Kép

Pomogáts Béla: Életrajz

(1934–2023)
1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát. Részt vett az 1956-os forradalomban, ezért internálótáborba került. Hosszú hányattatás után 1961–1965-ben technikumi tanár, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, később osztályvezetője, 1992–1996-ban igazgatóhelyettese lett. Az irodalomtudomány kandidátusa, majd doktora.
Negyven önálló könyve jelent meg, a két világháború közötti és az 1945 utáni magyar irodalom, az erdélyi és a nyugati magyar irodalom történetével foglalkozik. A Literatúra főszerkesztője, a Nyelvünk és Kultúránk és az Európai Utas szerkesztőbizottságának elnöke, a Magyar Nemzet, a Vigília, a Valóság szerkesztőbizottságának tagja, az Illyés Alapítvány kurátora. 1992-től a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia, 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöke.
1991-ben József Attila-díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre-emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.
2023. május 1-jén hunyt el, életének 89. évében.
 
 
A Digitális Irodalmi Akadémia Faludy György-szakértője volt 1998-tól haláláig.