Bodor Béla: Életrajz

Bodor Béla (Budapest, 1954. február 24. – Budapest, 2010. augusztus 10.)

József Attila-díjas költő, prózaíró, esszéista, kritikus, irodalomtörténész, képzőművész. A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én posztumusz tagjává választotta.

*

1954. február 24-én született Budapesten, Rákosligeten. Anyai ágon a honfoglaló Keszi törzsből származó kiscsoltói Ragályi család leszármazottja, őseiről az 1200-as évek óta vannak adatok, felmenői az utóbbi évszázadokban többnyire király- (Habsburg-) párti jogászok voltak. Anyai nagyapja, szakítva a hagyománnyal, baloldali gondolkodású és műszaki érdeklődésű emberként előbb a Weiss Manfréd, majd 1949-ig a Főváros alkalmazottja, végül a Vörös Csillag Traktorgyár kísérleti csoportját vezette, onnan ment nyugdíjba. Apja felmenői korán elveszítették a nemességüket, valószínűleg Erdélyből származtak át Magyarországra, aztán több nemzedékük is Ráckevén élt. Felmenőik közé sorolták a margitszigeti zenélő kutat építő Bodor Pétert. Hajómalmuk volt, az egyik párizsi cukrászati norma ma is nyilvántartja a Bodor-féle lisztet. Apai nagyapja a Magyarország nevű vontatógőzös kapitánya volt, és Újpesten élt. Egy hajóbaleset következtében váratlanul meghalt, ezért fiának, Bodor Károlynak, aki közgazdász egyetemista és főiskolai világbajnok evezős volt, ott kellett hagynia az egyetemet, hogy a családot eltartsa. A II. világháborúban megjárta a Don-kanyart, hazajött, de Pesten orosz fogságba esett, és csak 1949-ben került ismét haza, ám addigra felesége újraházasodott. Egy vasöntödében dolgozott művezetőként, és szabad idejében a vállalati kézilabdacsapatnál edzősködött, ahol megismerkedett a jóval fiatalabb, részletszerkesztő Ragályi Mária Teklával. Egy közös gyermekük született, Bodor Béla. Rákosligeten együtt lakott a „nagycsalád”, négy nemzedék. A gyermek Bodor Bélával leginkább dédnagynénje, Nürnberger Hermina foglalkozott, akinek csodálatos kézügyessége mind a képzőművészetben, mind a költészetben nagy hatással volt rá. Cérnanyulai a verseiben is visszatérnek. Az evezőssportok és a túrázás iránti szeretetét édesapjától örökölte. A Nevek születése című verses kötetében nagyrészt rákosligeti, gyermekkori élményeit dolgozta fel.

Bodor Béla fiatal kamaszként különböző középiskolákba járt, geológiai és mezőgazdasági technikumba is, ahonnan széleskörű természettudományos érdeklődést hozott magával, miközben többször is kicsapták, nem tűrhetvén a korszak zárt intézményi rendszerét. Levelező tagozaton érettségizett, majd beállt segédmunkásnak, ami mellett korrepetált, elsősorban zenészeket matematikából, akiknek szükségük volt érettségire a továbbtanulásukhoz vagy zenei ösztöndíjukhoz. 2009-ig minden évben kitöltötte a matematika érettségit, hogy megnyugtassa magát: formális-logikai gondolkodása nem kopott meg. Már tizenkét éves korától zenélt, 1975-ig több rock- és dzsesszegyüttesben játszott. Volt könyvesbolti eladó, a Zeneműkiadónál grafikusként is dolgozott. 1973-ban ismerkedett meg Tunyogi Erzsébettel, aki a felesége lesz. 1979-ben rendezte legnagyobb önálló kiállítását festményeiből, grafikáiból, montázsaiból. A zenélés és a képzőművészet után jutott el az íráshoz. Egyetemre nem járt, autodidakta módon költőnek készült, verseit a korszak számos irodalmi lapjának elküldte, sokáig sikertelenül. Erről a pezsgő, avantgárd művész közösségről szól a jelentős részben önéletrajzi ihletésű regénye, a Városablak. Ismerősei inkább grafikusnak és zenésznek tartják, mint költőnek, pedig elmondása szerint már 3-4 évesen verseket, történeteket diktált akkor nyolcvanéves dédnagynénjének: ezekkel összegyűjtött verseskötetének Leletek című fejezetében találkozhatunk. Kőrössi P. József küldi el első elfogadásra kerülő verseit az ELTE BTK irodalmi-művészeti periodikája, a Jelenlét számára, ahol 1984-ben meg is jelentek, majd 1986-ban A költészet másnapja antológia közli a verseit. 1988-ban – Bella István jóvoltából – versei jelennek meg az Élet és Irodalomban, és Saint Francis experience című egyfelvonásosa elnyeri a drámapályázat első díját. 1989-ben első verses kötete – Dallamos fekvésváltó gyakorlatok, amelyet több, addigra elkészült, de kiadást nem ért verses kötetéből állított össze – is napvilágot lát. Innentől kezdve rendszeresen jelennek meg írásai a 2000, a 84-es kijárat, az Alföld, a Beszélő, az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenlét, a Jelenkor, a Kelet-Nyugat, a Kortárs, a Palócföld, a Polisz és más folyóiratokban. Az Aki utoljára nevet, A költészet másnapja, a »Már nem sajog« – József Attila legszebb öregkori versei és a Szép versek antológiák, valamint az ATV, az MTV1 és a TV4 képes és a Magyar Rádió Magyar Írás, Fiók és Első közlés című hangos folyóiratok szintén rendszeresen közlik. 1991-ben az Élet és Irodalom kritikai rovatának munkatársa lesz, munkabírásáról sokat elárul, hogy ebben az évben nyolcvanhét hosszabb-rövidebb kritikát jelentet meg, és közben novellákat, verseket is ír. 1995–96-ban rovatvezető lesz az ÉS-nél. Állandó szerzője volt a litera.hu irodalmi portálnak.

