[...]November 1. Lehullt a hó.
Halottak napján fehér lepel borítja a temetőket.
Marosvásárhelyt nyugvó halottaink sírján gyújtunk gyertyát. Magyarok ezrei, de talán tízezrei hullámzanak a temetőben és környékén. Ez a minden esztendei zarándoklat nehéz próba elé állít belügyet és rendőrséget. Eleven magyarok találkozása halott elődeikkel! Útlevél nélküli, ellenőrizhetetlen utazás ez visszafelé az időben; vissza Magyarországra.
Valamikori magyar állampolgárokkal társalkodunk az emlékezés borongásában. Ahány halhatatlan név a sírköveken: megannyi kihágás, törvénysértés a mai nemzeti kurzusban. Aranka György, a Bolyaiak, Mentovich és Szász Károly, Borsos Tamás, nagyapák, ükapák, az első világháborúban elesettek egytől egyig magyar állampolgárok voltak, mai megítélés szerint „idegenek”, a velük való találkozás lehetőleg kerülendő, ám ha mégis… kutya kötelessége mindenkinek a jelentés, igaz hazafiak részéről a följelentés.
Nagy nap és nagy gond ez a mai a szekusok számára is. Szemmel tartani, fülesekkel kihallgatni a roppant tömeg vélekedéseit; ott lenni mindenütt, ahol történelmi nosztalgia ködpárái szállongnak süppedt sírhantok és mohás kövek fölött; lefülelni, helyben fölpofozni a Székely Vértanúk Emlékművének tövébe gyertyát állító kisdiákot – tegnapi összeesküvők mai tanítványát; nyomon követni, titkos szándékaikban is megismerni a világításra jött magyar-magyarokat, osztrák-magyarokat, svéd-magyarokat, ausztrál-magyarokat, amerikás magyarokat, német-magyarokat, megtudni, melyiknek milyen a „politikai színe” és fonákja, aztán hol száll meg törvénytelenül, melyik rokonánál, hol lehet majd hajnalban rátörni, az ágyból kiverni, 15000 lejt büntetésként vele kifizettetni a szállástörvény megsértése miatt, majd azután… – hát ez bizony rendkívüli erőfeszítéssel járó hadi ténykedés, helyi honvédő háború! Hősi cselekedetek napja ez a mai. El kell takarítani pl. a koszorúk magyar nemzetiszínű szalagjait. A kémelhárítók: színelhárítók is. [...]