Dobai Péter: Életrajz

Dobai Péter (Budapest, 1944. augusztus 12. –)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, forgatókönyvíró, dramaturg. 2019-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

*

1944. augusztus 12-én született Budapesten. Német édesapjával sohasem találkozott. Budapesten, a Józsefvárosban élő anyai nagyszülei nevelték. Hatéves korában édesanyja, Wlk Klára Anna bentlakásos kollégiumba (internátusba) íratta be.

1963-ban érettségizett az Eötvös József Gimnázium matematika szakos osztályában. Első versei az Eötvös Diák című lapban jelentek meg, a lap szerkesztésében is közreműködött. Érettségi után három évig a DETERT tengerjáró hajóin dolgozott hajósinasként, matrózként, végül hajókormányosi képesítéssel szerelt le. 1965 és 1970 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán olasz nyelv és irodalom, valamint filozófia és általános nyelvészet szakon tanári diplomát szerzett. Imperatívus és illúzió. Kölcsönhatás Albert Camus művészete és filozófiája között című diplomamunkáját kitűnőre védte meg.

1969-től a hetvenes évek közepéig sokoldalú tevékenységet látott el a Balázs Béla Stúdió alkotó közösségében. Forgatókönyvíró (Büntetőexpedíció, 1970), rendező (Archaikus torzó, 1971; Együtthatók, 1973; Anyám, 1975), színész (Agitátorok, 1969) egyaránt volt.

1970 és 1994 között a MAFILM-nél dolgozott rendezőasszisztensként, később mint dramaturg és forgatókönyvíró (Hunnia Filmstúdió, Hétfői Műhely).

1973 és 1975 között két évet Kubában töltött a Magyar Írószövetség ösztöndíjával. A Magyar Írószövetségtől, a Magyar Film és TV-művészek Szövetségétől, valamint a Pen Clubtól több alkalommal nyert ösztöndíjat és tanulmányutat (többek között Moszkvába, Rigába, Leningrádba, Stuttgartba, Schwebisch-Hallba, Oberhausenbe, Berlinbe, Weimarba, Agrigentóba, Rómába, Arlesbe, Avignonba).

1976-ban lett a Magyar Írók Szövetségének tagja, 1976 és 1988 között tagja volt az Írószövetség választmányának.

1977-ben tagjává választotta a Magyar Pen Club. 1979-ben belépett a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségébe.

1979-ben a Román Írószövetség ösztöndíjasaként Mangáliában tartózkodott. 1982-ben elnyerte Friuli-Veneto tartományok írószövetségének ösztöndíját (Italia – Fano: Poesia della Metamorfosi), és kiérdemelte a Bundesrepublik Deutschland állami ösztöndíját (Bonn (NSZK) – Friedrich-Ebert Stiftung).

1988-ban, egy évig, a Soros Alapítvány ösztöndíjasa volt.

1989-ben a Szovjet Filmművészek Grúz szekciója hívta meg Tbiliszibe, hogy forgatókönyvet írjon gróf Zichy Mihály festőművész kaukázusi munkásságáról.

1991 és 1994 között a Forgatókönyvírók Céhének elnöke volt. 1992-ben a Magyar Írók Egyesülete tagja lett.

1993-ban a Visegrádi négyek magyar küldöttségének tagjaként Koppenhágában tartott előadásokat.

2000-ben Bolognában Pasolini-konferencián adott elő, az itáliai Pasolini-szimpóziumok rendszeres vendége volt.

1992 és 2011 között a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja volt, az MMA 2011-ben történt köztestületté alakulása óta rendes tag.

Felesége, Dr. Máté Mária a Heim Pál Központi Gyermekkórház gyermekorvosa, emellett amatőr fotóművész, Dobai Péter publikációinak társszerkesztője és gondozója.

