Hasítás (egy lemur vallomásai 5.)

[...]A tévéhíradóból tudom meg, hogy Borisz helyére egy Pablo nevű kajmán érkezett az állatkertbe. Kezdődik a suli, Vera néni fonott kosárban három, faluról hozott kiscsibét ajándékoz az osztálynak. Kijelöli a gondozókat, idén is nevelgetni kezdjük kis kedvenceinket a hátsó sarokban.

Vékony hangon csipognak, de nem sokáig. Az első nagyszünet után kinyúlva, élettelenül hevernek a láda fenekén.

Fenyegetőzés, zsarolás, hiába, az osztály konokul hallgat. Vera néni bosszúból még a fuksziákat is eltávolítja a polcról. Impertinens banda, kiáltja, és bevágja az ajtót.

Aznap hazafelé Mikivel lerakjuk a thanatoszi antropológia alapjait. Puszta látszat, hogy a felnőttek élnek, csak a lendület viszi őket előre. Mi még élünk, de kétséges, hogy például Vera néni él-e. Nincs sűrűsége, tömege, csak vibráló körvonalai. Néha mégis van neki tömege, mikor fejbe vág vagy bokán rúg.

Tavasszal pótlapok kerülnek az ellenőrzőmbe. „Laci a vécében bujkálva, amit a gregoriánról írtunk, széttépte.”

Vera néni behívatja a szüleimet. Valamiben megegyeznek, mert onnantól nem vesz rólam tudomást. Nem szól hozzám, nem néz rám, nem mondja ki a nevem.

Eltelik egy újabb nyár, kezdődik a nyolcadik.

Telkes Betti már nem jár a suliba, a ballagáson ő kapta a legtöbb virágot. Jönnek délután bandában a tavalyi nyolcadikosok, sorban leköpik az iskolakaput. Már senki nem beszél a halott csibékről. Állok az udvaron, kinyitom a kezem, egy marék sárga tollpihe. Pablo vagyok, a ragadozó kajmán.

Abban az évben kezdik forgatni A keresztapát, a bíróság ítéletet hirdet Charles Manson ügyében, újraválasztják Todor Zsivkovot. Hosszú házi őrizet után Mindszenty bíboros elhagyja Magyarországot, meghal Igor Sztravinszkij, Coco Chanel és Hruscsov. Gábor Dénes Nobel-díjat kap. A Vietkong betör Laoszba, a Black Sabbath kiadja Amerikában a Paranoid című lemezt. [...]

OLVASSA TOVÁBB!