[...]Palics-fürdő 1916 jul. 27 Tegnapelőtt: felejthetetlen napja életemnek. Szemrehányást tettem Erzsikének, azt mondtam játszik velem, gyávaságból felelősségtelenül játszik. Rossz. Ez meg kell mondanom neki, megalázott, sárba tiporta férfigőgöm és én azt az elégtételt megakarom szerezni magamnak, hogy ezt a sárból a szemébe kiáltsam. Én nem engedem elpusztítani magam; elég a langyos, igérő játékokból – vagy-vagy. Magamhoz öleltem, a diványra vonszoltam, véresre csókoltam; ez legyen a búcsúm – azt mondtam. Ennyire lázas még soha se volt a szeretkezésünk. Haraptuk, fojtogattuk egymást, mámorral, kéjjel féltünk a rajtakapástól. Mindig még egy utolsó ölelésre – és mintha nem tudtunk volna soha egymástól elszakadni – újra és újra. Oda vittem a tükör elé. Nézd most magad, most vagy te, mikor a gyerekeid között ülsz, hazudsz rútul, gonoszul szinészkedsz. Nézte a tükörből hogy csókolom a haját, hogy szédülök a haja áradó illatától. És most ő csókolt és ő mondta, hogy gyönyörű, isteni mámoros az én ölelésem, az én szeretésem. És én akkor kérdeztem tőle: hát utoljára? Ha most azt tudja mondani utoljára, hát legyen! Utoljára! Küzködött, könyörgött, ne kínozzam és végre, láthatóan minden erőmegfeszítésével kimondta: utoljára.
Kimerült, megnyugodott és beszélt. Anyásan, csúnyán okosan. Gyerekei vannak, ura van, tisztességes asszony. [...]