Déry Tibor: Életrajz | Digitális Irodalmi Akadémia

Déry Tibor (Budapest, 1894. október 18. – Budapest, 1977. augusztus 18.)

Kossuth-díjas író, költő. A Digitális Irodalmi Akadémia 2016-ban posztumusz tagjává választotta.

1894. október 18-án született Budapesten asszimilálódott zsidó nagypolgári családban. Apja Déry Károly (1843–1919) ügyvéd, anyja az osztrák Rosenberg Ernestin (1863–1958). Egy testvére volt, a Georginak (Zsorzsinak) becézett György (1904–1944?), akiről felnőttkorukban derült ki, hogy féltestvér: más apától született. Déry öt- és kilencéves kora között lábának csonttuberkolózisa miatt külföldi szanatóriumokban feküdt. Iskoláit a fővárosban végezte, az elemi után kereskedelmi középiskolába (korabeli megnevezésével „akadémiába”) járt, majd egy évig a svájci Sankt Gallenben tanult nyelveket. Innen hazatérve, 1913-ban anyai nagybátyja faipari nagyvállalatához, a Nasici Tanningyár és Gőzfűrész Rt.-hez került hivatalnoknak. 1917-ben jelent meg első írása, a Lia című kisregény. 1918-ban sztrájkot szervezett a gyár munkásai között, emiatt nagybátyja elbocsátotta, így elveszítette katonai mentességét, és be kellett vonulnia. Lábsérülése miatt a frontra nem vezényelték ki, szolgálatát irodai munkával töltötte ki. Már hivatalnoki ideje óta rokonszenvezett a háborúellenes, pacifista és baloldali mozgalmakkal; egész életében szocialistának vallotta magát.

A Tanácsköztársaság idején belépett a kommunista pártba, megválasztották az Írói Választmány tagjának, de politikai munkát nem végzett. Apja a tulajdonát képező Wesselényi utcai házuk államosítása miatt 76 évesen öngyilkos lett. Déry ekkor családjával együtt elhagyta Budapestet. 1920-ban összeházasodott a katonai szolgálat alatt megismert, polgári származású Pfeiffer Olgával (1896–?), és együtt emigrációba vonultak. Elsőként Bécsben telepedtek le. Első kötetei is itt jelentek meg (A két nővér, A kéthangú kiáltás, Ló, búza, ember). Déry a hazai lapok (elsősorban a Nyugat) mellett emigráns napilapokban és folyóiratokban (Bécsi Magyar Újság, Ma, Panoráma) és a bécsi, német nyelvű Sturmban is publikált verset, novellát és esszéket is. Később a bajorországi Feldafingban, majd 1924–1926 között Párizsban éltek, itt Déry alkalmi munkákból tartotta fenn magát (hosszabb időre bélyegkereskedő lett); alig publikált. Az emigráció idején épültek ki kapcsolatai a magyar és nemzetközi avantgárd szerzőkkel és mozgalmakkal. Kártya- és egyéb adósságok miatt elhagyták Párizst. 1926-ban fél évet Perugiában töltöttek, majd hazatértek Budapestre.

1928-tól viszonya volt Karinthy Frigyesné Böhm Arankával. Elvált Pfeiffer Olgától. Ezután ismét hosszabb időt töltött külföldön: 1928-ban Olaszország, 1929-ben Prága az úti cél, 1930–31-ben pedig – a Böhm Aranka-viszony megszűnése után – a skandináv országok. 1931 októberétől 1932 végéig Berlinben élt, hírlapi fotósként és újságíróként dolgozott, közben a kommunista mozgalomban tevékenykedett. Budapesten keresztül Jugoszláviába, Dubrovnikba ment, majd 1933-tól ismét Bécsben élt, ahol a baloldali munkások oldalán részt vett az 1934. februári polgárháborúban. Az osztrák rendőrség nyomozott utána, az illegális kommunista párt pedig megszakította vele a kapcsolatot. Emiatt augusztusban hazatért, majd ősszel Mallorca szigetére utazott. 1935 nyarán költözött vissza, immár véglegesen, Budapestre. 1937-ben több hónapos erdélyi utazást tett. Regényfordításokból és alkalmi írásokból élt, amelyek gyakran mások neve alatt jelentek meg. Lefordította André Gide Utazásom Szovjetunióban című – inkább szovjetellenes – könyvét, emiatt 1938 végén kéthónapi fogházbüntetésre ítélték.

