Vasy Géza: Életrajz

Budapesten született 1942. január 28-án, értelmiségi családban. 1960-ban érettségizett a József Attila Gimnáziumban. Felvételt nyert a bölcsészkarra, ezt azonban, származása miatt, érvénytelenítették. Laboránsként dolgozott, két évig a BME Gépészmérnöki Karának hallgatója volt, majd könyvesbolti eladó lett. Sorkatonai szolgálat után, 1964 és 1969 között végezte el az ELTE BTK magyar–könyvtár szakát. Ezután az intézmény Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, később docense. Jelenleg nyugdíjas. A doktori címet 1974-ben, a PhD fokozatot 1997-ben szerezte meg. 2003–2006 között Széchenyi István Ösztöndíjban részesül.

1967-ben kötött házasságot Kuna Margittal. Három gyermekük született: András (1969), Benedek (1971), Júlia (1975).

Tanári munkája mellett volt a Magyar Ifjúság irodalmi szerkesztője (1971–1974), az ELTE kulturális intézményeinek igazgatója (1981–1987), az Egyetemi Színpad igazgatója (1987–1992), az Eötvös Kiadó irodalmi vezetője (1988–1989).

Az irodalmi életben számos társadalmi feladatot látott el: a Magyar Írószövetség KISZ-titkára (1972–1977), a József Attila Kör vezetőségi tagja (1973–1977), a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának vezetőségi tagja (1974–1982), a Móricz Zsigmond Ösztöndíj bíráló bizottságának tagja (1974–1982), az Írók Szakszervezetének alapító elnökségi tagja (1987–1997), az Írók Alapítványa kuratóriumának titkára (1997–), a Magyar Írószövetség kritikai szakosztályának vezetőségi tagja (1993-tól), a Választmány tagja (1997-től), az Elnökség tagja (2001-től). 2004–2006 között a Tokaji Írótábor Kuratóriumának elnöke. A Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának tagja (2001–2004), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Irodalmi tagozata segélyezési bizottságának elnöke (2005–).

2007 szeptemberétől egy cikluson át a Magyar Írószövetség elnöke; 2010 novemberétől elnökségi tagja.

Kritikákat, tanulmányokat 1967 óta publikál. 18 önálló könyve jelent meg (monográfia, tanulmány, esszé, kritika), társszerzője mintegy 30 kötetnek. Több antológiát szerkesztett. Középiskolai irodalomtankönyvek, oktatási segédkönyvek szerzője.

Kitüntetései:

József Attila-díj (1995), Arany János-díj (2002), Magyar felsőoktatásért emlékplakett (2002)


 

A Digitális Irodalmi Akadémia Ágh István-, Sánta Ferenc-szakértője 1998-tól, Bertha Bulcsu- és Illyés Gyula-szakértő 1999-től, Nagy László-szakértő 2000-től, Kormos István-szakértő 2001-től, Marsall László- és Utassy József-szakértő is 2005-től.