Kép

Lakatos András: Életrajz

(1943–2019)

1943. július 12-én született Budapesten. 1967-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–könyvtár szakán. Nem sokkal az egyetem elvégzése után a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora lett, majd 1969 májusától a Központi Statisztikai Hivatalba ment dolgozni. Az akkoriban alakult Társadalomstatisztikai Főosztályra került, ahol elemző statisztikusi munkát végzett. 1976-ban ismét pályát váltott, s a Magyar Írószövetség könyvtárában dolgozott, 1977 óta pedig nyugdíjazásáig az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt.

Fiatal korában irodalmi tárgyú könyvismertetéseket és filmelemzéseket publikál (főleg a Jelenkor és Filmkultúra című folyóiratokban), könyvtárosként leginkább az állománygyarapítás kérdéseit érintő írásokat tett közzé.
Hosszas betegség után 76. életévében, 2019 szeptemberében hunyt el.
 
A Digitális Irodalmi Akadémia Petri György-szakértője volt 1998-tól, Várady Szabolcs-szakértő is 2012-től halálig.