Cs. Nagy Ibolya: Életrajz
1946. szeptember 28-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait Dombóváron végezte, majd 1965-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–néprajz–népművelés szakára iratkozott be. Végzés után, 1970-ben előbb az Egyetemi Élet című egyetemi újsághoz került újságírónak, majd 1974-ben a Hajdú-Bihari Napló kulturális rovatához. Elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját. 1988-ban az akkor alakuló Csokonai Kiadó főszerkesztője lett, a kiadó privatizációja után pedig, 1995-ben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen létesített Kossuth Egyetemi Kiadóé.
Irodalmi, színháztörténeti tanulmányokat, illetve kritikákat ír, köteteket szerkeszt, rendez sajtó alá. Kritikusként elsősorban a jelenkori magyar irodalom s a határainkon kívüli, mindenekelőtt a romániai magyar irodalom érdekli.
2002-ben megjelent Kérdez az idő (Tanulmányok, kritikák, cikkek) című kötete a Felsőmagyarország kiadónál. További művei: Velünk élő irodalom (esszék, tanulmányok), Felsőmagyarország Kiadó, 2014; Kiss Anna (monográfia), Közelképek írókról-sorozat, Magyar Művészeti Akadémia, 2014, Farkas Árpád (monográfia), Közelképek írókról-sorozat, Magyar Művészeti Akadémia, 2015.

1992-ben a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat, 1998-ban a Csokonai Színházkritikusi-díjat, 2000-ben a Tamási Áron-díjat, 2015-ben a József Attila-díjat kapta meg.
Férje Márkus Béla, irodalomtörténész a Kossuth Lajos Tudományegyetemen – 2000 januárja óta új nevén: a Debreceni Egyetemen – tanít. Három gyermekük van: Katalin (1972), Balázs (1974), Ágnes (1980).
A Digitális Irodalmi Akadémia Sütő András-szakértője 1999-től, Tamási Áron-szakértő is 2023-tól.