Itt, a házban, a konyhában vagy a fürdőszobában mindig látok teljesen magányos, elhagyatottan szaladgáló hangyát. Hova megy, mit keres egy ilyen mákszemnyi rovar a fehér kövezet hálószerkezetében? Meg kellene festeni: nagy, két és félszer egy húszas, fekvő képen. Azt a fehér didergést, amit a semmibe tartó hangya, a maga fekete ellenpontjával érezhet, ha érez. A kőlapok fúgáit hol élesen, hol elmosódottan vonalazva, hiszen nem a csapdaszerűség közhelyéről van ebben az esetben szó. Nem: itt egy titokról: hogy kerül ide a hangya, és miben bízik, miben reménykedik egy számára érthetetlen világrendben? Itt nem építheti meg a saját hangyabolyát, fészkét, ahol a tojásai is biztonságban lehetnének. Innen csak kifelé törekedhet. De azokon az egyedül futó hangyákon sose látszott, hogy riadtan menekülnének magamfajta más lény, hozzá képest netán egy szörnyű fantom elől.
Menekül-e egyáltalán?