1991-ben a Holmi novellapályázatán, 1992-ben kritikapályázatán, 2002-ben pedig a Magyar Rádió hangjáték-pályázatán nyert díjat. Egy esszéje 1994-ben a Madách-pályázat, egy másik 1995-ben az Ady Társaság pályázatának első díját kapja. Munkásságát Déry Tibor-díjjal és József Attila-díjjal ismerték el.

Így vallott magáról: „Voltam raktári segédmunkás és kottagrafikus, eladó és fűnyírógép-kezelő; dolgoztam olajfúrásnál, vasöntödében, termelőszövetkezetben, nyomdában, szobrászműhelyben, temetőben és könyvesboltban. Rajzolok, festek, készítek montázsokat és kisplasztikákat. Doboltam rock- és dzsesszzenekarban, húros, fúvós- és ütőhangszereken játszottam alkalmi együttesekben és szólóban, írtam dalokat, előadási darabokat, kísérőzenét, és természetesen írok szépprózát, esszét, színpadi műveket, verset.”

Pártfogó volt és mentor. Lelkesen támogatta a kirekesztetteket, az egzisztenciájukat vesztetteket és a fiatalokat. A 70-es években a pomázi Pszichiátriai betegek otthona művésztelepén élők mellett voltak élettársával önkéntes segítők, némelyeket rövidebb-hosszabb időre magukhoz is vettek, hogy így is segítsék a reintegrációjukat.

1973-tól haláláig élt együtt Tunyogi Erzsébet (1954. 03. 14. – 2019. 12. 06.) konduktorral, a Tunyogi Gyógyító Játékterápia megalkotójával. Egy lányuk született, Bodor Emese Réka. 1996-tól, Magyarországon a második férfiként élt az apasági GYES lehetőségével. Kézügyességét és műszaki érzékét a családdal kapcsolatban is számos esetben kamatoztatta. A Tunyogi Gyógyító Játszóház Alapítvány induló eszközparkját feleségével közösen tervezték, és ő készítette el. Számos játékot alkotott halmozottan sérült kisgyermekek részére.

Saját kérésére a DIA-n sem teszi közzé a majd 280 receptből álló szakácskönyvét, mert nem szerette volna, ha „a híres szakácskönyvíró újabb verseskötetéről” beszélnének. Gazdagon díszített hidegtáljai a közel 30 éven át tartó „péntekek” – irodalmi és képzőművészeti szalonok – fontos kellékei voltak. Vallotta, hogy az ember élete véges, az ételek száma viszont végtelen, így feljegyzett ugyan egy-egy receptet, de nagyon ritkán ismételte meg ugyanazokat az ételeket. A főzést is az ízek és formák harmóniáján alapuló, kreatív, művészeti tevékenységnek tekintette.

Haláláig dolgozott, 2010. július 6-án még arról értesítette a Holmi szerkesztőségét, hogy dolgozik egy Takács Zsuzsa-kritikán. A DIA-n Takács Zsuzsa szakértője volt, halála napján még javította a róla szóló, befejezetlen monográfiáját.

Életének 56. évében, hosszú betegség után érte a halál, 2010. augusztus 10-én. A búcsúszertartást augusztus 31-én, a Fiumei úti sírkertben tartották. A család kérésére Turczi István, a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnöke, a Parnasszus főszerkesztője, valamint Térey János, Széky János, Valachi Anna és Kukorelly Endre búcsúztatták.

Tagságai

Szépírók Társasága, Magyar Írószövetség, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete.

A Digitális Irodalmi Akadémia 2020. június 4-én választotta posztumusz tagjává.

Fontosabb díjak, elismerések:

1988 – JAK drámapályázat 1. díj

1989 – JAK-ösztöndíj

1991 – Holmi novellapályázat 3. díj

1992 – Holmi kritikapályázat 3. díj

1994 – Madách-pályázat 1. díj

1995 – Ady-pályázat 1. díj

1997 – Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány ösztöndíja

1999 – Soros-ösztöndíj

2000 – Déry Tibor-jutalom

2007 – József Attila-díj

2008 – Pro Literatura díj

Bodor Béla-díj

Emlékére a Bodor Béla-díjat 2013 végén alapította felesége, Tunyogi Erzsébet, és lánya, Bodor Emese. A mindig Bodor Béla születésnapjához, február 24-éhez közeli napon átadott irodalmi díj célja, hogy elismerje az egyedi hangvételű, önálló gondolatokat megfogalmazó, 35 év alatti kritikusokat. A család által felkért szakmai kuratórium (Kemény István, Margócsy István, Németh Gábor, Szilágyi Zsófia) döntése alapján az első kitüntetett 2014-ben Lengyel Imre Zsolt, aztán 2015-ben Zelei Dávid, 2016-ban Sipos Balázs, 2018 pedig Balajthy Ágnes volt.

Az életrajzot Tomaji Attila írta.