1941-ben ismerte meg a munkásszármazású Oravecz Paula írónőt (1903–1990), akivel 1946-ban összeházasodtak. A német megszállás után nem vonult a gettóba, anyjával együtt bujkált. Öccse nem tért vissza Auschwitzból. A háború után sok, korábban politikai okokból kiadatlan műve jelent meg; ezek közül legfontosabb A befejezetlen mondat. 1945-ben ismét belépett a kommunista pártba, a koalíciós években és később is a párt híve volt. A politikai vezetés részéről elismert írónak számított, de gyakran voltak nagy vitáik és konfliktusaik is. 1946-ban egy jótékonysági akció keretében néhány hetet Svájcban töltött. 1948-ban megkapta az akkor először kiosztott Kossuth-díjat (Füst Milánnal megosztva). A Rajk-perről tudósítást írt, ám azt – mivel nem egyezett mindenben a pártnarratívával – nem közölték. A Felelet ellen maga Révai József intézett támadást 1952-ben, a regény második kötetének átírását követelte Dérytől, aki azonban ezt megtagadta, és nem is folytatta a négykötetesre tervezett művet. Egyre távolabbra sodródott a hivatalos irodalom köreitől. 1953 júniusától Nagy Imre reformjainak feltétlen híve, a miniszterelnök bukása után közeli barátokká váltak. 1955-ben a Petőfi Körben elmondott beszéde miatt kizárták a pártból.

1954-ben elvált Oravecz Paulától. 1955-ben feleségül vette Kunsági (Hullmann) Mária Erzsébet színésznőt (1919–1979), akivel 1953-ban ismerték meg egymást.

Támogatta a forradalmat, és még az év végén is a szovjetellenes tiltakozások, sztrájkok híve volt, emiatt 1957-ben letartóztatták. A hírre, hogy koncepciós perben halálra akarják ítélni, nemzetközi tiltakozás indult, és végül kilenc év börtönre ítélték. Büntetése letöltése idején, 1958-ban halt meg édesanyja. A börtönben született többek között G. A. úr X.-ben című regénye. 1960 elején amnesztiával szabadult, majd 1963-tól ismét publikálhatott. Szocialistának tartotta magát, de nem volt a rendszer híve, ugyanakkor ellenzéki szerepre sem vágyott. Nem emelte fel szavát a pártállam ellen, így ünnepelt íróvá válhatott. A kanonizáció részeként 1971-ben megindult életműsorozata, ám több írását is cenzúrázták, az 1956-ra vonatkozó részeket törölték. Művei külföldi sikerei folytán rengeteg utazást tehetett Európa országaiban. 1965-ben feleségével házat vásároltak a Balatonfüredhez tartozó Tamáshegyen, és idejük nagy részét ott töltötték.

Nyolcvankét évesen halt meg Budapesten 1977. augusztus 18-án.

Irodalmi pályakezdése kettős hatást mutat: a klasszikus modernség és az avantgárd irányzatok egyszerre hatottak rá (noha ezek sosem voltak egymással versengő vagy egymást kizáró elköteleződések). Nem csak poétikailag, de az irodalmi intézményrendszer tereit tekintve is: első alkotói korszakában a Nyugat köréhez, szerzőihez és a (magyar és nemzetközi) avantgárd szellemi erőteréhez is szoros szálak fűzték. Korai műveit időskorában szigorúan elutasította, életműsorozatába nem vette fel.

Első kisregénye, a Lia (1917) is szecessziós és lélektani realistának nevezhető eljárásokat vegyít felforgató belső monológokkal és többirányú narráció váltakoztatásával. Déry ezt az Érdekes Újság regénypályázatára küldte be, második díjat nyert vele, és Osvát Ernő zsűritagként felfigyelt rá. Miután a versenyt meghirdető lap nem kívánta közölni a művet, Osvát hozta le a Nyugatban. A novella miatt az ügyészség sajtópert indított szeméremsértés vádjával; a kiszabott pénzbüntetést a Nyugat állta. A Lia után naturalisztikus, olykor szociografikus igényű novellákkal jelentkezett (például A két nővér, Ellopott élet). A kéthangú kiáltás című regény (1918, kötetben 1921) a frontról hazatért katona skizofréniájának bemutatásával programadó módon egyesíti a realista szemléletmódot a kísérletező prózapoétikai eljárásokkal, ám a mű nem mentes a politikai didaxistól.

