Kép

Bengi László: Életrajz

1976-ban született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait a Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában végezte. 1999-ben magyar, illetve összehasonlító irodalomtudomány szakos diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd ugyanitt 2008-ban Ph. D. fokozatot általános irodalomtudományi szakterületen.
2005-ben vegyészeti tanulmányokba kezdett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán.
Szűkebb érdeklődési területe a huszadik századi magyar és összehasonlító irodalomtörténet, különös tekintettel Kosztolányi Dezső szép- és értekező prózájára, továbbá irodalomtudomány, nyelvbölcselet és természettudományok kapcsolata.
2000 őszén óraadó tanár volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Irodalom Tanszékén, majd 2001-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén tanít doktori hallgatóként és megbízott előadóként, ahol több kutatási programba is bekapcsolódott.
2003 és 2005 között az Indiana Egyetem magyar nyelvi vendégtanára volt Bloomingtonban, az Amerikai Egyesült Államokban.
Hazatérve az ELTE-n óraadó, illetve az Magyar Tudományos Akadémia Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoportjának tudományos segédmunkatársa. 2007 őszén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének tanársegédjévé nevezik ki.
Egyetemi évei kezdetétől folyamatosan jelennek meg írásai, első tanulmánykötete Az elbeszélés kihívása címen 2000-ben látott napvilágot. 2002-től két éven át a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője, illetve a Szépirodalmi Figyelő című szemléző lap rovatvezető szerkesztője volt, majd 2004-től a Ráció Kiadó Ráció – Tudomány könyvsorozatának társszerkesztője.
1994-ben a Kármán Tódor Alapítvány, 1998-ban a Baraxa–Soós Alapítvány díjában részesült, 1999-ben megkapta a Király István-díjat. 2002-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas volt, 2003-ban pedig a Nemzeti Kulturális Alapprogram ítélt meg számára alkotói támogatást.
Tagja az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoportnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Fiatal Írók Szövetségének, a József Attila Körnek és a Magyar Szemiotikai Társaságnak.
 
 
A Digitális Irodalmi Akadémia Takáts Gyula-szakértője 1998-tól.