Mikor a veszélyből futottál,
ahogy a lélegzeted szűkült,
úgy fogyott el a menedék.
Sorsok szurdoka fölött ha jártál,
kötélhágcsókon borzadozva,
mindig nyakadba vágta
síkos villámait az ég.
Hidakkal sem voltál szerencsés.
Esengő, nyomorú partok
között ha boltoztad magad,
hiába voltál tiszta eszköz,
személytelenebb, mint egy eszme,
az árulás aknái ott lapultak
mindig a pillérek alatt.
Mennél már váltott lelkiismerettel,
hátra se nézve az úton,
sóbálvánnyá ne rémítsen a vád.
Hiába minden bűnhödött bukásod,
kudarcaidból nem tudsz kilépni.
Ártatlanul is neked kell megadni
a vezeklők jogát.