*

Dobai Péter kivételesen sokműfajú és termékeny szerző, költészete, prózái, regényei, esszéi és filmforgatókönyvei intellektuális, filozofikus létszemléletének útjelzői. Az egyetemen Zsilka János professzor nyelvfilozófia, jelentéstani előadásain, szemináriumain lett beavatottja annak, miként ragadható meg a nyelvben az emberi gondolkodás összfolyamata. Emellett nagyban hatott rá Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, akihez hasonlóan a költői, az epikus és filmnyelvet „ugyanazzal az erővel” kezdte gyakorolni. (Pasoliniről szóló írásai a Filmkultúrában jelentek meg.) Évfolyamtársa, Bódy Gábor és Magyar Dezső rendező hívta meg a Balázs Béla Stúdióba (BBS), hogy színészként szerepeljen az Agitátorok (1969) című filmben, amit ellenzéki hangvétele, ötvenhatra és prágai tavaszra vonatkozó dialógusai miatt betiltottak. A Filmfőigazgatóság ugyanerre a sorsra ítélte a Dobai Péter által rendezett Archaikus torzót (1971), amelynek forgatókönyvírója is volt, az Együtthatókat (1973), amelynek filmtekercseit részben ellopták a BBS raktárából és az önéletrajzi ihletésű Anyámat (1975). Az indok általában mindig hasonló volt: a marxista esztétikával, a szocialista renddel vagy erkölccsel szemben kinyilvánított individualizmus. Magyar Dezső ugyancsak kritikus hangvételű történelmi parabolája, a Büntetőexpedíció (1970), melyben Dobai Péter szerepelt és forgatókönyvírója is volt, különdíjat nyert Oberhausenben.

A nyelvészeti tanulmányokhoz, a BBS-nek írt forgatókönyvekhez, a korai novellákhoz szorosan kapcsolódott a Kilovaglás egy őszi erődből (1973) című első verseskötete, amely pályakezdő költeményeinek gyűjteménye, és a ’60-as, ’70-es évek művészeti, ideológiai áramlatainak tükre. Ebben kezdte következetesen kialakítani viszonyulását az időhöz, az elmúláshoz (pl. A jelen töredékei), az Egy régi, hosszú, keleteurópai tangó egy régi keleteurópai étteremben című versben megelőlegezte a történelmi kérdések költészetté emelését. Az Édent című vers pedig az ideális állapotból való kitaszítottság lélektanát rajzolta meg. Egyértelművé tette a szabadvershez, a prózavershez való vonzalmát, mely költészetének jellemző vonása lett, akárcsak a már publikált versek némelyikének bővítése, átdolgozása.

Az Egy arc módosulásai (1976) című kötet verseiben egy tíz évvel korábban megélt szerelem köré szövődő emlékek uralkodtak. Először ebben nyert költői kifejezést, hogy miként változik az arc aszerint, hogy az emlékező hol tart a múló időben. Az Éden vermei (1985) című kötetben az első szerelem témáját folytatta, megkísérelve annak lírai beteljesítését.

A költő szerint az emlék „fegyver”, „védelem” a halállal szemben. Emlékek nélkül nincsenek idősíkok, „s már életünkben halottak lennénk”. Az emlék jelenében ott van az idő múlása. A Hanyatt (1978) című kötet a fotókat, festményeket nézegető Dobai-novellahősök kedvenc testhelyzetére is utalt. Értelmezhető akár önéletrajzi kirakós játékként. A jelen idő tulajdonképpen csak akkor érdekes, ha annak ürügyén eltávolodhat a múltba, miként azt képzelőereje révén következetesen megtette Versek egy elnémult klavírra (2002), Ma könnyebb, Holnap messzebb (2003), Barth hadapród, becsületszavamra visszatér a nyár (2005) című köteteiben.

Az Önmúltszázad (1997) Kihűlt harangok című versének első sora „Életünk legtisztább állapota: / a búcsú”, amelyet új és új vonatkozásban mélyített el különböző életsorsok, helyzetek felidézésekor. Dobai Péter szerint a búcsúzásból fakad az emlékek genezise és a búcsú a megváltó-emlékező-megőrzés igényével is lehetséges. Ezt az Emlékek jövőidőben (2008) és az Emlék az ember (2011) című köteteiben számos asszociatív, fénykép- és mozgóképszerű leíró, elbeszélő elemmel gazdagított emlékezőverssel szemléltette.

