Fejes Endre: Életrajz

Fejes Endre  (Budapest, Józsefváros, 1923. szeptember 15. – Budapest, 2015. augusztus 25.)

Kossuth- és József Attila-díjas magyar író. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Fejes Endre 1923. szeptember 15-én született Budapesten. Szülőháza az egykori Tisza Kálmán tér (később Köztársaság tér, ma II. János Pál pápa tér) 27. alatt található. Szűkebb pátriája, a Józsefváros kitüntetett jelentőséggel bír teljes életművében. Írásainak témái és szereplői szinte kivétel nélkül „az ezerszer áldott nyolcadik kerülethez” kötődnek: a városrész rendszerint a történetek helyszíneként (például novelláiban, színdarabjaiban, a Rozsdatemető vagy A fiú, akinek angyalarca volt című regényekben), olykor pedig az onnan útnak induló szereplők származási helyeként (például a Szerelemről bolond éjszakán című regényben) jelenik meg.

A polgári iskola első négy osztályának elvégzése után Fejes – foltozó szabó édesapja közbenjárására – szabóinasnak szegődött egy István utcai üzletbe, ahonnan hamar továbbállt, hogy a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek csepeli üzemében kitanulja a vasesztergályos szakmát. 1944-ben besorozták, de megszökött a hadseregből, a háború végéig Budapesten bujkált. 1945 őszén elhagyta Magyarországot, 1949-ig Nyugat-Európa számos országát bejárta. Fizikai munkákból tartotta fenn magát, egyebek mellett bányászként is dolgozott a belgiumi Charleroi régió bányáiban. A nyugat-európai vándorlások kezdeti időszakát idézte fel Szerelemről bolond éjszakán című, 1975-ben megjelent művében, amelynek Zimonyi István nevű szereplője számos hasonlóságot mutat az életrajzi szerzővel.

Hazatérése után újra esztergályosként helyezkedett el az angyalföldi Bosch-gyárban. 1951-ben nyolc hónapra Kistarcsára internálták tiltott határátlépés miatt. Büntetésének előzménye, hogy kiutasították az országból Párizsban megismert és vele együtt Magyarországon letelepedni próbáló szerelmét – az utánaszökő Fejest pedig a határon elfogták. (Yvonne alakja feltűnik néhány későbbi novellában, sőt Fejes filmet is szeretett volna írni közös történetükből – az Yvonne munkacímű alkotásra 1957-ben leszerződött a Hunnia Filmgyárral, de a terv végül nem valósult meg.)

Szabadulása után Fejes segédmunkásként dolgozott, de idővel visszatérhetett korábbi munkahelyére. Ekkor már kísérletezett az írással, majdani első kötete novelláit 1955-től kezdve publikálta a sajtóban. Bár írói karrierje a forradalom előtt indult, valójában az 1956 utáni időszak kulturális vákuumhelyzete tette lehetővé számára a gyors és sikeres pályakezdést – természetesen vitathatatlan elbeszélői tehetsége mellett. Első novelláskötete, az 1958-ban megjelent A hazudós igen kedvező fogadtatásban részesült, a kritikusok legtöbbje elsősorban Gelléri Andor Endre novellisztikáját jelölte meg Fejes rövidprózájának előzményeként. A jellegzetes józsefvárosi figurákat és élethelyzetet bemutató, a Tisza Kálmán tér környékén játszódó írások azért is keltettek feltűnést, mert az ötvenes évek idealizáló és ideológiavezérelt munkásábrázolásai helyett Fejes anekdotikus történetei ugyanennek a rétegnek a politika által át nem hatott, emberi vágyaktól és gyarlóságoktól sem mentes hétköznapjaiba engedtek bepillantást. Sajátos kivételt képez a Levél a Rokonnak című novella, amely a kötetbeli megjelenés előtt az 1957 szeptemberében induló Kortárs folyóirat első, jelzésértékűnek szánt lapszámában látott napvilágot: a meg nem nevezett rokonnak írt fiktív levél végső soron az 1956-os események hatására külföldre emigráltak bírálatát adja, nem függetlenül a korabeli hivatalos pártnarratívától.

