Valahol zúg egy nagy fekete erdő…
Sötét borzalmak láthatatlan lombja
siralmak völgyét suttogva bevonja…
Valahol zúg egy nagy fekete erdő…
Az emberek fülükbe vattát tettek…
Nem bírván ki a kínos Végtelent,
család-barlangba bújtak idelent,
s fülükbe színes, puha vattát tettek…
A barlangokban édes kábulat van:
mesét csurgat négy-öt zenélő óra,
(kint zúg, csak zúg a bús, a barna bóra)…
A barlangokban édes kábulat van.
Gyerekszívek, asszonyszívek zenélnek
fület vattázó cukros menüettet,
(nem hallik, ami ott kint csontig rettent)…
Gyerekszívek, asszonyszívek zenélnek…
…Vannak magános, vándorló legények
kik minden csűrből, barlangból kinőttek
s úgy magasulnak neki a felhőknek…
Vannak magános, vándorló legények…
Valahol zúg egy nagy fekete erdő…
őrajtuk zúdul át a vad zimankó,
és nincs zene a fülnek, kéznek mankó,
míg rémet zúg a nagy fekete erdő…