Tudatosan „hangolta újra” korábbi verseit, kiemelte azokat az eredeti környezetükből és néhol drasztikusan hozzájuk nyúlva, így új formában mondhatta el a régi üzenetet.

Az egyre önkifejezőbb ismétlések és átdolgozások egyik szemléletes példája az, ahogyan például Krúdy Gyula alakját szerepeltette és önarcképpé tette. Az először az Önmúltszázadban, majd az Emlék az emberben újfent megtalálható Találkozás című versben párbeszédet folytat az íróval, óbudai és ferencvárosi múltjának rokonlelkével. Mialatt tájékoztatja Krúdyt a 20. századi magyar történelem tragikus fordulatairól, az író reakcióiban, monológjaiban felfedezhetők Dobai Péter ontológiai gondolatai az elmúlásról. Lírai énjét alig mozdította el múltidéző helyzetéből, ahová az 1994-ben megjelent Vitorlák emléke (1979–1993) című kötete révén lehorgonyzott.

Dobai Péter prózáiban is fényképek és kimerevített életpillanatok „erőterében” indította el az emlékezés és a gondolkozás asszociatív áramlatát.

Első novelláskötete, a Játék a szobákkal (1976) főhősei általában önellentmondásba bonyolódó, tékozló értelmiségi férfiak voltak. Nosztalgikus természetük rokonítható a BBS-ben készült Archaikus torzó gyári segédmunkáséval, aki fizikumát az akkoriban ritkaságnak számító testépítéssel edzette, gondolkodását pedig klasszikus filozófusok olvasásával gyarapította, tehát szembe ment az ún. „szocialista realista” hétköznapok magatartásformáival. A beszűkült életű, múltba révedő, véletlen nemi aktussal felelőtlenül kísérletező, saját krízisüket tovább mélyítő karakterek önarcképszerűsége leginkább a kötet Imago novellájában érvényesült.

A társadalommal szemben élni akaró, a közösségből kilépő hősök tragikus volta még hangsúlyosabbá vált a Sakktábla két figurával (1978) című kötetben: a Tető című novella építész hőse, Kubinyi képzeletben felépítette utópisztikus városát, amelynek saját tudatában lévő kapuját csakis mélybe zuhanva léphette át, a Férfi című novella rossz közérzetű hőse pedig anélkül sétált ki meztelenül a Gellért fürdő gőzkamrájából, hogy ezt észrevette volna, mialatt azon töprengett, miként szabaduljon szorongató házasságából. A cselekmények szerkesztése filmszerű, a karakterek valósághű megformálását a képszerű leírások és a párbeszédek mellett a monológok, az önmagyarázatok mentális játéka teljesítette ki. Ettől mind témájában, mind stílusában eltért a Hazám a városban című ciklus, amelyben Dobai Péter a számára legkedvesebb, prózáiban is gyakran leírt budapesti köztereket (Harminckettesek tere, Mária Terézia tér – korábban Horváth Mihály tér, Bakáts tér, Boráros tér, Kálvin tér, Gellért tér, Dimitrov tér, Budapest gyomra – Nagycsarnok, Egy templom a Duna partján. Térterápia) dokumentálta fotográfus módjára, képcentrikus leírásokkal és bőséges kortörténeti információval.

Személyes emlékek prózai tükörcserepeiből szerkesztette meg az 1964–Sziget (1977) című könyvet, amelyben saját naplóinak felhasználásával a szabadság metaforáiként mutatta be a tengereket, a kikötőket és Kubát. Emellett nosztalgiával gondolt vissza egykori matróz-filozófus-nehézatléta voltának helyszínei mellett elmúlt strandokra, kikötőkre, érzelmi viszonyokra, különösképpen az Egy arc módosulásaiban is bemutatott szerelmére.

A rossz közérzetű, kiábrándult, a küzdelmet egyetlen lehetséges életformának tekintő férfiak történelmi regények hőseiként tértek vissza.

