Bakonyi István: Életrajz
Irodalomtörténész. 2015 februárja óta nyugdíjas, a székesfehérvári Gorsium Művészeti Szakközépiskola félállású magyartanára.
1952. július 30-án született Székesfehérváron. Iskoláit Bodajkon és Székesfehérváron végezte, a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. A Pécsi Tanárképző Főiskolán 1976-ban szerzett magyar–angol szakos általános iskolai diplomát, majd az ELTE-n 1980-ban elvégezte a kiegészítő magyar szakot. Bölcsészdoktori disszertációját 1984-ben védte meg Németh László szépprózai munkásságáról.
Munkahelyei: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Jáky József Műszaki Szakközépiskola, Kodály Zoltán 12 Évfolyamos Ének-zenei Művészeti Iskola, Kodolányi János Főiskola. (Valamennyi Székesfehérváron.) A Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékének főiskolai tanáraként ment nyugdíjba. Első házasságából négy gyermeke van: Eszter, Péter, Gergely, Dávid. Második felesége Tóth Ilona.
Eddig – 1976 óta – 460 publikációja jelent meg különböző folyóiratokban. (A Kortárs 1978. augusztusi számáig B. Kovács István néven.) 1995 és 2010 között elnöke, azóta elnökségi tagja a Vörösmarty Társaságnak. Szerkesztette az Árgus című folyóiratot. Részesült Móricz Zsigmond-ösztöndíjban, többször is Szekfű–Lánczos ösztöndíjban. Penna Regia- és Vörösmarty-díjas, 2015: József Attila-díjjal tüntetik ki. 2015-től Bodajk város díszpolgára. Dolgozik a Fehérvár TV-nek és a Vörösmarty Rádiónak. Elhangzottak műsorai a Kossuth Rádióban is.
Önálló kötetei
Elidegenedés és társadalmi cselekvés. (Németh Lászlóról.) Székesfehérvár. 1990. Vörösmarty Társaság.
A folytatás reménye. Székesfehérvár. 1991. Comenius Társaság.
Kérdések a korhoz. Székesfehérvár. 1993. Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár.
Tamás Menyhért. Kismonográfia. Bp. 1994. Balassi–MTA Irodalomtudományi Intézet.
Nemzedékek kézfogása. Miskolc. 1997. Felsőmagyarország.
Ember az ezredfordulón. Miskolc–Székesfehérvár. 1999. Felsőmagyarország–Kodolányi János Főiskola.
Bella István. Kismonográfia. Bp. 2001. Balassi–MTA Irodalomtudományi Intézet.
Az ige őrzői. Miskolc–Székesfehérvár. 2001. Felsőmagyarország–Kodolányi János Főiskola.
Nap-lom. Fehérvári krónika, 1996–2000. Székesfehérvár. 2002. Prohászka.
Az igazmondás igénye. Miskolc–Székesfehérvár. 2002. Felsőmagyarország–Kodolányi János Főiskola.
Sobor Antal. Kismonográfia. Székesfehérvár. 2003. Kodolányi János Főiskola. (Kodolányi Füzetek 17.)
Vendégeim voltak. Válogatott interjúk. Székesfehérvár–Miskolc. 2003. Árgus–Felsőmagyarország.
Vendégeim voltak 2. Válogatott interjúk. Miskolc–Székesfehérvár. 2004. Felsőmagyarország–Kodolányi János Főiskola.
Vendégeim voltak 3. Válogatott interjúk. Miskolc–Székesfehérvár. 2005. Felsőmagyarország–Kodolányi János Főiskola.
Titokkereső irodalom. Miskolc. 2006. Felsőmagyarország.
Takács Imre. Kismonográfia. Bp. 2006. Balassi.
A dolgok arca. Kismonográfia Pék Pálról. Nagykanizsa. 2007. Czupi. (Pannon Tükör Könyvek.)
(H)arcok és művek. Miskolc. 2008. Felsőmagyarország.
Mesterek és tanítványok. Székesfehérvár. 2008. Kodolányi János Főiskola.
Nap-lom II. Székesfehérvár. 2009. Prohászka.
Mesterek és tanítványok II. Székesfehérvár. 2010. Kodolányi János Főiskola.
Szavukban szülőföldünk, otthonunk. Bp. 2010. Ráció.
Írók, költők, bolygópályák. Pomáz. 2011. Kráter.
Serfőző Simon. Kismonográfia. Bp. 2012. Antológia.
Hogy elfogadjanak... Petrőczi Éva költői pályája. Bp. 2013. Fekete Sas.
Irodalom az új évezredben. Miskolc. 2014. Felsőmagyarország.
Nap-lom III. Székesfehérvár. 2015. Vörösmarty Társaság.
A Digitális Irodalmi Akadémia Bella István-szakértője 2003-tól.