Az 1920-as évekbeli műveiben – politikai nézeteitől nem függetlenül – az avantgárd szövegalakítási módok kerültek előtérbe, de Déry folyamatosan olyan poétikára törekedett műveiben, amely – a Kassák-féle „konstruktivizmust” elvetve vagy tudatosan továbbfejlesztve – formai kísérletezéseivel politikai és társadalmi problémákat a legmegfelelőbben tud megragadni. Ebben az évtizedben szinte kizárólag verseket és drámákat írt, amelyek a szimbolizmust és a klasszikus modernséget elutasítják, és amelyek – más hatások (például a Füst Milán-i szabadvers) mellett – az avantgárd irányzatok közül expresszionizmussal, majd (főként az évtized második felében) a szürrealizmussal rokoníthatók. Utóbbira példa Az óriáscsecsemő című dráma (1926), amelyet a mai napig az európai szürrealista színház egyik legkiemelkedőbb műveként tartanak számon. Országúton (korábbi címe: Alkonyodik, a bárányok elvéreznek) című műve is a szürrealista regénypoétikák előfutárának tekinthető. Az ámokfutó című kollázs-szövege (1922) pedig az egyik legkorábbi és legjelentősebb magyar dadaista mű.

Életművében az 1930-as években ismét a prózaírás került előtérbe, immár véglegesen lezárva az életmű lírai oldalát. Ezzel együtt művei fokozatosan eltávolodtak az avantgárd poétikáktól, és a klasszikus modernista, valamint a realista szövegalakítási módok felé tájékozódtak, ám politikai (sokszor agitatív) célkitűzések nem halványultak el. Ennek az irányzatnak – a számos ekkor keletkezett elbeszélés mellett – a legjelentősebb alkotásai a Szemtől szembe novellaciklus (1933) és az 1933–38 között írt A befejezetlen mondat című társadalmi nagyregény, amely csak 1947-ben jelent meg. A regény befejezése után Déry hét évig nem alkotott, a második világháború éveiből kizárólag álnéven írott ponyvaregényei ismertek.

A háború utáni regényei A befejezetlen mondat összetett poétikájának realista eljárásait folytatják. A négykötetesre tervezett, de két rész után félbemaradt Felelet című regény ismét a háború előtti társadalom rétegzettségét kívánta ábrázolni (Lukács György tanácsai alapján). A művet a hivatalos kultúrpolitika (Révai József) részéről ért ideológiai támadások miatt Déry nem folytatta. A 40-es évek végének drámai kísérletei után az 50-es években egy szociográfiagyűjtemény (Hazáról, emberekről, 1954) és egy háborús memoár (Emlékek az alvilágból, 1954) mellett elsősorban novellákat és elbeszéléseket publikált (Simon Menyhért születése, A téglafal mögött, Niki, Szerelem, Vidám temetés, Számadás). 1963-ban jelent meg Szerelem című elbeszéléskötete.

A hatvanas évek regényeire – a realisztikus-agitatív tendenciák elsőbbségén túllépve – történetfilozófiai tájékozódás, bölcseleti érdeklődés és parabolisztikus látásmód jellemző. A börtönben született, majd 1964-ben jelenhetett meg az életmű egyik csúcsteljesítményének tartott G. A. úr X.-ben című disztópikus-szatirikus társadalomkritikai regénye. A kiközösítő (1965) a történelmi regények allegorikus eszközeivel nyúl hasonló, politikai, társadalmi és erkölcsi kérdésekhez, míg a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról a riportirodalom fogásait és a sűrű motívumkészletet használja társadalomkritikájához.

Ítélet nincs című, monumentális önéletrajzi munkájában (1969) nem csak pályatársairól és egykori közeli ismerőseiről (Tóth Árpád, Füst Milán, József Attila, Bőhm Aranka stb.) emlékezik meg, de teljes életével és írói életművével kíván számot vetni, miközben az önéletrajzhoz kapcsolódó összes hagyományos elvárásnak (a címben is jelölt) leépítésével valójában az egyértelmű ítéletalkotásnak és az önéletrajz műfajának is a lehetetlenségét állítja.

Műveinek – hivatalos és általános – megítélése sosem volt mentes a politikailag aktualizáló olvasásmódok hatásaitól. A Déry-életmű filológiai feldolgozása (levelezések, dokumentumok, cenzúrázott szövegek stb. megjelentetése) után viszont mára megnyílt a lehetőség a korábbinál jóval árnyaltabb kép kialakítására.

Fontosabb díjak, elismerések:

1947 – Baumgarten-díj

1948 – Kossuth-díj

Az életrajzot Melhardt Gergő írta.