Első regénye, a Csontmolnárok (1974) a 19. századi emigráns forradalmár értelmiségiek törökországi arcképe, élükön az iszlám hitre áttérő Bem tábornokkal. A forradalom bukását az emigránsok emlékeiből, monológjaiból, beszélgetéseiből körvonalazta. A kérdés, hogy miért nem volt folytatható a forradalom, a szabadságharc, nemcsak 1848–49-re, hanem ötvenhatra is vonatkozott. A regényben Bem megjósolta az utcaharcokat mint az elkövetkezendő forradalmak jellemzőit.

Az 1859-ben játszódó Vadon (1982) című nagyregényben (amelynek második felét András Ferenc megfilmesítette 1988-ban) Batiszy Kristóf százados egy új, speciális katonatípust képviselt, a szabadságharcosból lett hivatásos forradalmárt, a gerillát. A Somogy vadonjaiba betörő előőrse azonban hiába várt a Kossuth, Klapka, Teleki által szorgalmazott Magyar Légióra, így magára hagyottan nézett szembe az osztrák katonasággal és a vármegye pandúrjaival.

Dobai Péter a Csontmolnárok és a Vadon „folytatásaként” elképzelt Túlélő, majd Az utolsó őszi tutajok munkacímű regényben Vajda János életét írta volna meg 1848–49 és a Millennium között. A cselekménynek azonban csak a Makk Károlynak szánt forgatókönyv-változata valósult meg. (Akkoriban közreműködött Huszárik Zoltán Csontváry és Bódy Gábor Psyché című filmjének megírásában.) Vajda János alakja azonban visszatért Dobai Péter költészetében (Az idő fájdalomból van; „Van fájdalom a gondolatban”; Castrum doloris, A fájdalom erődje), illetve a Párbaj tükörben címmel összegyűjtött novelláskötetben (Vajda János őszvégi csapásain, A vadász, Az utolsó őszi tutajokkal).

A Csontváry bemutatása után Dobai Péter folyamatosan kapott felkéréseket rendezőktől forgatókönyvek elkészítésére. Némelyik folytatta vagy előkészítette regényeit: a Tartozó élet (1975), a Rosszemberek (1979), a Lavina (1980), a Háromszögtan (1983), az Ív (1988), a Lendkerék (1989) eredetileg forgatókönyvek voltak.

Forgatókönyvíróként nemzetközi hírnevet szerzett magának azáltal, hogy Klaus Mann regényéből nagyformátumú filmcselekményt írt Szabó István rendezőnek. Az Oscar-díjas Mephistóért 1981-ben Cannes-ban megkapta Az év legjobb forgatókönyve díjat, 1982-ben pedig Cinema Narrativa-díjjal ismerték el Agrigentóban. Ez további nemzetközi koprodukciós felkéréseket eredményezett (Der Verdacht: F. Dürrenmatt, 1985; Budavár visszavívása: A. D. 1686, 1986; Rembrandt van Rijn, 1992; Amrita Sher-Gil, 2001), a Szabó Istvánnal való közös munka folytatásaképpen pedig elkészült a Redl ezredes (1985) és a Hanussen (1988) című film.

