[...]Viszolygott a kiközösítéstől. Körülötte konok harc dúlt, de egyre kevésbé értette, miért. A szavak kiszámíthatatlanok lettek, immár lehetetlen volt megjósolni, melyik idéz elő nagyobb bajt. A szenvedélyek kitörtek a józan ellenőrzés alól. A tegnap még ártatlan megjegyzés mára veszélyes lett. Ami tegnap tilos volt, ma kötelező érvényű lett. Minden szabály semmivé vált. Az állandó bizonytalanság gyanakvást és gyűlölködést szült. Damján Pál belefáradt mindebbe. Elcsigázták a szavak, de hatásuk alól nem tudta magát kiszabadítani. A szavak semmire sem köteleztek, de mindent megmérgeztek. Senkiben sem bízhatott, legközelebbi elvtársaihoz sem lehetett őszinte. Zárt világban élt, amelyből nem volt kiút. Sokszor tartott attól, hogy ő is a kiábrándultak közé sodródott. Ilyen mélyre nem süllyedhet, akkor inkább összeroppan. A kételyek belül, kíméletlenül mardosták. Elfojtotta őket, menekült előlük, de ha Gábrielre gondolt, megingott. Miért menekül tőle Gábriel? Hová tűnt el? [...]