1959 februárjában díjat nyert a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) irodalmi pályázatán, áprilistól pedig egy éven át a SZOT ösztöndíjasa volt. Első kötetében megjelent, Eljegyzés című novellájából Zolnay Pál rendezett kisfilmet 1959-ben. Ugyanebben az évben jelent meg Párizsi emlék című novellája az Ébredés antológiában, amely az 1956 után induló fiatal prózaírók reprezentatív gyűjteménye volt. 1960-ban publikálta Kéktiszta szerelem című novelláját, amelyben már feltűnik ifjabb Hábetler János, a két évvel későbbi főmű központi szereplője.

A Rozsdatemető az 1962-es téli könyvvásárra jelent meg. A regény első kiadása szinte azonnal elfogyott, napjainkig több tucat hazai kiadást ért meg, és több mint harminc nyelvre fordították le. Fejest a regényért 1963 márciusában József Attila-díjjal tüntették ki. A Hábetler család történetét az első világháború végnapjaitól a hatvanas évek elejéig követő családregény egyszerre fejleszti tovább Fejes novelláinak „portrétechnikáját”, vagyis a szereplők pár jellemző tulajdonsággal vagy szokással való érzékletes bemutatásának képességét, illetve vetíti előre a későbbi regényeknek a gyakori ismétléseken, visszatérő mondatokon és történetmozzanatokon alapuló ábrázolásmódját. Az itt is használt keretes narráció szintén sűrűn alkalmazott eljárása a szerzőnek. A Rozsdatemető azonban elsősorban a témája miatt generált éveken át tartó vitát a hazai nyilvánosságban. Megjelenése nagyjából egybeesik az Új Írás folyóirat hasábjain zajlott úgynevezett „frizsiderszocializmus-vitával”, amely a hatvanas évek elején fellendülő háztartási fogyasztás és a szocializmus alapeszméje közötti ellentmondás kérdéseit feszegette. Fejes regénye is ezt a problémakört érinti, hiszen az általa roppant kritikusan ábrázolt Nagyfuvaros utcai munkáscsalád kispolgári életszemlélete semmilyen szempontból nem volt összeegyeztethető az osztálytudatos munkásság korabeli eszményképével. A Rozsdatemető körül – egyebek mellett a Népszabadságban, a Kortársban, sőt a Magyar Nyelvőrben is – zajló vitában különböző irányokból érték bírálatok a szerzőt, ennek ellenére (vagy éppen ezért) a könyv a hatvanas évek egyik legnagyobb irodalmi sikerének számított. Az őt ért bírálatok hatására Fejes rendkívül éles hangvételű esszékötetet tett közzé másfél évtizeddel később Gondolta a fene címmel, amely ugyancsak meglehetősen nagy botrányt keltett – az 1977-es eset a könyv bevonásával és bezúzásával végződött.

Nem sokkal a regény megjelenése után Fejes Endre megírta a Rozsdatemető drámaváltozatát, amelyet Kazimir Károly rendezésében mutattak be a Thália Színházban 1963. november 14-én. Kazimir rendezése több mint kétszáz előadást ért meg, Fejes pedig ezt követően több korábbi novelláját is színpadra adaptálta. A Mocorgót 1966-ban a Thália Színház mutatta be (egy évvel később a mű tévéfilmváltozata is adásba került), a Vonó Ignácot 1969-ben a József Attila Színházban vitték először színre. A hazudós és a Rozsdatemető között írt novellákat tartalmazó, Vidám cimborák című elbeszéléskötet 1966-ban jelent meg. Az ebben a kötetben is publikált Kéktiszta szerelem filmadaptációját 1969-ben vetítette először a televízió.