A birodalom ezredese (1985) című nagyregény Dobai Péter addigi stílusjegyeinek, írástechnikai módszereinek, kiérlelt lírájának, történelemszemléletének összegzése volt. A kamera mozgását utánzó, egyik jelenetről a másikra ugró szerkezet, a harcászati, politikai, esztétikai tartalmú szecessziós mondatok, az Alfred Redl ezredes közérzetét javító „térterápia”, a kedvenc közterek, templomok leírása, a „tartozó-tékozló” életérzés, a „még egyszer élni” eszménye, a tükörképek, álarcok, maszkok funkciója, „a dolgok nem fejeződnek be azáltal, hogy megszűnnek történni” ars poeticája mind a regény mozgatórugóivá váltak. Alapcselekményét Dobai Péter előbb forgatókönyvként írta meg, amelyből a Redl ezredes című film készült. A regényben számos kérdőjelet rajzolt a biztosnak tűnő történelmi tények mellé (pl. „Redl megakadályozhatta volna a szarajevói merényletet”). Az újraírt karakter egy képzelt alak, akinek természete számos tekintetben eltért a valós történelmi személytől. Dobai Péter Redl öngyilkosságát tulajdonképpen az Osztrák–Magyar Monarchia hattyúdalának tekinti. A regényben erősebben megformált lett a Kubinyi-testvérpár alakja, különösképpen Kataliné. Az ezredes Kubinyi Katalin bárónő iránti tartózkodó viselkedése egészen mély, szerető érzéseket sejtet. Többről lehet itt szó, mint a férfi és nő közötti kapcsolatban kibontakozó érzelmi viszonyokról, sokkal inkább valamiféle bajtársias összetartozásról, amelyet a felbomló félben lévő birodalom iránti hűség még inkább összekovácsolt.

A forgatókönyvírás gyakorlata, Pasolini alakja, a mozgókép lingvisztikus megközelítése egyformán visszatérő témája maradt Dobai Péternek. Az e témakörökben folyóiratokban korábban publikált munkáit (A képi és fogalmi jelentések összefüggései; Nyelv és film, a filmi formálás és a nyelvi rendszer összefüggései; Kép és szó – A képi mozzanat a verbális kifejezésben: megszemélyesítés, metafora, metonymia; Nyelv, kép, megnyilvánulás) a Pier Paolo Pasolini munkásságáról való értekezéseivel és lírai reflexióival (pl. Pasolini hamvai) együtt az Angyali agresszió (2002) című kötetében válogatta csokorba.

A 2010-ben megjelent Latin lélegzet is tematikus kötet, Dobai Péter ezúttal Itáliához kapcsolódó verseit szerkesztette egybe. Ihletői a felesége, dr. Máté Mária római és firenzei utcákat, tereket, műemlékeket megörökítő fotói voltak. A fotók „erőterét” híven tükröző versekben megmutatkozott a templomok, bazilikák, harangtornyok, kupolák, szökőkutas terek, szobros palotaudvarok, szűk sikátorok mögötti antik Itália, az „ősi Róma-egész, amely a csodálatos, sugárzó részeket összefogja, egybeveszi és egyben-tartja”.

Belvedere (2014) című kötetében új, erőteljes motívum az internátusban töltött gyermekkori évek és az édesanya szeretetének hiánya miatti számonkérés, a szembenézés az árván hagyottság tudatával. Ehhez mérhető negatív érzelmekkel sohasem szólt édesanyjáról, már nem megbocsátó szeretettel közelített hozzá, ahogyan a Kilovaglás egy őszi erődből című kötetben. A „harcos és győztes idegennek”, „Evangelista lázadónak” tekintett Albert Camus születésének századik évfordulójára írott vers tisztasága a korábbi „leonardóian sokszínű” Pier Paolo Pasolini-ciklusával egyenértékű.

A Voltam élni (2017) című versválogatás címlapjára a szerző egyik kedvenc festője, Caspar David Friedrich Vitorláson című képe került. Ez talán az ifjan kitűzött életcélok és alkotói programok elvégzése utáni hazatérés iránti vágy kifejezése, de lehet az út folytatásának reménye is.

Fontosabb díjak, elismerések:

1973 – Irodalmi Alap nívódíj

1975 – Magvető Könyvkiadó Nívódíja

1976 – József Attila-díj

1981 – Az év legjobb forgatókönyve (Cannes)

1982 – Cinema Narrativa-díj

1983 – Filmkritikusok díja

1990 – Balázs Béla-díj

2000 – a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj

2001 – MAOE (Magyar Alkotók Országos Egyesülete) alkotói nagydíja

2001 – Ferencváros díszpolgára

2004 – a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje

2014 – Kossuth-díj

2014 – a Nemzet Művésze

2022 – Prima Primissima-díj

Az életrajzot Borbély László írta.