkel járult hozzá a József Attila-kutatáshoz, különösen a költő prózai műveinek feltárásához, és ezzel előbb a hálózati, majd a nyomtatott kritikai kiadás megjelenéséhez. A József Attila Összes tanulmánya és cikke 1.0 verziója 1999-ben, 2.0 verziója 2001-ben készült el. A 2017-ben nyomtatásban megjelent kritikai kiadás (József Attila Összes tanulmánya és cikke 1930–1937. 1–2. kötet) bevezetőjében megemlítik: „A szövegközlés a Horváth Iván vezetésével előállított munkaanyag figyelembevételével készült.” Két évvel később Horváth és munkatársai egy újabb kritikai kiadást tettek közzé a világhálón József Attila Összes tanulmánya és cikke. Szövegek, 1930–1937 címmel.
2006-ban jelent meg Gépeskönyv. Informatikai irodalomtudomány című kötete, amelyben a fülszöveg tanúsága szerint „az adatbázisépítés és -alkalmazás, továbbá a hálózati képzeteskönyv-kiadás kerül a figyelem centrumába. […] A gépeskönyv zárófejezete azokat a tanulmányokat közli, amelyek József Attila értekező prózájának még készülő hálózati szövegkritikai kiadását alapozták meg.”
Ő irányította a Gondolat Kiadónál 2007-ben megjelent, Szegedy-Maszák Mihály nevéhez kötődő A magyar irodalom történetei című kézikönyv online változatának elkészítését, majd annak jelentős kibővítését. Ez utóbbit 2020 óta a Gépeskönyv teszi közzé az interneten Magyar irodalomtörténet címen.
Élete utolsó szakaszában Horváth Ivánt az ómagyar szövegemlékek értelmezése foglalkoztatta. Az Országos Széchényi Könyvtár 2015-ben adta ki az Ómagyar szövegemlékek mint textológiai tárgyak című, a világhálón is olvasható tanulmánykötetet, melynek tárgya az Ómagyar Mária-siralom , a Halotti Beszéd és Könyörgés, valamint a Pray-kódex egésze. A Pray-kódex nyomtatott és hálózati kritikai kiadásának előkészítésére irányuló kutatásokat Horváth Iván vezette.
A magyarság számára a Pray-kódex a benne foglalt Halotti Beszéd és Könyörgés, továbbá a magyar történelem legkorábbi feljegyzéseit tartalmazó Pozsonyi évkönyv, illetve a korabeli egyházzenei lejegyzések miatt képvisel felbecsülhetetlen értéket. A XII. század végén készült, illusztrált liturgikus könyv 1813 óta gazdagítja a nemzeti könyvtár állományát.
Sok nagyhatású munkája közül is kiemelkedik a neves szerzőtársaival közösen írt gimnáziumi tankönyvsorozat. Az I-III. gimnáziumi osztályok számára készült, 1978 és 1982 között megjelent három irodalomtankönyv az akkor kidolgozott, új szemléletű tantervhez igazodott, és gyökeresen eltért a korábbiakban megszokottaktól. Az akkori hatalmasságok és a korszak ideológiai szemléletéhez szokott tanárok többsége részéről heves elutasítás fogadta a reformtankönyveket, amelyek az akkori gimnazisták irodalomszemléletére viszont jó hatást gyakoroltak. A hamarosan kitört „tankönyvháború” miatt a szerzők nem készítették el a IV. osztály számára szóló tankönyvet. A Krónika Nova Kiadó a 2000-es évek elején újra kiadta a három tankönyvet, amelyek a RECITI portálon is elérhetők.
Horváth Iván az 1989-ben indult 2000 című irodalmi és társadalmi havilap egyik alapító szerkesztője volt. A „nyugatosok” szokását követve az egyenrangú tagokból álló szerkesztőség a New York Kávéház karzatán tartotta üléseit. A folyóirat 1998-as évfolyamában megjelent Bábeli Könyvtár, magyar könyvespolc című írásában Horváth Iván bírálta a DIA (megalakuláskori nevén Digitális Halhatatlanok) kiválasztási elveit: nem értett egyet azzal, hogy az alapító tagok a mindenkori politikai kurzus által kitüntetett Kossuth-díjas, illetve Babérkoszorú-díjas írók, költők lettek. Véleménye szerint a miniszternek nincs joga befolyásolni, mi kerüljön be a Neumann Ház (a DIA adatbázis kereteit kidolgozó és szolgáltató Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ) anyagába. A Neumann Ház alapítása kapcsán amellett érvelt, hogy a leendő digitális gyűjtemény kialakítása során – különös tekintettel a hálózati kritikai kiadásokra – a két legalapvetőbb feladat a szövegrögzítés követelményeinek, szabványainak és ajánlásainak kidolgozása, illetve a digitalizálásra kijelölt művek sorrendjének megállapítása. Javaslatainak eleget téve a Neumann Ház az Irodalomtudományi Intézet iránymutatása alapján választotta ki a digitalizálandó műveket. A Textológiai Bizottság állásfoglalása nyomán az irodalmi szövegeknek – köztük a DIA állományának – a digitalizálása a szövegfeldolgozásra kifejlesztett nemzetközi szabvány, az SGML alapján zajlott. Évekkel később, amikor a DIA online szolgáltatása a Petőfi Irodalmi Múzeum fennhatósága alá került, a Horváth Iván által javasolt szabványos feldolgozás megkönnyítette a DIA állományának átvételét.
Horváth Iván műveinek jegyzékét a Magyar Tudományos Művek Tára közli. Tanítványai a világhálón tovább éltetik, gazdagítják a magyar irodalomtörténet szempontjából meghatározó jelentőségű szellemi hagyatékát, így ő azon kevesek egyike, akinek az életműve nem zárult le a halálával. A szellemiségét életben tartó új kutatási eredmények sorra jelennek meg „az internet bábeli könyvtárának egyik kapuja” szerepét betöltő f-book portálon.
Az életrajzot Tószegi Zsuzsanna írta.