1968-ban a Tükör című hetilap folytatásokban közölte a szerző Jó estét nyár, jó estét szerelem című regényét, a kötetbeli változat 1969 elején jött ki a nyomdából. A magát görög diplomatának kiadó szélhámos munkásfiúról szóló mű végletesen redukált és repetitív elbeszélésmódja továbbfejleszti a Rozsdatemető ciklikusságra építő narrációs technikáját, aminek eredményeként a szöveg a későbbi Fejes-próza filmforgatókönyv-szerű nyelvének jellegzetes példáját adja. 1972-ben készült el a kétrészes tévéfilmváltozat, 1977-ben pedig a Vígszínházban tartották az ősbemutatóját a regényből készült musicalnek, amelynek a zenéjét Presser Gábor szerezte. Az író 1973-ban további szövegekkel kiegészítve adta közre első novelláskötetét, A hazudóst – a bővítést az új, fent már idézett alcím is jelzi: …és más történetek az ezerszer áldott nyolcadik kerületből.

1975-ben Kossuth-díjat kapott. Már az ötvenes évek vége óta tudható volt, hogy Fejes Endre regényt ír 1945 utáni vándorlásairól. A hatvanas évek közepén több híradás is arról számolt be, hogy a mű rövidesen nyomdába kerül, ennek ellenére egészen 1975-ig várni kellett a publikálására. A Szerelemről bolond éjszakán három józsefvárosi fiatalember pikareszk története, akik a második világháború befejeződése után különböző okokból Magyarország elhagyása mellett döntenek. Kalandjaik Bécsben kezdődnek, ahol – látszólag – a Palesztinába tartó zsidó transzportra várva kihasználják az átmeneti tábor kaotikus állapotait, és a legkülönbözőbb legális és illegális tevékenységekkel igyekeznek boldogulni a háborúból még fel nem ocsúdott Európa számtalan városában. A mű magyar előképei között Kassák Lajos Egy ember élete című önéletírása említhető, fontos különbség azonban, hogy Fejes regénye – bár az életrajz ismeretében felismerhetőek valós párhuzamok – hangsúlyosan fiktív keretbe illeszti a történetet: az elbeszélés jelen idejében a negyvennyolcadik születésnapját ünneplő névtelen férfi a csak „szépszeműnek” nevezett hölgyismerősének eleveníti fel ifjúkori emlékeit. A Szerelemről bolond éjszakán eredetileg egy trilógia első darabja lett volna (ezt jelzi a regény első oldalán olvasható Az első éjszaka alcím is), folytatása azonban nem készült a későbbiekben.

Fejes Endre utolsó regénye, A fiú, akinek angyalarca volt 1982-ben jelent meg (szinte egyidőben a belőle készült, Az angyalarcú című drámaváltozat színházi ősbemutatójával). Az állóképszerű jelenetekből építkező, töredékes és ugyancsak filmforgatókönyv-szerű tömörséggel elbeszélt nagyregény voltaképpen a korábbi Fejes-művek – például a Rozsdatemető – alapkérdését teszi fel újra egy későbbi időpillanatban: miért nem volt képes a rendszer által szorgalmazott társadalmi mobilizáció kitermelni az új korszak tudatos, nem pusztán a kispolgári fogyasztást idealizáló munkásrétegét?

Élete utolsó három évtizedét az író egyre nagyobb visszavonultságban töltötte, a rendszerváltásig nem publikált több kötetet. A kilencvenes évek elején előbb a Magyar Hírlapban, majd a Népszabadságban közölte tárcanovelláit, amelyekből két gyűjteményt állított össze (Szegény Vivaldi, 1992; Lemaradt angyalok, 1993). Életében megjelent utolsó kötete a saját maga által válogatott, korábbi írásokat tartalmazó Szabadlábon (1995). Ezt követően Fejes Endre felhagyott az írással.

Hosszú betegség után 2015. augusztus 15-én hunyt el Budapesten.

 

 

Fontosabb díjak, elismerések:

1959 – SZOT-díj

1963 – József Attila-díj

1975 – Kossuth-díj

1979 – Budapest Főváros Tanácsa Művészeti Díja

1992 – Nagy Lajos-díj

1993 – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

1993 – a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemrendje

1994 – Józsefváros Becsületkeresztje

1999 – Pro Urbe Budapest

2001 – Hazám-díj

2003 – a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat)

2009 – Prima Primissima-díj

2011 – Babits Mihály Alkotói Emlékdíj

 

Az életrajzot Reichert Gábor írta.